KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/július
POSTA
• Tamás Krisztina: René Clair Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Nagy Istvánné: Rocco és fivérei Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Veém János: Pergőtűz
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Ha az értelem alszik Cannes
• N. N.: A 34. cannes-i filmfesztivál díjai Cannes

• Marx József: „Én csinálom a magamét, te mondod a magadét” Kritika és filmművészet
ESZMECSERE
• Almási Miklós: Mi a bajom a „közérzet-filmekkel”? Hozzászólás Faragó Vilmos Boldogtalan fil című cikkéhez

• Zsugán István: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
• Tarr Béla: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
VITA
• Boros István: A csendes háború Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat Budapesten
• Nagy Sándor: A mozinak keressünk filmet! Vita a filmforgalmazásról

• Kerényi Grácia: Filmen és prózában A wilkói kisasszonyok
• Matos Lajos: Az orvosok dilemmája Kóma
• Simor András: A meghökkentek Kölykök; Ötvenöt testvér
WESTERN
• Jancsó Miklós: Vallomás a nagypapáról
• N. N.: John Ford hangosfilm-rendezései
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Krimik, mesék és a valóság Vilnius
• Xantus János: Bio-Asszony és az Agglegények Oberhausen

• Todero Frigyes: Az imádság már nem volt elég A chilei film Allende idején
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A játékszer
• Kovács András Bálint: Először férjnél
• Loránd Gábor: Hárman a világ végén
• Lajta Gábor: A túlélés ára
• Zoltán Katalin: Az anyakönyvvezető nem válik
• Márton László: A csend előtt
• Koltai Ágnes: Bolond évek
• Gáti Péter: Puska és bilincs
TELEVÍZÓ
• Jovánovics Miklós: Előbb informálni, aztán kommentálni Beszélgetés Hajdú Jánossal
• Loránd Ferenc: Gyermekműsorok – pedagógiai tükörben Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Veress József: Filmtörténeti portyák
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hölgy kaméliák nélkül
• Karcsai Kulcsár István: Kallódó emberek
• Karcsai Kulcsár István: Isten után az első

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Animáció

©vankmajer Prágája

Faust háza

Turcsányi Sándor

Az év legjobb cseh munkáját csendben mutatták be Prágában, se plakát, se tévé, se vörös szőnyeg. Mindenki tudta, miért.

Munkaidő végi délután a Strossmajerovón. Zsúfolt villamosmegálló, hazaigyekvők, nem jön a 22-es. A szembenső kapualjból piroskabátos bakfis szalad át a Skodák között, a járdaszigeten vihogó társnőihez. Kiabál: Fáuszte, Fáuszte! – a siker majdnem teljes, a várakozók is mosolyognak, amint széles taglejtésekkel körbeugrálja övéit: Fáuszte! Fáuszte. Minden stimmel, a piros kabát és valóban: ez a kapualj játszott Jan ©vankmajer Faust-lecke (Lekce Faust) című 1994-es filmjében.

Mégis, csak a kapualj nem igaz, hitelesebb a csitri, az igazi Faust ház „a Skalkán állott, a marhapiac végében a Szláv Kolostorral szemben”. Szellem lakta, ördög látogatta. Alois Jiráąek írt róla szép szörnyűségeket még a múlt század végén. Elhagyatott, lepusztult volt, kerülték az emberek.

A Faust-lecke elején Petr Čepek az utcán szórólap gyanánt kezébe lökött térkép-xeroxot a postájában is megtalálja. Ennyi még nem lenne elegendő, hogy a vázlaton megjelölt házat fel is keresse. Az ilyeneket kihajítja az ember. De Čepek aranyat akart csinálni. Még ha nem tudta maga sem.

A rémes hely közismert titkait ő is ismerhette. A film első perceiben megmutatott mennyezeti rés sok újat nem mondhatott neki. Ezen keresztül ragadta el az ördög a húzódozó Faustot. Persze a boszorkánymesternek nem volt kedve menni. „Bűvölt, varázsolt, de semmi sem segített rajta. Az ördög nem tágított tőle, megragadta, nem engedte el karmai közül, és mivel Faust még mindig védekezett, kirontott vele a házból, de nem az ajtón, hanem a mennyezeten keresztül. Faust hát úgy aratott, amint vetett: eladta magát az ördögnek, s az ördög elvitte.”

