KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/július
POSTA
• Tamás Krisztina: René Clair Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Nagy Istvánné: Rocco és fivérei Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Veém János: Pergőtűz
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Ha az értelem alszik Cannes
• N. N.: A 34. cannes-i filmfesztivál díjai Cannes

• Marx József: „Én csinálom a magamét, te mondod a magadét” Kritika és filmművészet
ESZMECSERE
• Almási Miklós: Mi a bajom a „közérzet-filmekkel”? Hozzászólás Faragó Vilmos Boldogtalan fil című cikkéhez

• Zsugán István: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
• Tarr Béla: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
VITA
• Boros István: A csendes háború Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat Budapesten
• Nagy Sándor: A mozinak keressünk filmet! Vita a filmforgalmazásról

• Kerényi Grácia: Filmen és prózában A wilkói kisasszonyok
• Matos Lajos: Az orvosok dilemmája Kóma
• Simor András: A meghökkentek Kölykök; Ötvenöt testvér
WESTERN
• Jancsó Miklós: Vallomás a nagypapáról
• N. N.: John Ford hangosfilm-rendezései
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Krimik, mesék és a valóság Vilnius
• Xantus János: Bio-Asszony és az Agglegények Oberhausen

• Todero Frigyes: Az imádság már nem volt elég A chilei film Allende idején
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A játékszer
• Kovács András Bálint: Először férjnél
• Loránd Gábor: Hárman a világ végén
• Lajta Gábor: A túlélés ára
• Zoltán Katalin: Az anyakönyvvezető nem válik
• Márton László: A csend előtt
• Koltai Ágnes: Bolond évek
• Gáti Péter: Puska és bilincs
TELEVÍZÓ
• Jovánovics Miklós: Előbb informálni, aztán kommentálni Beszélgetés Hajdú Jánossal
• Loránd Ferenc: Gyermekműsorok – pedagógiai tükörben Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Veress József: Filmtörténeti portyák
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hölgy kaméliák nélkül
• Karcsai Kulcsár István: Kallódó emberek
• Karcsai Kulcsár István: Isten után az első

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Tökéletlenek

Tosoki Gyula

The Suicide Kings – amerikai, 1997. Rendezte: Peter O’Fallon. Szereplők: Christopher Walken, Denis Leary, Sean Patrick Flanery. Forgalmazó: FIBIT. 103 perc. 

A Kutyaszorítóban és a Ponyvaregény által a kilencvenes évek második felében elindított filmdivat gyakran nem csak hervadt utánjátszásokat, hanem intelligens tarantinoesque-eket is eredményezett: többek között az olyan filmek, mint Troy Duffy Testvérbosszúja vagy Paul McGuigan Alvilági játékokja bizonyították, hogy a rendező köpönyegéből az üres fejű epigonok mellett igyekvő kismesterek is előbújtak. Peter O’Fallon is ezek közé tartozott; Tökéletlenek című munkája a Tarantino-láz bontakozása idején született, és ugyan letagadhatatlanul a Kutyaszorítóban ihlette, mégsem annak ostoba kópiája, inkább okos utánlövése.

Carlo Bartolucci (Christopher Walken) rettegett gengsztervezért elrabolja néhány huszonéves fiú, de nem azért, hogy ártsanak neki, hanem mert segítséget várnak tőle. Egyikőjük húgát ugyanis ismeretlenek tartják fogva és csak méretes váltságdíj ellenében hajlandóak elengedni. A fiúk azt remélik, hogy a kényszer hatására Bartolucci – alvilági kapcsolatait felhasználva – segít nekik az emberrablók felkutatásában. Igaz ugyan, hogy a kiinduló szituáció csöppet mesterkélt és dramaturgiailag sem eléggé megalapozott (az expozíciót látva joggal vetődik fel a kérdés, hogy miért jattol le egy nagymenő gengszter néhány ismeretlen kiscserkésszel, és miért indul el velük mulatozni), ámde ezt követően szellemes jelenetek sora következik. Nem utolsósorban azért szellemesek, mert értően adaptálják Tarantino gengszterfilmjeinek leleményeit. A Tarantino-hatás eleinte csak szőrmentén érzékelhető (például a Ponyvaregényt idézi az a cselekményszál, amelyben Bartolucci gorillája és annak társa látható), ám idővel az inspiráció nyomatékosabbá válik. A Kutyaszorítóban nyomvonalára akkor tér rá O’Fallon, amikor kiderül, hogy a fiúk között a hugicát elrabló ismeretlenekkel lepaktáló áruló rejtezik: innentől kezdve az ennek kiléte utáni találgatás fűzi egymáshoz és tölti meg feszültséggel a jeleneteket.

A Tökéletlenek távolról sem hibátlan film, de fogyatékosságait feledteti a feszes sztorivezetés, a történet triplacsavarja, továbbá a színészek teljesítménye. Mindenekelőtt Christopher Walkené, aki a játékidő jelentős részében egy székbe kötözve játszik.

Extrák: nincsenek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2012/09 60-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11234