KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/augusztus
POSTA
• Pandur Kálmán: Különösen kedvelem... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Gnädig Ferencné: Bérletem van... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Pörzse Géza: Lapjuk legfőbb hiányossága... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Kövesi Péter Pál: Számomra érthetetlen... Olvasói levél – Szerkesztői válasz

• Füleki József: Már tudják, de még nem teszik Jegyzetek a „filmes” Miskolc után
• Kulcsár Mária: A gyerekek bennünket is figyelnek Beszélgetés Kézdi-Kovács Zsolttal
VITA
• Boros István: Lent és fent Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat vidéken
• Csepeli György: A filmkultúra ábécéje, s ami utána következik Vita a filmforgalmazásról
ESZMECSERE
• Palotai János: „Rendezni vége közös dolgainkat...”

• Dániel Ferenc: Félsiket szaxofonos, aki nem tör semmit Üvegtörők
• Kövesdi Rózsa: „Ilyen az ember. Egyedüli példány.” Solo Sunny
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Azok a hatvanas évek! Pesaro
• Zsugán István: Mitől hosszú, ami rövid? Annecy

• Ungár Júlia: Narancszabálók, briliánsevők és proletárok Brecht és a film
• Molnár Gál Péter: Egy fodrász-szalon rejtelmei Brecht és a film
• Todero Frigyes: A filmművészet száműzetésbe ment A chilei film 1973 szeptembere után
• N. N.: Chilei filmek 1973 szeptember és 1980 között
LÁTTUK MÉG
• Kovács András Bálint: Nevem: Senki
• Sólyom András: A Olsen-banda boldogul
• Ambrus Katalin: Szerelmeim
• Zsilka László: Édenkert a sikátorban
• Ardai Zoltán: Repülés az űrhajóssal
• Kövesdi Rózsa: A majmok bolygója
• Lajta Gábor: Muppet Show
• Veress József: A kis rendőr nagy napjai
• Képes Júlia: Zugügyvéd zavarban
• Harmat György: Kivégzés hajnalban
• Loránd Gábor: Benzinkutasok az Arany Patkónál
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Látnivalók, tanulnivalókkal Arany Prága
• Glatz Ferenc: Történetírás, képernyő, film Televízió és történelem
KÖNYV
• Koltai Ágnes: A western
• Szilágyi Gábor: Kultúra és film a weimari köztársaságban

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

120 dobbanás percenként

Varró Attila

120 battements per minute – francia, 2017. Rendezte: Robin Campillo. Írta: Philippe Mangeot és Robin Campillo. Kép: Jeanne Lapoirie. Zene: Arnaud Rebotini. Szereplők: Nahuel Pérez Biscayart (Sean), Arnaud Valois (Nathan), Adèle Haenel (Sophie), Antoine Reinartz (Thibault). Gyártó: Les Films de Pierre. Forgalmazó: Vertigo Média Kft. Feliratos. 140 perc.

Két lépésben eljutni egy zombifilmtől a cannes-i Grand Prix-ig nagyívű és bizarr pályafutást sejtet, a Laurent Cantet Osztályából kikerült Robin Campillo azonban három eddigi rendezésében igen egységes képet mutat, bármilyen műfajt választ horrortól (A visszatérők) kortárs noiron át (Eastern Boys) a 120 dobbanás percenként idei szerelmi melodrámájáig: egyfelől a francia társadalom peremén élő kisebbségek erőszakos küzdelmeiről mesél a láthatatlanság ellen (élőhalottak, kelet-európai migránsok, AIDS-fertőzött melegek), másfelől kétszemélyes drámákon keresztül teszi átélhetővé a politikai tartalmat a kerítéseken túlról leső publikum számára. Ezúttal egyenesen két önálló filmet olvaszt össze: előbb a párizsi ACT UP aktivista csoport 90-es évek elején zajló figyelemfelhívó/tiltakozó akcióiról és elszánt belső vitáiról számol be egy dokumentumfilmszerű mozgalmi drámában, majd átlopakodik a csoport két tagja, a HIV-negatív újonc és a fertőzött fenegyerek szívszorító románcába.

A 120 dobbanás percenként nézője azonban nem csak két műfajt, nézőpontot, állásfoglalást (a politikai küzdelem helytállása a közösség érdekében és közönye az egyéni szenvedés iránt) kap egy jegy áráért – Campillo fő érdeme, hogy ezek integrálása során elemi erővel húz be az érzelmi azonosulás örvényébe, legyen szó formai átalakulásról (objektív snitt-ansitt technikájával eleinte az események frontvonalába helyezi a befogadókat, majd lassanként a két hős nézőpontjába szorítva őket fokozatosan elszigeteli a mozgalomtól), a szexualitás mind megindítóbb ábrázolásáról (amelynek végén egy kórházi ágyon történő kézimunka indítja útjára a melodrámák három-zsebkendős fináléját), vagy akár a visszatérő parti-jelenetek rendhagyó musicalbetétjeiről, amelyek Osztály-harcoktól egészen Xavier Dolan mesevilágáig repítenek vérvörös Szajna-vízióval és eksztatikus Jimmy Sommerville-slágerrel. Campillo őszinte, provokatív AIDS-drámája nem csak általános érvényű társadalmi üzenete miatt az év egyik legfontosabb filmje (az úgysem jut ki az artmozik karanténjából): nemi betegsége a (mindenfajta) szerelem szépségeiről és kétségeiről mesél átütő erővel – egyúttal az empátia vírusával is megfertőzve közönségét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2017/11 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13461