KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/július
POSTA
• Tamás Krisztina: René Clair Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Nagy Istvánné: Rocco és fivérei Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Veém János: Pergőtűz
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Ha az értelem alszik Cannes
• N. N.: A 34. cannes-i filmfesztivál díjai Cannes

• Marx József: „Én csinálom a magamét, te mondod a magadét” Kritika és filmművészet
ESZMECSERE
• Almási Miklós: Mi a bajom a „közérzet-filmekkel”? Hozzászólás Faragó Vilmos Boldogtalan fil című cikkéhez

• Zsugán István: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
• Tarr Béla: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
VITA
• Boros István: A csendes háború Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat Budapesten
• Nagy Sándor: A mozinak keressünk filmet! Vita a filmforgalmazásról

• Kerényi Grácia: Filmen és prózában A wilkói kisasszonyok
• Matos Lajos: Az orvosok dilemmája Kóma
• Simor András: A meghökkentek Kölykök; Ötvenöt testvér
WESTERN
• Jancsó Miklós: Vallomás a nagypapáról
• N. N.: John Ford hangosfilm-rendezései
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Krimik, mesék és a valóság Vilnius
• Xantus János: Bio-Asszony és az Agglegények Oberhausen

• Todero Frigyes: Az imádság már nem volt elég A chilei film Allende idején
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A játékszer
• Kovács András Bálint: Először férjnél
• Loránd Gábor: Hárman a világ végén
• Lajta Gábor: A túlélés ára
• Zoltán Katalin: Az anyakönyvvezető nem válik
• Márton László: A csend előtt
• Koltai Ágnes: Bolond évek
• Gáti Péter: Puska és bilincs
TELEVÍZÓ
• Jovánovics Miklós: Előbb informálni, aztán kommentálni Beszélgetés Hajdú Jánossal
• Loránd Ferenc: Gyermekműsorok – pedagógiai tükörben Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Veress József: Filmtörténeti portyák
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hölgy kaméliák nélkül
• Karcsai Kulcsár István: Kallódó emberek
• Karcsai Kulcsár István: Isten után az első

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Olasz nyelv kezdőknek

Dóka Péter

 

Ezért a filmért eddig mindenki rajongott, díjat kapott Berlinben, imádták a pesti Titanicon. Úgyhogy ideje leírni: ez a dán vígjáték, mely hivatalosan a Dogma-csoport tizenkettedik munkája, nem jó. Már a Dogma 95 első filmje, a Születésnap megmutatta, hogy az élő hang, a kézikamera és a természetes fény használata remekül képes egy lényegében kommersz, művészileg közepes munkát műalkotásnak maszkírozni. Lone Scherfig filmje, az Olasz nyelv kezdőknek alapjában langyos vígjáték, néhány szép, emberi pillanattal. Itt a kézikamera – a Dogma-csapat fő fegyvere – nem a dokumentaritás eszköze, hanem vizuális hatáselem, amely mesterkélt képeivel inkább rontja a hitelességet, mint növeli.

A filmben nincsenek jellemek, csak típusok. Van csupaszív lakli, jóságos pap, ügyetlen eladónő, sármos focista, melegszívű olasz lány. Sematikus figurák, minden lépésük kiszámítható. A remek színészeknek hála egyik-másik néha életre kel – leginkább a pap és az eladónő –, aztán kidolgozott jellem híján hamar visszavedlik típussá. A szereplőkről a premier plánok árulnak el legtöbbet. A férfiak arca barázdált, a nőké rosszul sminkelt, mindenki szánandón hétköznapi.

A történet fő metaforájának megfejtéséhez nem kell viharos agymunka. Az olasz nyelv tanulása ezeknek a szögletes dánoknak egyben a szeretet tanulását is jelenti, a finisre össze is állnak párokba. Szoft változatban egy régi északi toposz is felbukkan, persze nem ibseni vagy hauptmanni módon részletezve: a gyermek a szülő kicsapongó élete miatt betegnek születik. Szintén lehangolóan felszínes és rövid az a vita, melyet két pap folytat Istenről meg a hitről. Ha valami már-már elgondolkodtatná a nézőt, az operatőr fürgén továbbrántja a kamerát. Az eredmény emészthető, helyenként kedves történet, melyről már nem beszélne senki, ha Scherfig nem a Dogma nyelvén mesélte volna el.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2003/10 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=2186