KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/július
POSTA
• Tamás Krisztina: René Clair Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Nagy Istvánné: Rocco és fivérei Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Veém János: Pergőtűz
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Ha az értelem alszik Cannes
• N. N.: A 34. cannes-i filmfesztivál díjai Cannes

• Marx József: „Én csinálom a magamét, te mondod a magadét” Kritika és filmművészet
ESZMECSERE
• Almási Miklós: Mi a bajom a „közérzet-filmekkel”? Hozzászólás Faragó Vilmos Boldogtalan fil című cikkéhez

• Zsugán István: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
• Tarr Béla: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
VITA
• Boros István: A csendes háború Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat Budapesten
• Nagy Sándor: A mozinak keressünk filmet! Vita a filmforgalmazásról

• Kerényi Grácia: Filmen és prózában A wilkói kisasszonyok
• Matos Lajos: Az orvosok dilemmája Kóma
• Simor András: A meghökkentek Kölykök; Ötvenöt testvér
WESTERN
• Jancsó Miklós: Vallomás a nagypapáról
• N. N.: John Ford hangosfilm-rendezései
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Krimik, mesék és a valóság Vilnius
• Xantus János: Bio-Asszony és az Agglegények Oberhausen

• Todero Frigyes: Az imádság már nem volt elég A chilei film Allende idején
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A játékszer
• Kovács András Bálint: Először férjnél
• Loránd Gábor: Hárman a világ végén
• Lajta Gábor: A túlélés ára
• Zoltán Katalin: Az anyakönyvvezető nem válik
• Márton László: A csend előtt
• Koltai Ágnes: Bolond évek
• Gáti Péter: Puska és bilincs
TELEVÍZÓ
• Jovánovics Miklós: Előbb informálni, aztán kommentálni Beszélgetés Hajdú Jánossal
• Loránd Ferenc: Gyermekműsorok – pedagógiai tükörben Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Veress József: Filmtörténeti portyák
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hölgy kaméliák nélkül
• Karcsai Kulcsár István: Kallódó emberek
• Karcsai Kulcsár István: Isten után az első

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Játszma

Kránicz Bence

The Call Up – brit, 2016. Rendezte és írta: Charles BArker. Kép: John Lee. Zene: Tom Raybould. Szereplők: Morfydd Clark (Shelly), Chris Obi (Őrmester), Max Deacon (Soxxx), Tom Benedict Knight (Marco). Gyártó: Red & Black Films / Stigma Films. Forgalmazó: ADS Service. Feliratos. 90 perc.

 

Az utóbbi években mintha szakadék nyílt volna a sci-fi kétféle megközelítése között. Az egyik oldalon legalább százötvenmilliós költségvetéssel készülő hollywoodi adaptációk (szuperhősfilmektől young adult-sikerekig), a másikon filléres indie-darabok sorakoznak, amelyekben a tudományos-fantasztikus csavar hivatott piacképesebbé tenni az egyhelyszínes, kevés szereplőt mozgató kamaradrámát (kartondobozból és LED-lámpából barkácsolt időgépekkel például tele a padlás).

Utóbbi mezőnyben indul a korábban mindössze egyetlen rövidfilmmel szerénykedő brit Charles Barker nagyjátékfilmes bemutatkozása is, amely kivételesen nem az időugrós mozik számát, hanem a VR-filmek kisebb, de szintén népszerű táborát gyarapítja. Frappáns tömörséggel, már a főcím alatt megfogalmazott alaphelyzete szerint a közeli jövőben egy cég megszállott gamereket bérel fel, hogy teszteljék új játékát, de nem a monitor előtt görnyedve, hanem valós időben és térben mozogva, virtuálisvalóság-szemüveggel a fejükön. Ami játéknak indul, csakhamar élet-halál kérdése lesz, mikor kiderül, hogy spéci sisakjuk a valóságban is kisüti a szimulációban elhulló résztvevők agyát. A felismerés után beinduló, elcsépelt, de jól működtethető slasher-logika erejét gyengíti, hogy egyik játékos sem elég rokonszenves ahhoz, hogy fikarcnyit is törődjünk a sorsával – a hősök helyett a pincemély, elfúló hangon parancsolgató őrmester lopja el a show-t. Bár szimpatikus, hogy Barker állítana valamit a digitális fejlődés személyiségtorzító és testroncsoló hatásairól, semmi olyat nem mond, ami ne lenne benne mondjuk Cronenberg eXistenZében, a légből kapott fináléval pedig kissé nevetségessé is teszi magát. Hiába néhány impozáns látványelem, a Játszma leginkább egy HALO-epizód hosszúra nyújtott átvezető videóját idézi.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/08 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12858