KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/július
POSTA
• Tamás Krisztina: René Clair Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Nagy Istvánné: Rocco és fivérei Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Veém János: Pergőtűz
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Ha az értelem alszik Cannes
• N. N.: A 34. cannes-i filmfesztivál díjai Cannes

• Marx József: „Én csinálom a magamét, te mondod a magadét” Kritika és filmművészet
ESZMECSERE
• Almási Miklós: Mi a bajom a „közérzet-filmekkel”? Hozzászólás Faragó Vilmos Boldogtalan fil című cikkéhez

• Zsugán István: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
• Tarr Béla: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
VITA
• Boros István: A csendes háború Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat Budapesten
• Nagy Sándor: A mozinak keressünk filmet! Vita a filmforgalmazásról

• Kerényi Grácia: Filmen és prózában A wilkói kisasszonyok
• Matos Lajos: Az orvosok dilemmája Kóma
• Simor András: A meghökkentek Kölykök; Ötvenöt testvér
WESTERN
• Jancsó Miklós: Vallomás a nagypapáról
• N. N.: John Ford hangosfilm-rendezései
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Krimik, mesék és a valóság Vilnius
• Xantus János: Bio-Asszony és az Agglegények Oberhausen

• Todero Frigyes: Az imádság már nem volt elég A chilei film Allende idején
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A játékszer
• Kovács András Bálint: Először férjnél
• Loránd Gábor: Hárman a világ végén
• Lajta Gábor: A túlélés ára
• Zoltán Katalin: Az anyakönyvvezető nem válik
• Márton László: A csend előtt
• Koltai Ágnes: Bolond évek
• Gáti Péter: Puska és bilincs
TELEVÍZÓ
• Jovánovics Miklós: Előbb informálni, aztán kommentálni Beszélgetés Hajdú Jánossal
• Loránd Ferenc: Gyermekműsorok – pedagógiai tükörben Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Veress József: Filmtörténeti portyák
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hölgy kaméliák nélkül
• Karcsai Kulcsár István: Kallódó emberek
• Karcsai Kulcsár István: Isten után az első

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Caché

Párizsi skizó

Hungler Tímea

Michael Haneke filmje thrillernek indul, de nála most is a rendbe és anarchiába bódult társadalom a legfélelmetesebb.

 

Csendes, barátságos párizsi utca képe, a madarak csiripelnek, egy-két kósza járókelő. Minden nyugodt, kiegyensúlyozott, tavasz végi, nyár eleji hangulat. A látvánnyal hirtelen kontrasztba kerül a hang – egy férfi és egy nő beszélgetését halljuk, mely egyértelművé teszi, hogy az említett képet nem csupán mi, hanem ők is nézik: valaki már egy ideje csúnya tréfát űz velük, videóra rögzíti a házuk körüli jövés-menést, a felvételeket pedig eljuttatja hozzájuk.

Michael Haneke új mozija, a Rejtély úgy indul, mint egy krimi (hőseinket megfigyelik, névtelen telefonhívásokkal, bajsejtelmű rajzokkal zaklatják) és úgy is folytatódik (a férj nyomozni kezd a küldemények titokzatos feladója után). A motívumokból egy hollywoodi direktor izgalmas pszichothrillert forgatna, Haneke ezzel szemben egy család, egy társadalom, mi több, egy egész nemzet csendes kritikáját kanyarítja ki belőlük.

A Daniel Auteuil és Juliette Binoche alakította házaspár a francia értelmiség krémjéhez tartozik: a férfi irodalmi műsort vezet a televízióban, a nő megbecsült szerkesztő egy kiadónál, egyetlen gyermekük, Pierrot úszóbajnok, aki épp a prepubertás fázisában jár. Látszólag minden rendben körülöttük: tisztes polgári jólét, társadalmi megbecsülés, biztos baráti kör, külső szemlélő számára valóságos idill az életük.

Ahogy azonban a kéretlen videófelvételek egyre konkrétabb tartalommal bírnak (már nem csupán a család házát mutatják, de egyértelműen utalnak a férfi gyermekkorának egy sötét eseményére is) világossá válik, hogy az irigylésre méltó famíliában pont abból van a legkevesebb, amiből a legtöbb kellene, hogy legyen: megértésből, figyelemből, gyengédségből, bizalomból. A mindannyiuk számára váratlan helyzet felszínre hozza, azt, ami a mélyben munkál: boldogságuk látszólagos, életük az elhallgatásokra, az érzelmek elfojtására, a kisebb-nagyobb hazugságokra épül.

A rejtély szálai egy algériai származású családhoz vezetnek – apa és fia (Maurice Bénichou, Walid Afkir) szegényes körülményeik ellenére valós, mély, kölcsönös megbecsülésen, szereteten nyugvó kötelékben élnek. Auteuil az apát, Majidot még gyermekkorából ismeri – szülei azt követően akarták az arab kisfiút örökbe fogadni, hogy árván maradt, ám ezt Auteuil – riválisát kegyetlen hazugságba keverve – megakadályozta, így a kisfiú végül árvaházban nőtt fel.

Hogy a titokzatos küldemények feladói valóban ők lennének-e, mindketten tagadják, de Haneke filmjében a hangsúly nem is annyira a rejtély kibogozásán, a zaklató személyének leleplezésén, sokkal inkább magán a zaklatáson van, pontosabban azon, hogy mindez zaklatásnak minősül-e egyáltalán, nem értelmezhető-e másképpen, a zaklató szemszögéből.

A Rejtély filmnyelvi szempontból hasonló stíluseszközökkel él, mint a minimalizmus irodalmi irányzatához tartozó regények – a tévéből beszűrődő képek, melyek erőszakról, terrorcselekményekről, egykori gyarmatokon kirobbant zavargásokról tudósítanak, finoman előrevetítik az eseményeket, kommentálják azokat, reflektálnak rájuk. Az érzelmileg elkorcsosult francia házaspárhoz mindez azonban nem jut el, látóterükbe csak az irodalom, a baráti összejövetelek, a gyerek úszóbajnoksága kerül – a híradó háttérzaj a számukra, a bevándorlók lakta környékre is csak akkor keveredik el a férj, amikor megszokott, rutinszerű életüket veszélyeztetve látja.

Pedig azon tény, hogy Majid algériai származású, hogy szüleit egy, az algériai-francia háború elleni tüntetés során vesztette el, bár elsőre mellékesnek tűnő, mégis fontos motívuma a filmnek, akárcsak az a jelenet, melynek során Auteuil megtörve a fenyegetések súlya alatt elveszíti a flegmáját, és mondvacsinált ürüggyel nekitámad egy ismeretlen fiatal színesbőrű fiúnak. Ha közvetlen erőszakot nem is követnek el a házaspárral szemben, azzal, hogy rejtett kamerás felvételek készülnek róluk, irányító, hatalmi pozíciójukat veszítik el, biztonságérzetük sérül, már nem ők diktálnak, nekik diktálnak.

Haneke Rejtély című mozijában Daniel Auteuil bűne nem csupán egy gyerek bűne, hanem szimbóluma egy egész nemzet, uralkodó világrend bűnének, amely másodrendű állampolgárként kezeli, peremvárosokba, alantas munkákra kényszeríti a bevándorlóit, akiknek válaszként, tiltakozásként, igazságszolgáltatásként egyetlen fegyvere marad csupán: a (lelki) terror, rosszabb esetben az öngyilkos merénylet.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2006/05 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8608