KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/augusztus
POSTA
• Pandur Kálmán: Különösen kedvelem... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Gnädig Ferencné: Bérletem van... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Pörzse Géza: Lapjuk legfőbb hiányossága... Olvasói levél – Szerkesztői válasz
• Kövesi Péter Pál: Számomra érthetetlen... Olvasói levél – Szerkesztői válasz

• Füleki József: Már tudják, de még nem teszik Jegyzetek a „filmes” Miskolc után
• Kulcsár Mária: A gyerekek bennünket is figyelnek Beszélgetés Kézdi-Kovács Zsolttal
VITA
• Boros István: Lent és fent Vita a filmforgalmazásról. Mozi-őrjárat vidéken
• Csepeli György: A filmkultúra ábécéje, s ami utána következik Vita a filmforgalmazásról
ESZMECSERE
• Palotai János: „Rendezni vége közös dolgainkat...”

• Dániel Ferenc: Félsiket szaxofonos, aki nem tör semmit Üvegtörők
• Kövesdi Rózsa: „Ilyen az ember. Egyedüli példány.” Solo Sunny
FESZTIVÁL
• Székely Gabriella: Azok a hatvanas évek! Pesaro
• Zsugán István: Mitől hosszú, ami rövid? Annecy

• Ungár Júlia: Narancszabálók, briliánsevők és proletárok Brecht és a film
• Molnár Gál Péter: Egy fodrász-szalon rejtelmei Brecht és a film
• Todero Frigyes: A filmművészet száműzetésbe ment A chilei film 1973 szeptembere után
• N. N.: Chilei filmek 1973 szeptember és 1980 között
LÁTTUK MÉG
• Kovács András Bálint: Nevem: Senki
• Sólyom András: A Olsen-banda boldogul
• Ambrus Katalin: Szerelmeim
• Zsilka László: Édenkert a sikátorban
• Ardai Zoltán: Repülés az űrhajóssal
• Kövesdi Rózsa: A majmok bolygója
• Lajta Gábor: Muppet Show
• Veress József: A kis rendőr nagy napjai
• Képes Júlia: Zugügyvéd zavarban
• Harmat György: Kivégzés hajnalban
• Loránd Gábor: Benzinkutasok az Arany Patkónál
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Látnivalók, tanulnivalókkal Arany Prága
• Glatz Ferenc: Történetírás, képernyő, film Televízió és történelem
KÖNYV
• Koltai Ágnes: A western
• Szilágyi Gábor: Kultúra és film a weimari köztársaságban

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Vita

Vita a filmforgalmazásról

A mozinak keressünk filmet!

Nagy Sándor

Érthető érdeklődéssel olvastam dr. Gombár Józsefnek, a MOKÉP igazgatójának a filmforgalmazásról szóló tanulmányát. Sok megállapításával egyetértek, eggyel azonban vitatkozni szeretnék, mégpedig azzal, miszerint „a vállalati koncepciók” a „kiemelt műsorpolitikai kérdésekben az országosan egységes elvek megvalósítását teszik labilissá”.

A mozinézés gyakorisága a fővárosban jobb, mint az országos átlag. 1980-ban a budapestiek 8,17-szer voltak moziban, az országos átlag 5,48. Vállalatunk éves látogatói szám teljesítésére kötelezett, és ez azt jelenti, hogy az év mindegyik napján átlagban több mint 40 ezer nézőt – egy közepes város teljes lakosságát – kell vendégül látnunk. Meglevő, adott mozihálózattal rendelkezünk, és ez nem csak vágyaink szerint válik jobbá és mássá. Bizonyítható, hogy a fővárosi mozik állapota és színvonala az elmúlt öt évben sokat változott. Számos felújított, korszerűsített mozival gazdagodott a főváros, a kelenföldi lakótelepen felépült az Olympia mozi és megkezdhettük Kispesten a VI. ötéves terv új mozijának, a Hunyadinak a létesítését. Nem rajtunk, hanem anyagi lehetőségeinken múlik, hogy ez a felújítási folyamat, sajnos, mostanában lelassul. (Ismereteim szerint a megyei moziüzemi vállalatok által gondozott mozik állapota sem jobb, így tehát illúzió volna arra gondolni, hogy a szerény fejlesztési alapok megyék, illetve vállalatok közti átcsoportosítása javítana a helyzeten. Ellenkezőleg, még a helyi érdekeltségeket és kezdeményezéseket is tovább csökkentené.)

Változtattunk a mozistruktúrán is, speciális mozikat, új filmterjesztési formákat hoztunk létre. Beszélhetünk már stúdió- és egyéb speciális mozikról, élőműsorral összekapcsolt filmrendezvényekről, a társművészetek fejlődését bemutató, évenként több mint 100 – mozikban rendezett – kiállításról és különböző rétegekhez szóló, alkalmakhoz kapcsolódó vetítésekről. Van már ovi-mozi és mese-mozi, iskolai – tananyaghoz is kapcsolódó – filmvetítés. Rendszeresítettük a szocialista brigádok mozibérletét, és sikeres a nyugdíjasok mozibérlete is. Van társadalmi vetítés, filmklubhálózat és növekvően eredményes a FŐMO filmvetítő szolgálatának munkája. A FŐMO-t Budapest nagyvállalataival, művelődési intézményeivel több mint 50 együttműködési szerződés köti össze. Kapcsolatot építettünk ki a különböző közművelődési fórumokkal. Túlzás nélkül mondhatom, hogy Budapest politikai, közművelődési szervezetei ma már saját kulturális intézményüknek tekintik a filmterjesztést.

