KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/július
POSTA
• Tamás Krisztina: René Clair Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Nagy Istvánné: Rocco és fivérei Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Veém János: Pergőtűz
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Ha az értelem alszik Cannes
• N. N.: A 34. cannes-i filmfesztivál díjai Cannes

• Marx József: „Én csinálom a magamét, te mondod a magadét” Kritika és filmművészet
ESZMECSERE
• Almási Miklós: Mi a bajom a „közérzet-filmekkel”? Hozzászólás Faragó Vilmos Boldogtalan fil című cikkéhez

• Zsugán István: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
• Tarr Béla: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
VITA
• Boros István: A csendes háború Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat Budapesten
• Nagy Sándor: A mozinak keressünk filmet! Vita a filmforgalmazásról

• Kerényi Grácia: Filmen és prózában A wilkói kisasszonyok
• Matos Lajos: Az orvosok dilemmája Kóma
• Simor András: A meghökkentek Kölykök; Ötvenöt testvér
WESTERN
• Jancsó Miklós: Vallomás a nagypapáról
• N. N.: John Ford hangosfilm-rendezései
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Krimik, mesék és a valóság Vilnius
• Xantus János: Bio-Asszony és az Agglegények Oberhausen

• Todero Frigyes: Az imádság már nem volt elég A chilei film Allende idején
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A játékszer
• Kovács András Bálint: Először férjnél
• Loránd Gábor: Hárman a világ végén
• Lajta Gábor: A túlélés ára
• Zoltán Katalin: Az anyakönyvvezető nem válik
• Márton László: A csend előtt
• Koltai Ágnes: Bolond évek
• Gáti Péter: Puska és bilincs
TELEVÍZÓ
• Jovánovics Miklós: Előbb informálni, aztán kommentálni Beszélgetés Hajdú Jánossal
• Loránd Ferenc: Gyermekműsorok – pedagógiai tükörben Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Veress József: Filmtörténeti portyák
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hölgy kaméliák nélkül
• Karcsai Kulcsár István: Kallódó emberek
• Karcsai Kulcsár István: Isten után az első

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Korea

Amerikai Cézár

A nagy fehér főnök

Strausz László

MacArthur tábornok a koreai háború hőse volt, a róla készült amerikai dokumentumfilm mindent elhisz a hősöknek.

 

A nyugati hadvezérek és hatalmak gyarmati világban véghezvitt hőstetteit megidéző dokumentumfilmek többnyire a kolonialista idők rasszista történelem-szemléletét juttatják érvényre. Még Ken Burns, az ünnepelt amerikai sztár-dokumentarista legújabb munkájában, az USA második világháborús részvételének történetét a közkatonák szemszögéből elmesélő 2007-es The War-ban is a jó és a rossz manicheus küzdelmének részeiként jelennek meg a csendes-óceáni hadszíntér eseményei. Ugyanez érvényes John Greevey American Caesar című mini-sorozatára, amely a híres-hírhedt Douglas MacArthur tábornokról készült 1982-ben William Raymond Manchester életrajza alapján.

A sorozat szerint MacArthur, miután kikerül domináns szüleinek befolyása alól, a West Point katonai akadémiára menekül, ahol komplett szociális pszichopatát nevelnek belőle. Neurotikus bizonyítási kényszere nagyon gyorsan magas posztokra katapultálja, és a fiatal tisztről ki is derül, hogy elképesztően tehetséges stratéga. Már az első világháború alatt stábfőnökként szolgál a francia fronton, később Roosevelt elnök izolációs és pacifista politikája elleni tiltakozásból kilép a hadseregből és a Fülöp-szigeteki hadsereg marsalljaként feszít maga tervezte egyenruhájában. Roosevelt visszahívja a seregbe Pearl Harbor után, és a kezdeti vereségeket követően végigkergeti a japánokat a csendes-óceáni szigetvilágon. Már ekkor is sokan kritizálják manipulatív, autoriter hadvezetési stílusa miatt, de újszerű stratégiája, sorozatos győzelmei legitimálják módszereit. Így aztán azon kijelentése sem kelt túl nagy visszhangot, mely szerint az amerikai külpolitikának nem az európai frontra kéne elsősorban koncentrálnia („a németek úriemberek, velük csak megegyezünk valahogy!”), hanem az igazi vadember japánokra. A film az archív anyagokat a rekonstrukcióval keveri, John Huston (ő játssza MacArthurt) egyenesen a kamerába mondja a tábornok napló-bejegyzéseit. A szimpatikus színész-rendező alkalmazása erősen befolyásolja, a valóságosnál kedvezőbbre festi MacArthurról alkotott képünket.

