KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/július
POSTA
• Tamás Krisztina: René Clair Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Nagy Istvánné: Rocco és fivérei Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Veém János: Pergőtűz
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Ha az értelem alszik Cannes
• N. N.: A 34. cannes-i filmfesztivál díjai Cannes

• Marx József: „Én csinálom a magamét, te mondod a magadét” Kritika és filmművészet
ESZMECSERE
• Almási Miklós: Mi a bajom a „közérzet-filmekkel”? Hozzászólás Faragó Vilmos Boldogtalan fil című cikkéhez

• Zsugán István: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
• Tarr Béla: Műfaja: film Beszélgetés Tarr Bélával
VITA
• Boros István: A csendes háború Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat Budapesten
• Nagy Sándor: A mozinak keressünk filmet! Vita a filmforgalmazásról

• Kerényi Grácia: Filmen és prózában A wilkói kisasszonyok
• Matos Lajos: Az orvosok dilemmája Kóma
• Simor András: A meghökkentek Kölykök; Ötvenöt testvér
WESTERN
• Jancsó Miklós: Vallomás a nagypapáról
• N. N.: John Ford hangosfilm-rendezései
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Krimik, mesék és a valóság Vilnius
• Xantus János: Bio-Asszony és az Agglegények Oberhausen

• Todero Frigyes: Az imádság már nem volt elég A chilei film Allende idején
LÁTTUK MÉG
• Kövesdi Rózsa: A játékszer
• Kovács András Bálint: Először férjnél
• Loránd Gábor: Hárman a világ végén
• Lajta Gábor: A túlélés ára
• Zoltán Katalin: Az anyakönyvvezető nem válik
• Márton László: A csend előtt
• Koltai Ágnes: Bolond évek
• Gáti Péter: Puska és bilincs
TELEVÍZÓ
• Jovánovics Miklós: Előbb informálni, aztán kommentálni Beszélgetés Hajdú Jánossal
• Loránd Ferenc: Gyermekműsorok – pedagógiai tükörben Kőszegi Szemle
KÖNYV
• Veress József: Filmtörténeti portyák
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Hölgy kaméliák nélkül
• Karcsai Kulcsár István: Kallódó emberek
• Karcsai Kulcsár István: Isten után az első

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Halott férfi nem hord zakót

Klág Dávid

Dead Man Don’t Wear Plaid – amerikai, 1982. Rendezte: Carl Reiner. Szereplők: Steve Martin, Rachel Ward, Carl Reiner. Forgalmazó: Budapest Film. 85 perc.

 

Mielőtt Carl Reinert az ezredforduló közönsége az Ocean's-trilógia legkorosabb simliseként újra felfedezte volna magának, nemcsak eredeti vígjátékrendező volt a poszt-Mel Brooks-korszakban, de elindította az akkori legnépszerűbb komikus, Steve Martin karrierjét a saját komédia-trilógiájával.

Reiner három igazán maradandó filmjéből (A pacák, Halott férfi nem hord zakót, Agyban nagy) az első még a sztárról szólt: Martin nemcsak a forgatókönyvet írta, hanem ez volt az első főszerepe is. A Halott férfi... viszont már nem csak a stand-up komikust akarta a középpontba állítani, hanem Reiner kiváló kísérletező kedvét is. A film ugyanis egy film noir paródia/hommage, az olyan brooksi zsánerviccekkel ellentétben, mint a Fényes nyergek vagy az Ifjú Frankenstein, nem csak szóban, hanem konkrét részletekkel is tiszteletet tesz a fekete műfaj előtt – Reiner nem átall a klasszikus noiroktól egy az egyben filmjeleneteket átemelni.

És így történhet meg 12 évvel a Forrest Gump híradó-revizionizmusa előtt, hogy Steve Martin golyót kap Alan Laddtől, telefont Humphrey Bogarttól, kosarat Veronica Lake-től, penészes pirítóst Bette Davistől és unalmas utazópartnert Cary Grant személyében. Ugyan az átmenetek legtöbbször megmosolyogtatóak (Reiner az ilyen részeknél túl sokat él a jellegtelen közelikkel), a sok toldozás-foldozás ellenére a Halott férfi... egyszerre sikeres mint kísérlet és tisztelgés: a szkript hozza a kifordított keménykötésű dialógokat és a szándékoltan zavaros és indokolatlan történetvezetést, karrierjük utolsó filmjében Rózsa Miklós és Edith Head pedigréjükhöz híven szállítják a noir borzongató zenéjét és extravagáns ruháit, Carl Reiner pedig nem csak biztos kézzel fogja össze az egészet szórakoztató zűrzavarrá, de a filmtörténet legviccesebb Erich von Stroheim/náci ezredes-imitációjával személyesen is meghajol a legjobbak előtt.

Extrák: Semmi.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/06 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9398