KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/augusztus
POSTA
• Pandur Kálmán: Különösen kedvelem... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Gnädig Ferencné: Bérletem van... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Pörzse Géza: Lapjuk legfőbb hiányossága... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Kövesi Péter Pál: Számomra érthetetlen... Olvasói levél – Szerkesztői válasz

• Füleki József: Már tudják, de még nem teszik Jegyzetek a „filmes” Miskolc után
• Kulcsár Mária: A gyerekek bennünket is figyelnek Beszélgetés Kézdi-Kovács Zsolttal
VITA
• Boros István: Lent és fent Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat vidéken
• Csepeli György: A filmkultúra ábécéje, s ami utána következik Vita a filmforgalmazásról
ESZMECSERE
• Palotai János: „Rendezni vége közös dolgainkat...”

• Dániel Ferenc: Félsiket szaxofonos, aki nem tör semmit Üvegtörők
• Kövesdi Rózsa: „Ilyen az ember. Egyedüli példány.” Solo Sunny
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Azok a hatvanas évek! Pesaro
• Zsugán István: Mitől hosszú, ami rövid? Annecy

• Ungár Júlia: Narancszabálók, briliánsevők és proletárok Brecht és a film
• Molnár Gál Péter: Egy fodrász-szalon rejtelmei Brecht és a film
• Todero Frigyes: A filmművészet száműzetésbe ment A chilei film 1973 szeptembere után
• N. N.: Chilei filmek 1973 szeptember és 1980 között
LÁTTUK MÉG
• Kovács András Bálint: Nevem: Senki
• Sólyom András: A Olsen-banda boldogul
• Ambrus Katalin: Szerelmeim
• Zsilka László: Édenkert a sikátorban
• Ardai Zoltán: Repülés az űrhajóssal
• Kövesdi Rózsa: A majmok bolygója
• Lajta Gábor: Muppet Show
• Veress József: A kis rendőr nagy napjai
• Képes Júlia: Zugügyvéd zavarban
• Harmat György: Kivégzés hajnalban
• Loránd Gábor: Benzinkutasok az Arany Patkónál
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Látnivalók, tanulnivalókkal Arany Prága
• Glatz Ferenc: Történetírás, képernyő, film Televízió és történelem
KÖNYV
• Koltai Ágnes: A western
• Szilágyi Gábor: Kultúra és film a weimari köztársaságban

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Láthatás

Soós Tamás Dénes

Jusqu’à la garde – francia, 2017. Rendezte és írta: Xavier Legrand. Kép: Marie Doller. Szereplők: Léa Drucker (Miriam), Denis Ménochet (Antoine), Thomas Gioria (Julien), Mathilde Auneveux (Joséphine). Gyártó: KG Productions. Forgalmazó: Mozinet. Feliratos. 93 perc.

 

Levegőtlen tárgyalóterem, a morózus szülők helyett az ügyvédek beszélnek. Kapjon láthatási jogot az apa? Van alapja a vádaknak, miszerint erőszakos a családfő, vagy csak a házasságából menekülő anya nevelte olyan hatásosan ellene a gyerekeit, hogy már ők sem akarnak találkozni vele? A Láthatás eleinte hatásosan bizonytalanít el afelől, hogy ki a rosszfiú – ha van egyáltalán – ebben a válásban, mert Xavier Legrand épp ezen a kerülőúton haladva tudja felfejteni a családon belüli erőszak valódi természetét, és figyelmeztetni rá, hogy ami kívülről eldönthetetlen patthelyzetnek tűnik, azt belülről lázas, fojtogató szorongásként éli meg az áldozat. Legrand már-már elviselhetetlenül feszült jelenetekben forgatja le a Kramer Kramer ellen antitézisét, amikor szép lassan felfedi az antagonistáját, majd fel is vázolja a magát áldozatnak látó és láttató, érzelmekkel és az erőszak ígéretével egyaránt zsaroló ember karakterrajzát.

Kétségtelen, hogy a film legfeltűnőbb erénye a kifinomult, sosem túlzó színészi játék, a gyerekszínészként indult Legrand pedig még a Floridai álom Oscar-jelölt tehetségénél, Brooklynn Prince-énél is érzékenyebb alakítást hív elő a másfél órát – hitelesen(!) – végigsíró kisfiúból, az elsőfilmes Thomas Gioriából. De a Láthatást nem véletlenül díjazták tavaly Ezüst Oroszlánnal Velencében: a látszólag eszköztelen film valójában dramaturgiai mestermunka, olyasmi, amit a Dardenne fivérek forgatnának, ha felfedeznék a bennük élő Hitchcock-rajongót. Kísérőzenét nem hallunk, mert nincs, ami megszépítené ezt a klausztrofób történetet, a szereplőket mindenhova követő, hosszú és naturalista beállítások pedig azt sulykolják, hogy a családon belüli erőszak ördögi köréből pokolian nehéz kiszakadni, hiába menekül előle az ember. Ezt húzza alá a folyamatosan gyülemlő félelem, a boldog pillanatokat váratlanul felzabáló pánik, és ezt pácolja csatakos suspense-be a Ragyogás fürdőszoba-jelenetének eddigi talán legfeszültebb átdolgozása is a fináléban. A Láthatás egy feldúlt, érzelmi alapú vádirat, amit lehetetlen kiradírozni az emlékezetünkből.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/03 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13595