Különös gonddal forgalmazzuk a magyar filmeket, az új alkotások bemutatására a legjobb, illetve a film számára legmegfelelőbb mozijainkat ajánljuk fel. A Magyar Filmek Moziját áthelyeztük a Bányászból a Tanácsba, ahol jobbak a lehetőségek. Az új alkotásokat rendezői és színészsorozatokkal, külön kiadványokkal népszerűsítjük. A régebbi magyar filmek népszerűsítése érdekében létrehoztuk a Szikra-pódiumot, valamint a „nosztalgia” sorozatot. A megyei moziüzemi vállalatok egy része mérlegeli a várható közönségfogadtatást, a FŐMO azonban minden magyar filmet műsorra tűz.

A látogatottság alakulásában kétségtelenül több tényező játszik szerepet: az életmódváltozás, a mozik állapota, az előadásszám, a propaganda és a szervezés hatékonysága – azonban mégiscsak a filmé a főszerep. A közönség a filmért megy a moziba. Lehet a mozi szép, kényelmesek a székek, ha érdektelen a film, üres a nézőtér. (Az értékes és színvonalasan szórakoztató filmek nézőszáma nem is csökkent, vagy csak kisebb mértékben.) Sajnos kevés a tartalmas, a színvonalasan szórakoztató alkotás és különösen kevés a 14 éven aluli korosztály igényeit kielégítő film. Az új filmek bemutatási ideje központilag meghatározott, gyakran nem alkalmazkodik a filmterjesztés szükségleteihez. Ennek következménye, hogy sokszor a belterületen a bemutató mozik műsoráról le kell venni a még érdeklődésre számot tartó filmet, az újabb filmek bemutatása végett. A műfaji változatosság meghatározó. Tudományos-fantasztikus film, igazi western, kosztümös kalandfilm alig-alig van, újabban egy-kettő. Szerintem még nem sikerült biztosítani a kívánatos változatosságot. Más oldalról is problémák vannak: az alkotói sorozatoknál sok esetben csak 2–3 film áll rendelkezésünkre, gyakran használható kópia sincs. A régebben megjelent magyar filmek törzsállománya – a MOKÉP erőfeszítései ellenére is – hiányos.

Mi is áttekintettük a filmforgalmazás továbbfejlesztésének irányát a 80-as évtizedben, és elkészítettük a FŐMO távlati tervét. „A filmforgalmazás túlzottan decentralizált (megyei, fővárosi szerkezetre épülő) rendszere az alapfeladatok ellátásában is sok problémát okoz”_ – írja tanulmányában a MOKÉP igazgatója. Vajon ez az igazi baj? És egyáltalán elláthatja-e valamilyen országos központi vállalat a filmforgalmazást és a mozizást az életmódban, műveltségben, igényekben – a kiegyenlítődésre való törekvés ellenére ma még – igencsak eltérő megyékben és városokban? Lemondhatnának-e a vidéki forgalmazók a megyei, a FŐMO pedig a Fővárosi Tanács, valamint a helyi társadalmi szervek segítségéről, anyagi, erkölcsi és kultúrpolitikai támogatásáról? Véleményem szerint nem!

A filmforgalmazás fejlesztésének tartalékait mi a műsorpolitikai rendszer változtatásában látjuk. Mert hogyan értelmezzük ezt a kijelentést: „az egész országban azonos tartalmú egységes műsorpolitikát kell követni”. Úgy, hogy még tovább kell központosítani a filmforgalmazást? A MOKÉP által kialakított filmátvételi és filmellátási rendszer lényegében tíz éve változatlan. Itt sem ártana a „hagyományosan őrzött” gyakorlatot megváltoztatni. Az országos műsorpolitikát a MOKÉP határozza meg: a filmek megjelentetésével. Ezt a moziüzemi vállalatok kénytelenek követni, mert a vállalati terv, a filmforgalmazási feltételek, a filmenként megadott látogatói alapszint és preferáció erre ösztönzi őket. S így a filmforgalmazók tevékenysége ezzel be is határolódik.

A filmeket a MOKÉP vásárolja, meghatározza a bemutatási idejüket, kópiaszámukat, mely a nyersanyaggondok miatt az utóbbi időben csökken. A filmműsor műfaj és színvonal tekintetében egyenetlen. Mire van tehát szükségünk? Mindenek előtt nagyobb választékra, stúdiófilmekre, gyerekfilmekre és színvonalas szórakoztató filmekre. Az a műfajbeli gazdagság, ami például a könyvkiadásban tapasztalható, miért nem valósítható meg a mozizásban? Ismerjük az anyagi korlátokat, mégis felvetjük, miért kell mindig az átvett filmeknek keresni a mozit, ahelyett, hogy – legalább időnként – egy-egy sajátos profilú mozinak is vásárolnánk? (Mint például a Filmmúzeum.)

A műsorpolitika alakításában vállaljuk és igényeljük a nagyobb önállóságot. Célszerű volna, ha a forgalmazókat is rendszeresen belevonnák a filmválogatásba és az elosztásba. Azért, hogy igazán együtt tudjunk dolgozni, a közönségért.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1981/07 21. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=7391