KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/szeptember
POSTA
• Geibel Károly: Érdeklődéssel olvasom...
• Bundik Imre: John Huston
• Bontó István: A lap idei 6-os számában...
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Tanmesék, krónikák, filmek Moszkva

• Zsugán István: Jancsó-hologram Születésnapi beszélgetés
• N. N.: Jancsó Miklós filmjei
• Nemeskürty István: Megkésett pályakezdés Jancsóval a hatvanas években
• N. N.: Jancsó-filmek bibliográfiája, könyvek, fontosabb tanulmányok
• Kézdi-Kovács Zsolt: Jancsó tánca Egy stílus alakváltozásai
• Ágh Attila: Modernizáció és tradíció Jancsó, a kelet-európai
• Papp Zsolt: Kőbánya Blues Kopaszkutya
• Bikácsy Gergely: Dr. Graf meg a spanyol nátha A transzport
ESZMECSERE
• Hankiss Elemér: Nyafogás vagy társadalomkritika?
VITA
• Kozák Márton: Közönség és „közönség” Vita a filmforgalmazásról

• Lajta Gábor: Önvallomás – szordinóval Mesés férfiak kurblival
• Pošová Kateřina: Capriccio múltról és jelenről Prágai beszélgetés Jiří Menzellel
• Richter Rolf: A brechti elmélet kihívása Brecht és a film
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Seriff az égből
• Sólyom András: Egymillió zöldhagymával
• Koltai Ágnes: Hotel a Halott alpinistához
• Ambrus Katalin: 25 millió fontos váltságdíj
• Schéry András: Egy zseni, két haver, egy balek
• Lajta Gábor: Cseresznyefák
• Gáti Péter: Szélvihar idején
• Zsilka László: A nagymama unokája
• Loránd Gábor: Libuskák
• Dániel Ferenc: A hegy legendája
TELEVÍZÓ
• Boldizsár Iván: Tévéfilmekről – magas mércével Veszprém után
• Hegyi Gyula: Három plusz egy Fiatal Művészek Stúdiója

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Csillagainkban a hiba

Vajda Judit

The Fault in our Stars – amerikai, 2014. Rendezte: Josh Boone. Írta: John Green regényéből Scott Neustadter és Michael H. Weber. Kép: Ben Richardson. Zene: Mike Mogis és Nate Walcott. Szereplők: Shailene Woodley (Hazel), Ansel Elgort (Gus), Laura Dern (Frannie), Sam Trammell (Michael), Nat Wolff (Isaac). Gyártó: Temple Hill Entertainment. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 126 perc.

 

Az Életrevalók sikere után a melodráma/dramedy (kevert) műfaján belül nemcsak sorra érkeztek az életigenlő humorral bemutatott haldoklástörténetek vagy súlyos betegséggel folytatott küzdelmet ábrázoló alkotások (A kezelés, Fifti-fifti), de lassan külön csoportot képeznek az alműfajon belül is a súlyos/halálos beteg tinédzserekről szóló művek. A nyugtalanság kora és a Most jó után újabb darab érkezett a témában. A Csillagainkban a hiba már első mondatában leszögezi, hogy nem cukorkába csomagolva kapjuk majd a keserű igazságot. Ám az elbizakodott bejelentést követően a nézőnek rá kell jönnie, hogy ezúttal is másodpercenként 24 kocka hazugságot kapunk (vagy mondjuk 18-at a 24-ből). Az igazság ugyanis ott kezdődik, hogy egy áttétes rákbetegségben szenvedő 17 éves lány, akinek tüdeje jórészt felmondta a szolgálatot és folyamatos kezelésekre szorul, nem úgy néz ki, mint a főszerepet játszó Shailene Woodley – a betegség által megtépázott testnek a könyveredetiben ecsetelt külsőségeiből a filmre mindössze annyi maradt, hogy a Hazel Grace-t alakító színésznő előnytelen apródfrizurát visel.

Pedig a lehetőség adott volt a film alkotói számára, hiszen az alapul szolgáló forrásmű hitelesen jelenítette meg a két egymásba szerető rákos fiatal szomorkás meséjét. A magyarul is megjelent John Green-regény az ifjúsági irodalom utóbbi években népszerűvé váló azon típusába tartozik, amely egyes szám, első személyben mutatja be különleges tinihőse sztoriját. A Meyer-, Lore- és Collins-opusoktól eltérően azonban Green írásának van stílusa, és olyan mondatokat ad kamaszfigurái szájába, amit egy 17-18 éves sosem mondana – kivéve, ha rákos. A szimpatikusan lényeglátó karakterekből szerencsére annyit azért sikerült átörökíteni a mozgóképre is, amennyi elég ahhoz, hogy humorral tompítsa annak amúgy szépen és ízlésesen előadott szentimentalizmusát.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/07 57-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11904