KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/július
POSTA
• Tamás Krisztina: René Clair Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Nagy Istvánné: Rocco és fivérei Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Veém János: Pergőtűz
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Ha az értelem alszik Cannes
• N. N.: A 34. cannes-i filmfesztivál díjai Cannes

• Marx József: „Én csinálom a magamét, te mondod a magadét” Kritika és filmművészet
ESZMECSERE
• Almási Miklós: Mi a bajom a „közérzet-filmekkel”? Hozzászólás Faragó Vilmos Boldogtalan fil című cikkéhez

• Zsugán István: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
• Tarr Béla: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
VITA
• Boros István: A csendes háború Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat Budapesten
• Nagy Sándor: A mozinak keressünk filmet! Vita a filmforgalmazásról

• Kerényi Grácia: Filmen és prózában A wilkói kisasszonyok
• Matos Lajos: Az orvosok dilemmája Kóma
• Simor András: A meghökkentek Kölykök; Ötvenöt testvér
WESTERN
• Jancsó Miklós: Vallomás a nagypapáról
• N. N.: John Ford hangosfilm-rendezései
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Krimik, mesék és a valóság Vilnius
• Xantus János: Bio-Asszony és az Agglegények Oberhausen

• Todero Frigyes: Az imádság már nem volt elég A chilei film Allende idején
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A játékszer
• Kovács András Bálint: Először férjnél
• Loránd Gábor: Hárman a világ végén
• Lajta Gábor: A túlélés ára
• Zoltán Katalin: Az anyakönyvvezető nem válik
• Márton László: A csend előtt
• Koltai Ágnes: Bolond évek
• Gáti Péter: Puska és bilincs
TELEVÍZÓ
• Jovánovics Miklós: Előbb informálni, aztán kommentálni Beszélgetés Hajdú Jánossal
• Loránd Ferenc: Gyermekműsorok – pedagógiai tükörben Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Veress József: Filmtörténeti portyák
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hölgy kaméliák nélkül
• Karcsai Kulcsár István: Kallódó emberek
• Karcsai Kulcsár István: Isten után az első

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Nyerő páros

Csordás Lajos

 

Úgy fest, kelendők mostanában a chicagói Bikák az amerikai filmpiacon. Legutóbb Michael Jordan ugrott be Tapsi Hapsi mellé a Zűr az űrben című filmbe, most pedig Dennis Rodman, a Chicago Bulls másik „színes egyénisége” jelenik meg Jean-Claude Van Damme oldalán a Nyerő párosban.

A zöldhajú kosárlabdázó akcióhősként való szerepeltetése azonban csak az egyik különlegessége ennek a kulturálisan sokszínű alkotásnak. A film nem nélkülözi a költői fantáziaelemeket sem. Láthatjuk például, hogy igenis léteznek az elysiumi mezők, ahol államilag halottnak nyilvánított terroristaelhárítók tengetik szigorúan ellenőrzött mindennapjaikat. Közéjük kerül Jack Quinn is (Jean-Claude Van Damme), miután a hírhedt terrorista, Stavros (Mickey Rourke) súlyosan megsebesíti.

Nemsokára sikerül azonban megszöknie és visszatérnie a „létezők” világába. Szökésében fontos szerepe van egy kólásdoboznak, de a néző számára ekkor még nem világos, hogy itt egy rejtett Coca-Cola reklámfilmmel ül szemben. Ez számomra is csak a fináléban derült ki, amikor Quinn a római Kolosszeum aláaknázott küzdőterén megvívta a visszavágót Stavrosszal és tigrisével. Quinnt és a zöldhajút (a nyerő párost!) ekkor egy coca-colás automata mentette meg, ennek fedezékében vészelték át ugyanis a hirosimai méretű detonációt, amikor Stavros aknára lépett („kirobbanó érzés”).

Ettől függetlenül úgy érzem, hogy a rendező, a hong-kongi Tsui Hark első hollywoodi filmjében megszolgálta a producer bizalmát. Látványos, kissé keletiesen fantáziadús akciófilmet rendezett. Nekem egyébként Mickey Rourke tetszett a legjobban, aki nem vette át a hong-kongi stílust, most is megmaradt klasszikus, amerikai vágású nehézfiúnak, örök fenegyereknek.

Ő volt a ballaszt ebben a könnyű léghajóban.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/07 60-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1504