KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/július
POSTA
• Tamás Krisztina: René Clair Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Nagy Istvánné: Rocco és fivérei Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Veém János: Pergőtűz
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Ha az értelem alszik Cannes
• N. N.: A 34. cannes-i filmfesztivál díjai Cannes

• Marx József: „Én csinálom a magamét, te mondod a magadét” Kritika és filmművészet
ESZMECSERE
• Almási Miklós: Mi a bajom a „közérzet-filmekkel”? Hozzászólás Faragó Vilmos Boldogtalan fil című cikkéhez

• Zsugán István: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
• Tarr Béla: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
VITA
• Boros István: A csendes háború Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat Budapesten
• Nagy Sándor: A mozinak keressünk filmet! Vita a filmforgalmazásról

• Kerényi Grácia: Filmen és prózában A wilkói kisasszonyok
• Matos Lajos: Az orvosok dilemmája Kóma
• Simor András: A meghökkentek Kölykök; Ötvenöt testvér
WESTERN
• Jancsó Miklós: Vallomás a nagypapáról
• N. N.: John Ford hangosfilm-rendezései
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Krimik, mesék és a valóság Vilnius
• Xantus János: Bio-Asszony és az Agglegények Oberhausen

• Todero Frigyes: Az imádság már nem volt elég A chilei film Allende idején
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A játékszer
• Kovács András Bálint: Először férjnél
• Loránd Gábor: Hárman a világ végén
• Lajta Gábor: A túlélés ára
• Zoltán Katalin: Az anyakönyvvezető nem válik
• Márton László: A csend előtt
• Koltai Ágnes: Bolond évek
• Gáti Péter: Puska és bilincs
TELEVÍZÓ
• Jovánovics Miklós: Előbb informálni, aztán kommentálni Beszélgetés Hajdú Jánossal
• Loránd Ferenc: Gyermekműsorok – pedagógiai tükörben Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Veress József: Filmtörténeti portyák
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hölgy kaméliák nélkül
• Karcsai Kulcsár István: Kallódó emberek
• Karcsai Kulcsár István: Isten után az első

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Szép új világok

Az útvesztő

Sokadik nekifutás

Jankovics Márton

A zsarnoki felnőtt-társadalom rémképe mind gyakoribb.

Változnak az idők, és velük együtt változnak a vászonra felkúszó kollektív félelmeink is. Hol vannak már a 70-es évek horrorjainak démoni gyerekei, vagy a Mechanikus narancs erőszakos és érthetetlen szlenget beszélő kamaszhordái? A fókusz mára eltolódott, és a következő generációk elvadulása miatt aggódó szülői nézőpont helyett, a tinédzserek félelmei kapják a főszerepet. Így lett Hollywood egyik jövedelmező exportcikke egy elnyomó felnőtt-társadalom rémképe, mely merev szabályok közé szorítja, kényszerpályára állítja, és puszta eszközzé degradálja saját fiataljait.

Az éhezők viadala nyomdokain járó young adult disztópiák eme divathullámának egyik jellegzetes egyede Az útvesztő is, mely túl sokkal nem járul hozzá a műfaj eszközkészletéhez. A többi trónkövetelőhöz hasonlóan, úgy tűnik, ő is az utánzást tartja a legcélravezetőbb taktikának. James Dashner regényfolyamának és az azon alapuló filmnek az egyetlen figyelemre méltó újítása az in medias res dramaturgia, mellyel minket és a szereplőket betaszít a furcsa és kényelmetlen alaphelyzetbe.

A körülményes expozíciót sutba vágó felütés tehát jól működik, kérdések sorát ültetve el a nézőben: Mi ez az egész labirintus? Miért nem emlékeznek az ideküldött gyerekek a múltjukra? Miféle lények motoszkálnak odakint? Ám ahogy telik az idő, és sorban kapjuk a banálisabbnál banálisabb válaszokat ezekre a kérdésekre, rohamosan lanyhul a kezdeti feszültség is. A film ugyan jó érzékkel hagyja el az alapmű néhány fölösleges elemét, ám azzal, hogy még tovább áramvonalasítja az eleve nem túl komplex karaktereket, végleg kétdimenzióssá teszi őket. A szereplőknek szinte a homlokán villog a felirat, hogy milyen dramaturgiai célra szerződtették őket. Egyre laposabb konfliktusaikba csak a tisztességesen megkomponált üldözési jelenetek visznek némi izgalmat, melyek aztán a folytatásnak szemérmetlenül megágyazó fináléba torkollnak. A nézőt közben mindvégig ugyanaz az érzés gyötri, mint Thomast, az útvesztőbe amnéziásan bedobott főhőst: hogy ezt az egészet már látta valahol.   

  

AZ ÚTVESZTŐ (The Maze Runner) – amerikai, 2014. Rendezte: Wes Ball. Írta:

James Dashner regényéből Noah Oppenheim és Grant Pierce Myers. Kép:

Enrique Chediak. Zene: John Paesano. Szereplők: Dylan O'Brian (Thomas), Will Poulter (Gally), Thomas Brodie-Sangster (Newt), Kaya Scodelario (Teresa). Gyártó: 20th Century Fox / Gotham Group. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 113 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/10 41-41. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11934