KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/július
POSTA
• Tamás Krisztina: René Clair Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Nagy Istvánné: Rocco és fivérei Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Veém János: Pergőtűz
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Ha az értelem alszik Cannes
• N. N.: A 34. cannes-i filmfesztivál díjai Cannes

• Marx József: „Én csinálom a magamét, te mondod a magadét” Kritika és filmművészet
ESZMECSERE
• Almási Miklós: Mi a bajom a „közérzet-filmekkel”? Hozzászólás Faragó Vilmos Boldogtalan fil című cikkéhez

• Zsugán István: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
• Tarr Béla: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
VITA
• Boros István: A csendes háború Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat Budapesten
• Nagy Sándor: A mozinak keressünk filmet! Vita a filmforgalmazásról

• Kerényi Grácia: Filmen és prózában A wilkói kisasszonyok
• Matos Lajos: Az orvosok dilemmája Kóma
• Simor András: A meghökkentek Kölykök; Ötvenöt testvér
WESTERN
• Jancsó Miklós: Vallomás a nagypapáról
• N. N.: John Ford hangosfilm-rendezései
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Krimik, mesék és a valóság Vilnius
• Xantus János: Bio-Asszony és az Agglegények Oberhausen

• Todero Frigyes: Az imádság már nem volt elég A chilei film Allende idején
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A játékszer
• Kovács András Bálint: Először férjnél
• Loránd Gábor: Hárman a világ végén
• Lajta Gábor: A túlélés ára
• Zoltán Katalin: Az anyakönyvvezető nem válik
• Márton László: A csend előtt
• Koltai Ágnes: Bolond évek
• Gáti Péter: Puska és bilincs
TELEVÍZÓ
• Jovánovics Miklós: Előbb informálni, aztán kommentálni Beszélgetés Hajdú Jánossal
• Loránd Ferenc: Gyermekműsorok – pedagógiai tükörben Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Veress József: Filmtörténeti portyák
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hölgy kaméliák nélkül
• Karcsai Kulcsár István: Kallódó emberek
• Karcsai Kulcsár István: Isten után az első

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Nagy Viktor Oszkár: Hivatal

Bedarál-e?

Muhi Klára

Több ezer ember kérelmezi minden évben, hogy Magyarországon élhessen. A Hivatal pedig dönt: te kellesz, te nem...

Nagy Viktor Oszkár új filmje nem arról szól, milyen drámák játszódnak le, ha például egy családot a magyar Bevándorlási és Állampolgársági Hivatal kiutasít. Abból is épp csak ízelítőt kapunk, milyen szempontok szerint és kik döntenek az emigráns egzisztenciákról. A Hivatal alkotói oda teszik le a kamerát, ahol a török, üzbég, orosz, kínai, afrikai, erdélyi, mongol bevándorló és a magyar állam frontálisan találkoznak egymással. Egy jellegtelen hivatali szobában. És a helyzet tulajdonképpen nem reménytelen, mert az íróasztal túlfelén a Hivatalt – ez alkalommal – egy gödrös mosolyú, szelíd tekintetű, empatikus fiatal lány képviseli.

Az elegánsan szerkesztett, minimalista tévéfilm lényegében Anna, a hivatalnok lány nevelődés története, aki az iskolapadból egyenesen a bevándorlás ügy frontvonalába kerül. Világoskék ingben, sötét, szolid szoknyában ül nap mint nap klienseivel szemben. Nem súghat és nem segíthet. Részvétet nem mutathat, és nem nagyon lehet véleménye sem. A jó és a rossz hírt is ő közli. A gyanús körülményeket pedig szigorúan jelentenie kell.

És mi feszülten figyeljük, vajon mit csinál Anna, hogyan reagál, hogyan védi a hazát a befurakodókkal szemben? Amikor egy orosz ezredesnek teljesen elege lesz a bürokráciából. Amikor egy gyönyörű, göndörfürtös afrikai összevissza kamuzik, hogy miért nincs iskolalátogatási papírja és mindenáron találkozni szeretne vele. Mikor a kínai anyukára és kisfiára – jogszabályszerűen – ott helyben ki kellene hívnia a rendőrséget. S mikor penge szájú főnöke kitanítja, hogy kell ügyesen kihasználni – például ujjlenyomat vételre – az országból kiutasított ügyfél pillanatnyi sokkos állapotát.

