KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/július
POSTA
• Tamás Krisztina: René Clair Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Nagy Istvánné: Rocco és fivérei Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Veém János: Pergőtűz
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Ha az értelem alszik Cannes
• N. N.: A 34. cannes-i filmfesztivál díjai Cannes

• Marx József: „Én csinálom a magamét, te mondod a magadét” Kritika és filmművészet
ESZMECSERE
• Almási Miklós: Mi a bajom a „közérzet-filmekkel”? Hozzászólás Faragó Vilmos Boldogtalan fil című cikkéhez

• Zsugán István: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
• Tarr Béla: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
VITA
• Boros István: A csendes háború Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat Budapesten
• Nagy Sándor: A mozinak keressünk filmet! Vita a filmforgalmazásról

• Kerényi Grácia: Filmen és prózában A wilkói kisasszonyok
• Matos Lajos: Az orvosok dilemmája Kóma
• Simor András: A meghökkentek Kölykök; Ötvenöt testvér
WESTERN
• Jancsó Miklós: Vallomás a nagypapáról
• N. N.: John Ford hangosfilm-rendezései
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Krimik, mesék és a valóság Vilnius
• Xantus János: Bio-Asszony és az Agglegények Oberhausen

• Todero Frigyes: Az imádság már nem volt elég A chilei film Allende idején
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A játékszer
• Kovács András Bálint: Először férjnél
• Loránd Gábor: Hárman a világ végén
• Lajta Gábor: A túlélés ára
• Zoltán Katalin: Az anyakönyvvezető nem válik
• Márton László: A csend előtt
• Koltai Ágnes: Bolond évek
• Gáti Péter: Puska és bilincs
TELEVÍZÓ
• Jovánovics Miklós: Előbb informálni, aztán kommentálni Beszélgetés Hajdú Jánossal
• Loránd Ferenc: Gyermekműsorok – pedagógiai tükörben Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Veress József: Filmtörténeti portyák
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hölgy kaméliák nélkül
• Karcsai Kulcsár István: Kallódó emberek
• Karcsai Kulcsár István: Isten után az első

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Angyali üdvözlet

N. N.

 

Néhány évvel ezelőtt az Iskolatévé megbízott egy fiatal rendezőt, hogy Csokonai életéről készítsen oktatófilmet. Oktatófilm helyett azonban műalkotás született: úgynevezett életjáték, amelyben kisdiákok játszották a szerepeket. A betanulás merevségétől és a ricsajos jópofaságtól is mentes, természetes stílus, a tér, a mozgásformák és beállítások pontos kezelése, a fantázia ökonómiája ugyanazt sugározta a darabból, mint amit a költő élet(műv)e: gyermeki méltóságot. Jeles András Csokonaija emlékezetes teljesítmény volt, de ma már hozzátehetjük: előtanulmány az Angyali üdvözlethez.

A film Az ember tragédiája nyomán készült, azaz nem adaptációja, hanem újrafogalmazása a madáchi mű egyes alapkérdéseinek. Soron követi a Tragédia színeit, de válogat közülük; reprodukálja és persziflálja a Tragédia szövegét, de új s új képi kontextusba helyezi azt. A főszerepekben itt is gyerekeket látunk, a Tömeget gyermeki közösség alkotja, a gesztusok gyermeki gesztusok.

Szerep és szereplő már a tévéfilmben is szinte észrevétlenül át-áttűnt egymásba, most pedig ez a koncepció mozgatóereje: a (gyerek)embert látjuk, amint eljátssza önmagát, önmaga létét és esélyeit. Hogy Jeles ehhez a filozofikus-érzéki játékhoz Az ember tragédiáját választotta, az magától értetődő: Madách művét is ez a Játék dinamizálta, gondolati és dramaturgiai értelemben egyaránt.

A műértő elemzők és a laikusok abban alighanem egyezségre jutnak majd, hogy a film legszínvonalasabb passzusai azok, amelyek a madáchi lebegést működtetik a legszuverénebb módon, s gyönge pontjai éppen ott találhatók, ahol a Tragédiából a tárgyias szövegek és színpadias jelenetezés maradnak meg. De hogy az Angyali üdvözlet mekkora nyomatékkal világtörténeti szomorújáték, illetve századunkvégi apokalipszis vagy szociálpszichológiai látlelet, s hogy mindezt az emberi nem iránti bizalom s tisztelet milyen mértékben hatja át – áthatja-e? –szenvedélyes vita tárgya lesz. Remélhető, hogy a vitát oly tolerancia fogja jellemezni, amilyet magának a madáchi műnek a befogadása hosszú ideig nélkülözött. Nem véletlenül: a Tragédia azért kisajátíthatatlanul nagy mű, mert minden ízében a kétség lüktet; egy méltó feldolgozás sem lehet kevésbé gyötrő talány.

Jeles András első mozifilmjének, A kis Valentinónak különös érdeme volt, hogy életanyagához önálló filmes kifejezési formát talált. Az Angyali üdvözletet sem hívta elő semmiféle „vonulat”. (Mint ahogy az operatőr, Kardos Sándor művészete is jól elkülöníthető a legújabbkori magyar filmezés hagyományossá lett stílusaitól.) Érdemes és szükséges tehát megmérettetnie több nézőpontból. Ezért írókat és irodalomtörténészeket, esztétát, dramaturgot és rendezőt kértünk fel munkatársul: fejtsék ki álláspontjukat az imént jelzett kérdésekről.

Most adj kezet, hogy el nem árulod, / Amit megértesz – kérleli Kepler-Ádám a Tanítványát, már párizsi lázálmából okulva. A kiskorú népet félti a fölismerések kiszámíthatatlan hatásaitól.

Nem e csalódás ellenében kell-e működnünk?


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1984/09 06. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=6315