Egyszer egy szegény diákot sodort a sors a ház elé. Ázott, fázott a kivert eb. Szállása, pénze nem lévén, választása sem akadt. A rémes lak szinte szívesen fogadta. Megszárítkozott, kimerült álomba merült. „Tizenegy óráig, éjfélig, éjfél után egy óráig aludt. Reggelig aludt, és semmi, semmi a világon nem zavarta meg álmát.” Másnap a saját bátorságától elbizonytalanodva motozott a pókhálós szobákban, mígnem „az egyik papírcsomó alatt sima, fényes, fekete márványszelencét talált s benne egy ezüsttallért, amely úgy ragyogott, mintha új lett volna.” Rövid tétovázás után elvette. Jóllakott, rendesebb holmit vásárolt a pénzből és este visszatért. Álmát akkor sem zavarta semmi, és reggel ott volt újra az ezüst. Sorsa megváltozott, a minden reggel reá váró tallérból a prágai aranyifjúság élete lett sajátja. Egyre kevesebb univerzitás és véget nem érő tivornyák. A napi apanázs lassan-lassan kevésnek bizonyult. Egy szó, mint száz: több kellett. A házban, ahogy nagy sietve hagyta ott, hevertek az aranycsináló könyvei. A diák egy este nem ment mulatni és soha többet sem.

Ott távozott, ahol szállásadója. Járt utat a járatlanért el ne hagyj: az ördög a mennyezeten át vitte el.

Petr Čepek cseh színész. Az új hullám utáni kor legnagyobb alakja. A helyi színészkirályok, Hruąinský, Somr már ott voltak a kezdeteknél is, meg azelőtt is, derék idős sörisszák megformálóiként tündököltek e halál utáni karneválon, mely forgatagával életszerű tüneteket produkált. Magyarán olyan művek születtek 1969 után, amelyek simán fölvették a versenyt a mélybe hullott gyöngyöcskékkel is. Hóvirágünnep, Sörgyári capriccio, Az én kis falum, hogy csak a Menzeleket említsük, egy sem volt meg Čepek nélkül. Ez volt a nyolcvanas évek. De még kilencvennégyben is, mikor itt járt Vihánová, azt mondta, azért választotta Cserhalmit az Erőd főszerepére, mert a korban megfelelő cseh férfiszínészek, Bartoska és a többiek, mind elkurvultak, müzlit reklámoznak meg maroktelefont. Csak egy valaki jöhetett volna szóba, Čepek, de nem jöhetett.

Gyűjtötte, gyűjtögette ez az ember az ezüstöcskéket, az imént soroltunk belőle párat, nem beszélve azokról, amiket megalapítása óta a Činoherný Club színpadán talált, aztán eljött az aranycsinálás kora, ideje (?). Az ördög későn érkezett, és persze – mint mindig: idejekorán – az aranydukát előttünk hevert, a Faust-lecke főszerepe.

Prágában egy új cseh film bemutatója, ha lehet, még nagyobb társadalmi esemény, mint Budapesten. Ünneplik az első filmeseket, a maguk mögött pár kudarcot tudókat, mindenkit. A legnagyobb a hacacáré, ha egy nevet lehet ünnepelni,; Egy Menzelt, egy Chytilovát, egy ©vankmajert.

Jan ©vankmajer Faust-leckéjét néma csendben, szinte illegalitásban mutatták be 1994 szeptemberében. Az év legjobb cseh, mit cseh, világviszonylatban is csak a spiccen emlegethető munkája éppen csak benne volt a műsorújságban, se plakát, se tévé, se vörös szőnyeg. Mindenki tudta, miért.

Alig egy héttel a kitüntetett, várva várt alkalom előtt Petr Čepek távozott. Nagyon fiatal volt.

Nekünk meg itt maradt hívogatón az a rés a tetőn. Meg az arany. Az ördög gesztusa, e cirkusz megalapítása óta először: a vesztes szánalmas, gyalázatos bosszúja.

 

 

Az idézetek Alois Jiráąek Régi cseh mondák című művéből valók. Zádor András fordításai.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/05 16. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=856