A kékesszürke, szigorúra komponált film olyan, akár egy Kulesov-tanulmány. A Hivatalt a bürokratalány arcának apró rezdülései fűtik át. Hogy ki, mikor csúsztat, hazudik, igazi vagy színlelt baja van-e, azt is az ő arcáról olvassuk le.

Nagy Viktor Oszkár – a komoly színvonalat hozó Campfilmmel együtt – nem először feszül neki a témának. A szerb-magyar határon játszódó Felsőbb parancsra, vagy a 3 Esküvő című dokumentumfilmek is a „menekültügy”, „idegenrendészet” egy-egy sajátos aspektusát járták körül figyelemre méltó eredménnyel.

A Hivatal műfajilag továbblép, s tulajdonképpen az egykori Budapesti Iskola filmjeire hajaz. A bemutatón egy kritikus emlékeztetett rá, szinte ugyanazt az útmutatót írta ki Tarr Béla bő 40 évvel ezelőtt a korszakos Családi tűzfészekre, mint itt a Hivatal alkotói. A szereplők története nem feltétlenül a sajátjuk, de lehetne. Talált és rendezett szétszálazhatatlanul összegabalyodik itt is, mint minden dokumentarista játékfilmben. A néző nem tudja, meddig „valódi” és honnan „megkért” a jelenet, de mindez nem is fontos, alkotói belügy, mert a lényeg hogy a Hivatal minden kockája hiteles. A főnök alakítása (Batka Zoltán) inkább „játékfilmesen” dermesztő. Fignár Anna (Anna) finom játéka, akár egy professzionális színésznőé, miközben amatőr. A kiutasított kurd családapa arcára íródó kín, zavar, sokk és pánik, amikor megtudja, hogy húsz év után 30 napja van, hogy a családjával elmenjen innen, akár „dokumentum”, akár rendezett, nehezen felejthető.

A Hivatal nagy erénye a tökéletes narratív szerkezete is. A kevesebb itt tényleg több. A szűkszavú, tárgyilagos filmben még a humor is elfér. Az állampolgársági vizsga – ahol a török vizsgázó az Egri csillagok tételt húzza és tisztelettel megjegyzi, hogy azért nem minden török hazug, vagy a szlovák lány döbbent arca, mikor az Állami Számvevőszék tevékenységéről kellene szabatosan felelnie –, nem nélkülözi a vicces, abszurd pillanatokat. Koncepcionális döntés, hogy a Hivatal végső soron a bevándorlásügy naposabb oldalát mutatja, nem a rettenetes menekülttáborokat. A film végén egy tarka-barka bőrszínű, változatos arcformájú kis csapatnak – ki tudja hányadik nekifutásra –, végül sikerül az álma, esküt tehet a magyar alkotmányra.

A hazai közvélemény bizonytalan a migráció megítélésével kapcsolatban. A részvétlen, sokszor ízléstelen politikai megnyilvánulások pedig inkább a bezárkózó, rossz beidegződéseket erősítik. Aki az éjszakai műsorfolyamban elcsípi majd ezt a filmet, valószínűleg egy darabig visszanyeli az előítéleteit. És remélhetőleg rányílik a történet igazi tétjére. Hogy vajon mi lesz Annával, a szimpatikus bürokratával? (Aki kicsit mi vagyunk.) Marad vagy átáll? Kihez lesz lojális? Feladja e? Vagy bedarálja végül a Hivatal.

 

Hivatal – magyar tévéfilm, 2015. Rendezte: Nagy Viktor Oszkár. Írta: Szőcs Petra, Nagy Viktor Oszkár. Kép: Dobos Tamás. Zene: Hajnóczy Csaba. Szereplők: Fignár Anna (Anna), Batka Zoltán, Kaya Turan. Producer: László Sára, Gerő Marcell. Gyártó: Campfilm. Támogató: Európai Integrációs Alap. A TV2 bemutatója. 52 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/05 52-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12219