KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/július
POSTA
• Tamás Krisztina: René Clair Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Nagy Istvánné: Rocco és fivérei Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Veém János: Pergőtűz
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Ha az értelem alszik Cannes
• N. N.: A 34. cannes-i filmfesztivál díjai Cannes

• Marx József: „Én csinálom a magamét, te mondod a magadét” Kritika és filmművészet
ESZMECSERE
• Almási Miklós: Mi a bajom a „közérzet-filmekkel”? Hozzászólás Faragó Vilmos Boldogtalan fil című cikkéhez

• Zsugán István: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
• Tarr Béla: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
VITA
• Boros István: A csendes háború Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat Budapesten
• Nagy Sándor: A mozinak keressünk filmet! Vita a filmforgalmazásról

• Kerényi Grácia: Filmen és prózában A wilkói kisasszonyok
• Matos Lajos: Az orvosok dilemmája Kóma
• Simor András: A meghökkentek Kölykök; Ötvenöt testvér
WESTERN
• Jancsó Miklós: Vallomás a nagypapáról
• N. N.: John Ford hangosfilm-rendezései
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Krimik, mesék és a valóság Vilnius
• Xantus János: Bio-Asszony és az Agglegények Oberhausen

• Todero Frigyes: Az imádság már nem volt elég A chilei film Allende idején
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A játékszer
• Kovács András Bálint: Először férjnél
• Loránd Gábor: Hárman a világ végén
• Lajta Gábor: A túlélés ára
• Zoltán Katalin: Az anyakönyvvezető nem válik
• Márton László: A csend előtt
• Koltai Ágnes: Bolond évek
• Gáti Péter: Puska és bilincs
TELEVÍZÓ
• Jovánovics Miklós: Előbb informálni, aztán kommentálni Beszélgetés Hajdú Jánossal
• Loránd Ferenc: Gyermekműsorok – pedagógiai tükörben Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Veress József: Filmtörténeti portyák
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hölgy kaméliák nélkül
• Karcsai Kulcsár István: Kallódó emberek
• Karcsai Kulcsár István: Isten után az első

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Benda Bilili

Forgács Nóra Kinga

Benda Bilili! – holland, 2010. Rendezte, írta és kép: Renaud Barret és Florent de la Tullaye. Zene: Staff Benda Bilili. Szereplők: Maria Barli Djongo, Cubain Kabeya, Vincent Kenis, Roger Landu, Leon Likabu. Gyártó: Belle Kinoise / Screen Runner. Forgalmazó: Szuez Film. Feliratos. 85 perc.

A Staff Benda Bilili kongói utcazenészekből álló formáció, Kinshasa szegénynegyedében virágoztak ki dalaik, és ma már európai fesztiválok és koncerttermek színpadain mesélnek szegénységről, a sors leckéiről, alkotásról, küzdelemről és helytállásról. A két francia dokumentumfilmes, Renaud Barret és Florent de la Tullaye munkája a banda útját követi a hírnévig. Az egyszerre zenei és antropológiai filmként működő alkotásban a kongói utcai muzsikusok-dalszerzők környezetét megismerve a harmadik világban uralkodó elképesztő szegénységbe tekinthetünk be, ám a képet árnyalja a zene társadalomban betöltött speciális szerepének és a kollektív tudatra gyakorolt hatásának érzékeltetése. A Staff dalai életképek, a kinshasai szegénynegyed mindennapjainak krónikái, az emlékezés, az érzelemkifejezés és az élményfeldolgozás eszközei. Emellett nevelnek is: az afrikai anyákat okítják a védőoltások fontosságára, vagy éppen Kongó lakosságát buzdítják az állampolgári szerepvállalásra.

A Benda Bilili!-nek azonban a zenészek mellett az önmagukat csak lakonikus narrátori megjegyzésekben exponáló filmkészítők is a „hőseivé” válnak, hiszen nem pusztán dokumentálni akarták a helyzetet, hanem az első lemez felvételét és kiadását menedzselve változást elérni. Így rajzolódik ki a zenészek képe mellett a nyugati menedzser portréja, ami morális kérdéseket vet fel: a dalokat közegükből kiragadva, színpadi produkcióvá tárgyiasítva sorsokat írtak át az alkotók.

Az eredmény egy „backstage” doksi, amit a hosszú távú követés ellenére jó érzékkel húztak rövidre, és amit a körülmények és a zenészek tesznek különlegessé. Ám a dokumentumfilm proaktív módszere és az utcazene sajátos létezési módja miatt elmosódik a határ produkció és életanyag között – így érthetünk meg többet az alkotó ember jelenlétéről a világban.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/06 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10673