KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/július
POSTA
• Tamás Krisztina: René Clair Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Nagy Istvánné: Rocco és fivérei Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Veém János: Pergőtűz
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Ha az értelem alszik Cannes
• N. N.: A 34. cannes-i filmfesztivál díjai Cannes

• Marx József: „Én csinálom a magamét, te mondod a magadét” Kritika és filmművészet
ESZMECSERE
• Almási Miklós: Mi a bajom a „közérzet-filmekkel”? Hozzászólás Faragó Vilmos Boldogtalan fil című cikkéhez

• Zsugán István: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
• Tarr Béla: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
VITA
• Boros István: A csendes háború Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat Budapesten
• Nagy Sándor: A mozinak keressünk filmet! Vita a filmforgalmazásról

• Kerényi Grácia: Filmen és prózában A wilkói kisasszonyok
• Matos Lajos: Az orvosok dilemmája Kóma
• Simor András: A meghökkentek Kölykök; Ötvenöt testvér
WESTERN
• Jancsó Miklós: Vallomás a nagypapáról
• N. N.: John Ford hangosfilm-rendezései
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Krimik, mesék és a valóság Vilnius
• Xantus János: Bio-Asszony és az Agglegények Oberhausen

• Todero Frigyes: Az imádság már nem volt elég A chilei film Allende idején
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A játékszer
• Kovács András Bálint: Először férjnél
• Loránd Gábor: Hárman a világ végén
• Lajta Gábor: A túlélés ára
• Zoltán Katalin: Az anyakönyvvezető nem válik
• Márton László: A csend előtt
• Koltai Ágnes: Bolond évek
• Gáti Péter: Puska és bilincs
TELEVÍZÓ
• Jovánovics Miklós: Előbb informálni, aztán kommentálni Beszélgetés Hajdú Jánossal
• Loránd Ferenc: Gyermekműsorok – pedagógiai tükörben Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Veress József: Filmtörténeti portyák
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hölgy kaméliák nélkül
• Karcsai Kulcsár István: Kallódó emberek
• Karcsai Kulcsár István: Isten után az első

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Éjfél a Jó és a Rossz kertjében

Takács Ferenc

 

Századunk amerikai irodalmából ismerős az a táj és az a világ, ahová Clint Eastwood most rendezőként viszi el a mozinézőt: az amerikai Délre látogatunk el, a legmélyebb és legsötétebb Délre, amelynek dermedt pszichózisáról és önsajnáló szenvelgéséről, közönyéről és vadságáról, legyintő reménytelenségéről és apokaliptikus csodaváró hitéről, egyáltalán: az itt folyó élet lúdbőrös nevetésre ingerlő abszurd tragikomikumáról Wiliam Faulkner, Carson McCullers, Flannery O'Connor, William Styron, Truman Capote és még sokan mások tudósították az olvasót. S nyomukban természetesen filmrendezők is: évtizedek óta fel-felsejlik a mozivásznon valamiféle „déli film”-konvenció, irodalmi megfilmesítésekben és önálló munkákban egyaránt.

Clint Eastwood ezúttal ebből a konvencióból csinált filmet. Teljes a déli kisvárosi állatsereglet a New Yorkból érkező fiatal író előtt, aki egy képesújság számára írna tudósítást a városka jeles társasági eseményéről, egy gazdag és amúgy déliesen arisztokratikus modorú műgyűjtő karácsonyi estélyéről. Hamarosan felvonul a helyi panoptikum, a transzvesztita néger bárénekes, a zsebében méreggel, feje körül cérnán kikötött legyekkel közlekedő hibbant vegyész, a néger voodoo-varázslónő, a rég jobblétre szenderült Patrick nevű kutyát még most is sétáltató komornyik és a többiek. Mint ahogy déli módra alakul a cselekmény is: a fiatal író, aki eddig azt hitte, hogy mindent tud az életről, hitetlenkedve merül alá ebben a világban, ahol senki sem az, aminek vagy akinek mutatja magát, ahol a barátságos felszín sötét és véres titkokat rejteget, ahol - mint az egyik szereplő megjegyzi - mindenkiről mindent el lehet hinni. Majd hamarosan egy gyilkossági ügy, nyomozás és tárgyalótermi dráma kellős közepén találja magát, amelynek a végén nem derül ki semmi, pontosabban csak annyi, hogy úgysem tudható, mi az igazság. Közben szerelmes lesz, s úgy dönt, hogy marad: könyvet ír a városról, önmagáról és arról a felfedezéséről, hogy úgysem tudható, mi az igazság.

De a film nem egyszerűen ebből a konvencióból készült, hanem egyben erről a konvencióról is. Minden jellegzetesen „déli” irodalmi vagy filmes elem hol finoman, hol nyersen túlrajzolt formában jelenik meg benne, a párbeszédek önparodisztikusak, a karakterfigurák karikatúrába tűnnek át: a film mindvégig csendesen elnevetgél ezen az egész „déliségen”, sőt, időnként harsány kacajra fakad fölötte. Mindez persze főleg irodalmias eszközökkel történik, a komótos tempóban, ráérős részletezéssel felépített jelenetekben, a sokáig készülő, majd kényelmesen kifutó poénok és gondosan felépített ironikus nyelvi-kulturális utalások révén: a vadnyugat színészbajnoka rendezőként ezúttal rafinált filmes csemegével állt elő.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/09 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3796