KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/augusztus
POSTA
• Pandur Kálmán: Különösen kedvelem... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Gnädig Ferencné: Bérletem van... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Pörzse Géza: Lapjuk legfőbb hiányossága... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Kövesi Péter Pál: Számomra érthetetlen... Olvasói levél – Szerkesztői válasz

• Füleki József: Már tudják, de még nem teszik Jegyzetek a „filmes” Miskolc után
• Kulcsár Mária: A gyerekek bennünket is figyelnek Beszélgetés Kézdi-Kovács Zsolttal
VITA
• Boros István: Lent és fent Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat vidéken
• Csepeli György: A filmkultúra ábécéje, s ami utána következik Vita a filmforgalmazásról
ESZMECSERE
• Palotai János: „Rendezni vége közös dolgainkat...”

• Dániel Ferenc: Félsiket szaxofonos, aki nem tör semmit Üvegtörők
• Kövesdi Rózsa: „Ilyen az ember. Egyedüli példány.” Solo Sunny
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Azok a hatvanas évek! Pesaro
• Zsugán István: Mitől hosszú, ami rövid? Annecy

• Ungár Júlia: Narancszabálók, briliánsevők és proletárok Brecht és a film
• Molnár Gál Péter: Egy fodrász-szalon rejtelmei Brecht és a film
• Todero Frigyes: A filmművészet száműzetésbe ment A chilei film 1973 szeptembere után
• N. N.: Chilei filmek 1973 szeptember és 1980 között
LÁTTUK MÉG
• Kovács András Bálint: Nevem: Senki
• Sólyom András: A Olsen-banda boldogul
• Ambrus Katalin: Szerelmeim
• Zsilka László: Édenkert a sikátorban
• Ardai Zoltán: Repülés az űrhajóssal
• Kövesdi Rózsa: A majmok bolygója
• Lajta Gábor: Muppet Show
• Veress József: A kis rendőr nagy napjai
• Képes Júlia: Zugügyvéd zavarban
• Harmat György: Kivégzés hajnalban
• Loránd Gábor: Benzinkutasok az Arany Patkónál
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Látnivalók, tanulnivalókkal Arany Prága
• Glatz Ferenc: Történetírás, képernyő, film Televízió és történelem
KÖNYV
• Koltai Ágnes: A western
• Szilágyi Gábor: Kultúra és film a weimari köztársaságban

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Tőzsdecápák 2: A pénz nem alszik

Pápai Zsolt

Wall Street: Money Never Sleeps­ – amerikai, 2010. Rendezte: Oliver Stone. Írta: Allan Loeb, Stanley Weiser, Oliver Stone. Kép: Rodrigo Prieto. Zene: Craig Armstrong. Szereplők: Michael Douglas (Gordon Gekko), Shia LaBeouf (Jacob), Carey Mulligan (Winnie), Josh Brolin (James), Susan Sarandon (Sylvia). Gyártó: Edward R. Pressman Film. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 135 perc.

 

A mögöttünk hagyott botrányévtized napra-nap szállította a szaftos politikai és társadalmi eseményeket, a közismerten efféle témákra szakosodott Oliver Stone azonban mit sem tudott kezdeni ezekkel. Aranykorszakában lehetett őt gyűlölni, de kétségtelenül volt valami lehengerlő abban, ahogyan újra és újra odahajított egy-egy slágertémát a szélesebb közönségnek, illetve ahogyan filmjeivel – úgymond – tematizálta a közbeszédet. Az ezredfordulóra éppen ez a képessége veszett el. Úgy hiányzott neki a 2008-as gazdasági válság, mint egy falat kenyér, részben a téma potenciálisan nagy közönségvonzása miatt, részben pedig azért, mert egyik korábbi sikerfilmje folytatásának lehetőségét ígérte.

Sajnos azonban Stone most sem a régi formáját hozza, sőt a Wall Street 2. az elmúlt évekbeli munkáinál is jobban mutatja az elerőtlenedését. Nem mintha rossz film lenne, precízen összerakták: itt-ott ugyan elakadva, de működik a dramaturgiai gépezete, az enteriőrök ihletettek, a dialógusok a helyükön vannak (néha még ütnek is), a színészek is jók, és így tovább. Csakhogy több ponton maníros, sőt számos pillanatban kifejezetten édeskés a hangütés, és a rendező odáig megy, hogy a szentimentalizmus oltárán még egész életművének egyik legeltaláltabb figuráját – az über-romlott Gordon Gekkót – is feláldozza.

Szemmel láthatóan nem könnyen lépi ezt meg, húzza-halasztja a döntést, de végül mégis meglépi. Közben izzadva próbálja a szép lassan kikerekedő családi melodrámát exkluzívvá suvickolni, eltüntetni a jellegtelenség nyomait, és szerzőiséggel feltölteni a jeleneteket. Nem jár sok sikerrel. Csupán semmitmondó cameókra, néhány artisztikusabb beállításra, meg a válság kapcsán a világsajtóban úton-útfélen emlegetett „buborék-metafora” enervált és közhelyes vizualizálására futja az erejéből.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/11 54-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10365