KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/július
POSTA
• Tamás Krisztina: René Clair Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Nagy Istvánné: Rocco és fivérei Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Veém János: Pergőtűz
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Ha az értelem alszik Cannes
• N. N.: A 34. cannes-i filmfesztivál díjai Cannes

• Marx József: „Én csinálom a magamét, te mondod a magadét” Kritika és filmművészet
ESZMECSERE
• Almási Miklós: Mi a bajom a „közérzet-filmekkel”? Hozzászólás Faragó Vilmos Boldogtalan fil című cikkéhez

• Zsugán István: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
• Tarr Béla: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
VITA
• Boros István: A csendes háború Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat Budapesten
• Nagy Sándor: A mozinak keressünk filmet! Vita a filmforgalmazásról

• Kerényi Grácia: Filmen és prózában A wilkói kisasszonyok
• Matos Lajos: Az orvosok dilemmája Kóma
• Simor András: A meghökkentek Kölykök; Ötvenöt testvér
WESTERN
• Jancsó Miklós: Vallomás a nagypapáról
• N. N.: John Ford hangosfilm-rendezései
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Krimik, mesék és a valóság Vilnius
• Xantus János: Bio-Asszony és az Agglegények Oberhausen

• Todero Frigyes: Az imádság már nem volt elég A chilei film Allende idején
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A játékszer
• Kovács András Bálint: Először férjnél
• Loránd Gábor: Hárman a világ végén
• Lajta Gábor: A túlélés ára
• Zoltán Katalin: Az anyakönyvvezető nem válik
• Márton László: A csend előtt
• Koltai Ágnes: Bolond évek
• Gáti Péter: Puska és bilincs
TELEVÍZÓ
• Jovánovics Miklós: Előbb informálni, aztán kommentálni Beszélgetés Hajdú Jánossal
• Loránd Ferenc: Gyermekműsorok – pedagógiai tükörben Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Veress József: Filmtörténeti portyák
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hölgy kaméliák nélkül
• Karcsai Kulcsár István: Kallódó emberek
• Karcsai Kulcsár István: Isten után az első

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Utam az iskolába

Jankovics Márton

Sur le chemin de l’école – francia, kínai-dél-afrikai, 2013. Rendezte: Pascal Plisson. Írta: Marie-Claire Javoy. Kép: Pascal Plisson és Simon Watel. Zene: Laurent Ferlet. Szereplők: Jackson Saikong, Zahira Badi, Samuel Esther, Carlito Janez. Gyártó: Winds / Ymagis. Forgalmazó: MTVA. Szinkronizált. 77 perc.

Kamaszszerelmek, életre szóló traumák, nagy tanárélmények vagy épp az intézményes agymosás színtere. Számtalan film taglalja, hogy mi minden történhet az iskolában a gyerekekkel, Pascal Plisson 2013-as dokumentumfilmje azonban nem tartozik ezek közé. A francia rendező a biztonságot jelentő iskola kapujában elengedi szereplői kezét, őt inkább az odavezető út kihívásai érdeklik.

„Gyakran elfelejtjük, hogy mekkora lehetőség az iskola. A világ bizonyos részein a gyerekeknek akár az életüket is kockáztatniuk kell a tudás megszerzéséért”emlékeztet minket rögtön az elején, majd nagy lendülettel bele is vág a fenti tétel illusztrálásába. Olyan gyerekek útját követhetjük a stábbal együtt, akiknek minden reggel komoly teljesítmény eljutni az iskolába. A kenyai Jackson például elefántok között kel át a szavannán kishúgával, a marokkói Zahira négy órát gyalogol az Atlasz hegységben, az indiai Samuel rozoga kerekesszékét testvérei ráncigálják végig a hosszú földutakon, az argentin Carlito pedig húsz kilométert lovagol a patagóniai pusztán, hogy odaérjen „becsöngetésre”.

Ezek a harmadik világban átlagosnak számító gyereksorsok elemi erővel világítanak rá, hogy mi mindent veszünk adottnak egy jóléti társadalomban, amiért a világ sok szegletében keményen meg kell küzdeni. Ám Plisson sajnos semmit nem bíz a véletlenre, és a néző ösztönös megrendülését érzelgős zenével és túlstilizált képi világgal üti agyon. Eleve kockázatos, mikor egy dokumentumfilm igyekszik letagadni a kamera jelenlétét, így a jelenetek sokszor megrendezettnek hatnak, helyenként pedig egyenesen esztétizálják a nyomort. Mintha csak egy szépen megfotosopolt Unicef-naptár mozgóképes adaptációja lenne a film: jó célokat tűz ki és fontos problémákat vet fel, de csupán a bemutatott sorsok és témák felszínét karcolja meg.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/04 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12162