A háború után a tábornok Japán utolsó, fehér sógunjának a szerepében tetszelegve a feudális társadalomszerkezetet felülről nyugati típusú képviseleti demokráciává alakítja. Legendássá vált az az 1945-ös fotó, melyen az alacsony termetű Hirohito császár mellett tornyosuló nyugati-kolonialista MacArthur mintegy önmagát helyezi az uralkodó helyébe. Legellentmondásosabb szereplése kétségkívül a koreai-háborús ENSZ-hadtest vezetése volt. A kezdeti észak-koreai támadást MacArthur visszaveri, miután a inchoni partraszállást követően az ellenség hátába kerül. A film archív képsorai remekül illusztrálják a főleg amerikaiakból álló ENSZ-csapatok kezdeti önbizalmát rengeteg mosolygó katona közelijével. Mivel ugyanakkor a film meg is említi, hogy a legyőzhetetlennek hitt MacArthur már a második világháború alatt PR-szakemberekkel manipuláltatta a híradós anyagokat, nem ártana tudni, hogy ezek a képsorok is átestek-e a tábornok cenzúráján.

A szétzilált észak-koreai csapatok helyett a tábornok a Yalu-folyónál már jól felszerelt, nagy helyismerettel rendelkező kínai csapatokkal találja szembe magát. Truman elnök nem engedi, hogy MacArthur átlépje a folyót, így kerül felszínre a klasszikus politikus-katona konfliktus. Truman játszmájában a koreai háború már a hidegháborús nagyhatalmi vetélkedés része, így a szovjetekkel szövetséges Kínával nem mer ujjat húzni. A John Huston mély baritonjával megelevenített MacArthur számára azonban elfogadhatatlan a „fél-háború”, melyben a harc célja nem a végső győzelem, hanem a taktikai időhúzás. A film ezen a ponton már-már erőlteti a magányos zseniális hadvezér mítoszát, akit nem értenek meg a háborúk véres valóságától elszigetelt washingtoni politikusok. Eddigre a paranoiás tábornok – aki már 13 éve folyamatosan a Csendes-óceáni térségben katonáskodik – politikailag elszigetelte magát, ellenszegül az elnök utasításainak, elbagatellizálja a kínai csapatok hadbalépését, és már a következő amerikai választáson való indulását tervezgeti. Visszaemlékezéseiből az is kiderül, hogy magánemberként stratégialag jó húzásnak tartotta volna Kína megszórását atombombákkal. Truman számára nem marad más megoldás, minthogy leváltsa az elképesztően népszerű hadvezért. MacArthur élete végén megpróbálja ezt a népszerűséget politikai karrierje beindítására konvertálni, ám az republikánus párt végül kihátrál a tábornok jelölése mögül.

Az Amerikai Cézár hagyományos dokumentumfilm, amely azt sugallja, hogy a filmkockák mögött egy megismerhető, koherens Történelem rejlik, és nekünk csak ki kell nyitnunk a szemünket az igazság megismerése érdekében. John Greevey munkájában MacArthur-király magányos, ám zseniális lovagként jelenik meg, és ebből a szempontból a film „a fehér ember kalandjai Ázsiában”-mítoszt erősíti.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/04 35. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9316