KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/július
POSTA
• Tamás Krisztina: René Clair Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Nagy Istvánné: Rocco és fivérei Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Veém János: Pergőtűz
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Ha az értelem alszik Cannes
• N. N.: A 34. cannes-i filmfesztivál díjai Cannes

• Marx József: „Én csinálom a magamét, te mondod a magadét” Kritika és filmművészet
ESZMECSERE
• Almási Miklós: Mi a bajom a „közérzet-filmekkel”? Hozzászólás Faragó Vilmos Boldogtalan fil című cikkéhez

• Zsugán István: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
• Tarr Béla: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
VITA
• Boros István: A csendes háború Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat Budapesten
• Nagy Sándor: A mozinak keressünk filmet! Vita a filmforgalmazásról

• Kerényi Grácia: Filmen és prózában A wilkói kisasszonyok
• Matos Lajos: Az orvosok dilemmája Kóma
• Simor András: A meghökkentek Kölykök; Ötvenöt testvér
WESTERN
• Jancsó Miklós: Vallomás a nagypapáról
• N. N.: John Ford hangosfilm-rendezései
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Krimik, mesék és a valóság Vilnius
• Xantus János: Bio-Asszony és az Agglegények Oberhausen

• Todero Frigyes: Az imádság már nem volt elég A chilei film Allende idején
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A játékszer
• Kovács András Bálint: Először férjnél
• Loránd Gábor: Hárman a világ végén
• Lajta Gábor: A túlélés ára
• Zoltán Katalin: Az anyakönyvvezető nem válik
• Márton László: A csend előtt
• Koltai Ágnes: Bolond évek
• Gáti Péter: Puska és bilincs
TELEVÍZÓ
• Jovánovics Miklós: Előbb informálni, aztán kommentálni Beszélgetés Hajdú Jánossal
• Loránd Ferenc: Gyermekműsorok – pedagógiai tükörben Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Veress József: Filmtörténeti portyák
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hölgy kaméliák nélkül
• Karcsai Kulcsár István: Kallódó emberek
• Karcsai Kulcsár István: Isten után az első

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Őrült boldogság

Vajda Judit

La pazza gioia – olasz, 2016. Rendezte: Paolo Virzì. Írta: Francesca Archibugi. Kép: Vladan Radovic. Zene: Carlo Virzì. Szereplők: Valeria Bruni Tedeschi (Beatrice), Micaela Ramazotti (Donatella), Valentina Carnelutti (Dr. Zappa). Gyártó: Lotus Productions / Manny Films. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 118 perc.

 

Paolo Virzì új filmje a napsütötte Toszkánában játszódik, de a régió ezúttal nem kedélyes gasztrofilm vagy romantikus komédia háttere. Virzì maga is a hely szülötte, több művét is helyezte már oda. Akárcsak a nők világa, amely szintén meghatározó kategória a rendezői életművön belül, legyen az alkotás érzékeny lélekrajz (Caterina a városba megy), vidáman induló, de sötétbe forduló szatíra (Előtted az élet) vagy családi melodráma (Toszkán szépség).

Az Őrült boldogsággal a női filmeken belül a rendező újabb alműfajt fedez fel: az „egy őrült naplója”-filmdrámákét. Két hősnőjét egy családias pszichiátrián kezelik: míg Beatrice régóta az otthon lakója, addig Donatella frissen kerül be. A furcsa páros közötti kölcsönhatás oda vezet, hogy megszöknek az intézetből, és ezzel szó szerint egy őrült road movie kezdődik.

Vannak olyan filmek, amelyeket kínszenvedés végignézni, de utolsó jelenetük annyira jól sikerült, hogy felülír minden korábbit. Ezek közé tartozik az Őrült boldogság is, azzal a különbséggel, hogy itt az utolsó két jelenet az, amit gyönyörűség nézni. Cselekménye legnagyobb részében a film végigrohan a Száll a kakukk fészkére, az Egy hatás alatt álló nő és a Thelma és Louise megidézésén, olyan hosszúságban, amelyből bőven lehetett volna vágni. Ezt az időt főként Beatrice monológjai töltik ki, aki mindenkit idegesít a környezetében – beleértve a nézőt is. A fináléra ráadásul kiderül, hogy valójában Donatella az, akinek katartikusan zárul a története, és érdemesebb lett volna korábban is inkább rá koncentráltuni. Így viszont nem egyértelmű a válasz a kérdésre, érdemes-e végigülni az Őrült boldogság első egy és háromnegyed óráját az utolsó, csodálatos tíz perce kedvéért.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/01 55-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13045