KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/augusztus
POSTA
• Pandur Kálmán: Különösen kedvelem... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Gnädig Ferencné: Bérletem van... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Pörzse Géza: Lapjuk legfőbb hiányossága... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Kövesi Péter Pál: Számomra érthetetlen... Olvasói levél – Szerkesztői válasz

• Füleki József: Már tudják, de még nem teszik Jegyzetek a „filmes” Miskolc után
• Kulcsár Mária: A gyerekek bennünket is figyelnek Beszélgetés Kézdi-Kovács Zsolttal
VITA
• Boros István: Lent és fent Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat vidéken
• Csepeli György: A filmkultúra ábécéje, s ami utána következik Vita a filmforgalmazásról
ESZMECSERE
• Palotai János: „Rendezni vége közös dolgainkat...”

• Dániel Ferenc: Félsiket szaxofonos, aki nem tör semmit Üvegtörők
• Kövesdi Rózsa: „Ilyen az ember. Egyedüli példány.” Solo Sunny
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Azok a hatvanas évek! Pesaro
• Zsugán István: Mitől hosszú, ami rövid? Annecy

• Ungár Júlia: Narancszabálók, briliánsevők és proletárok Brecht és a film
• Molnár Gál Péter: Egy fodrász-szalon rejtelmei Brecht és a film
• Todero Frigyes: A filmművészet száműzetésbe ment A chilei film 1973 szeptembere után
• N. N.: Chilei filmek 1973 szeptember és 1980 között
LÁTTUK MÉG
• Kovács András Bálint: Nevem: Senki
• Sólyom András: A Olsen-banda boldogul
• Ambrus Katalin: Szerelmeim
• Zsilka László: Édenkert a sikátorban
• Ardai Zoltán: Repülés az űrhajóssal
• Kövesdi Rózsa: A majmok bolygója
• Lajta Gábor: Muppet Show
• Veress József: A kis rendőr nagy napjai
• Képes Júlia: Zugügyvéd zavarban
• Harmat György: Kivégzés hajnalban
• Loránd Gábor: Benzinkutasok az Arany Patkónál
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Látnivalók, tanulnivalókkal Arany Prága
• Glatz Ferenc: Történetírás, képernyő, film Televízió és történelem
KÖNYV
• Koltai Ágnes: A western
• Szilágyi Gábor: Kultúra és film a weimari köztársaságban

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A démon arca

Sepsi László

Incarnate – amerikai, 2016. Rendezte: Brad Peyton. Írta: Ronnie Christensen. Kép: Dana Gonzales. Zene: Andrew Lockington. Szereplők: Aaron Eckhart (Dr. Ember), Carice van Houten (Lindsay), David Mazouz (Cameron), Catalina Sandino Moreno (Camilla). Gyártó: IM Global / Blumhouse. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 91 perc.

 

Mivel James Wan sikerrel telítette a horrorpiacot saját démonjaival és szellemvadászaival, az okkult területekre tévedt további alkotóknak szükségképpen ki kell kutatniuk a téma újabb variációs lehetőségeit, ha meg akarnak mérkőzni a tükörsimára polírozott konkurenciával. A démon arca a műfaji mash-up jó kezekben igen hálás stratégiáját választotta, egy az egyhez arányban vegyítve megszállt gyerekes ördögfilmet az instabil alternatív valóságokban (jelen esetben tudatalattikban) játszódó sci-fivel – csak éppen az Ördögűző találkozása az Álomküzdőkkel (esetleg az Insidious flörtje az Eredettel) ezúttal egyáltalán nem jó kezekbe került.

A démoni megszállottsághoz kapcsolódó közhelyek (diszfunkcionális család, felnőtt hangon dörmögő poronty) felsorakoztatása után A démon arca előbb átköltözteti az alműfajt a sci-fi felségterületére – démonológia helyett a parazitológiából kibontva az elengedhetetlen körítést –, majd mire a tolókocsiba kényszerült John Constantine-pótlék bajtársai segítségével alámerülhetne a fertőzött elmék bugyraiba, a készítők ötletei is kifogynak. A démon arcának álomterei a Freddy Krueger-féle szórakoztató extravagancia hiányán túl is konganak a kreatív ürességtől, ahol a legmarkánsabb vizuális ötlet egy szokatlan színűre festett ajtó, miközben a fantázia-deficit végső tüneteként a másvilági harcokat is puszta ököllel vívják a résztvevők. Az ördöginek szánt elmejáték így hamar dugába dől, trükkjei nem elég látványosak és nem is elég ravaszak ahhoz, hogy lehengereljék a (10. perc után már a borítékolható) nyitott befejezést váró nézőt. Viszont egy feladatot mégis nagyobb sikerrel teljesít, mint a szintén mentális idea-beültetésre vállalkozó Eredet: megtekintése után ugyanis lehetetlen szabadulni az Awolnation Sailjének a filmben többször hallható dallamaitól.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/01 58-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13049