KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/szeptember
POSTA
• Geibel Károly: Érdeklődéssel olvasom...
• Bundik Imre: John Huston
• Bontó István: A lap idei 6-os számában...
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Tanmesék, krónikák, filmek Moszkva

• Zsugán István: Jancsó-hologram Születésnapi beszélgetés
• N. N.: Jancsó Miklós filmjei
• Nemeskürty István: Megkésett pályakezdés Jancsóval a hatvanas években
• N. N.: Jancsó-filmek bibliográfiája, könyvek, fontosabb tanulmányok
• Kézdi-Kovács Zsolt: Jancsó tánca Egy stílus alakváltozásai
• Ágh Attila: Modernizáció és tradíció Jancsó, a kelet-európai
• Papp Zsolt: Kőbánya Blues Kopaszkutya
• Bikácsy Gergely: Dr. Graf meg a spanyol nátha A transzport
ESZMECSERE
• Hankiss Elemér: Nyafogás vagy társadalomkritika?
VITA
• Kozák Márton: Közönség és „közönség” Vita a filmforgalmazásról

• Lajta Gábor: Önvallomás – szordinóval Mesés férfiak kurblival
• Pošová Kateřina: Capriccio múltról és jelenről Prágai beszélgetés Jiří Menzellel
• Richter Rolf: A brechti elmélet kihívása Brecht és a film
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Seriff az égből
• Sólyom András: Egymillió zöldhagymával
• Koltai Ágnes: Hotel a Halott alpinistához
• Ambrus Katalin: 25 millió fontos váltságdíj
• Schéry András: Egy zseni, két haver, egy balek
• Lajta Gábor: Cseresznyefák
• Gáti Péter: Szélvihar idején
• Zsilka László: A nagymama unokája
• Loránd Gábor: Libuskák
• Dániel Ferenc: A hegy legendája
TELEVÍZÓ
• Boldizsár Iván: Tévéfilmekről – magas mércével Veszprém után
• Hegyi Gyula: Három plusz egy Fiatal Művészek Stúdiója

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Roald Dahl: Szofi és a HABÓ

Szerzőóriás

Tüske Zsuzsanna

Dahl meséiben a felnőttek jelentik a legnagyobb veszélyt.

 

Roald Dahl, halhatatlan és meglepetésekkel teli írómágusként máig képes arra, hogy olvasóközönségét akár egy életen át elkísérje, felejthetetlen mutatványokkal lenyűgözve – az álmokra éhes gyermekkort varázslatos, tarka meseregények izgalmaival, a józanságra ítélt felnőtt létet meghökkentő novellák fanyar fekete humorával színezi át. Az 1990-ben elhunyt fantáziagyáros műveinek két csoportja látszólag kétféle világba repít és különböző korosztályokhoz szól, a dahl-i spiritusznak köszönhetően azonban a gyermekregények éppen olyan sokarcúvá válnak, mint szerzőjük – mélyrétegeikben, értelmezési tartományaikban a felnőtt közönség számára is jócskán rejtőznek titkok és válaszok. A nagykorúakhoz írt mesék sötét tónusai sokszor a szemkápráztató képek, a színpompás kalandok világában is felbukkannak és rendre ahhoz a kegyetlen megállapításhoz vezetnek, miszerint a gyermeki lét maga a megtestesült szenvedés, a szüntelen kiszolgáltatottság, amelyből kizárólag a fantáziavilágba való menekülés vagy – még pesszimistább értelmezés szerint – a halál(álom) adhat kiutat.

Dahl kiskorú hősei között akadnak árvák (Boszorkányok), családi erőszak áldozatai (Matilda), éhezők (Karcsi és a csokigyár) sőt egyszerre mindhárom csoportba tartozók (James és az óriásbarack), minden esetben a felnőttek jelentik számukra a legfőbb veszélyt – a szeretetlenségtől és a magánytól válnak a különféle szörnyek (szadista iskolaigazgatónők, gyerekgyűlölő gyártulajdonosok, rideg kékharisnyák) prédájává a megelevenedett rémálmokban. Dahl 1982-es keletkezésű műve, a Szofi és a HABÓ (az idei magyar kiadásban immár A barátságos óriás címen) takaros összefoglalót ad ezekből a motívumokból, sőt az egyik legszemélyesebb regényeként (amelyet szerzője a kedvencének tartott) további finomsággal gazdagítja az alkotói univerzumot is. Dahl többnyire kisfiúkra osztja a főhős szerepét, ez esetben azonban egy fruska, az árvaházban sínylődő Szofi áll a középpontban, akinek alakját – a bevezetőben olvasható ajánlás alapján – imádott kislányáról, Oliviáról mintázta. A borzongató elemek már a könyv első oldalait éjfeketére festik. A kis Szofi álmatlanul gubbaszt a hálóteremben, amelyet éjjel senki, semmilyen indokkal nem hagyhat el fenyítés nélkül. A halálos csend alapján Szofi úgy gondolja, a legendás boszorkányok órája érkezett el, „amikor az összes sötét dolog előjön a rejtekhelyéről, hogy egy időre hatalmába kerítse a világot”, ehelyett azonban egy nyolc méteres, árnyfekete idegen tűnik fel az éjszakában, aktatáskával és trombitával a kezében, majd az ablakon keresztül elragadja a kislányt. Így kezdődnek el Szofi és a jámbor monstrum, HABÓ, azaz a Hatalmagos Azonáltal Barátságos Óriás kalandjai, aki álmokat fúj be alvó gyerekek szobájába és kizárólag zöldséggel (az Óriásföldön termő orrborkával) táplálkozik: valódi különc a vérszomjas, emberevő óriások birodalmában, akárcsak újdonsült, kis szövetségese, a családi közegben felcseperedő gyerekek között. A kívülálló párosnak hamarosan világmentő küldetése akad: megfékezni a falánk óriáscsürhét, akik – a Boszorkányok szipirtyóhadához hasonlóan – komolyan veszélyezetetik Anglia kiskorú-állományát, országos gyereklakomára készülve.

A Szofi és a HABÓ-ban – a mágikus látványvilág mellett – a nyelvi játék is kiemelt szerepet kap: az óriás sutaságából, tanulatlanságából bravúros, ízes szófacsarások születnek (amelyek magyar nyelvre átültetésére a fordító, Nagy Sándor mesteri megoldásokkal szolgált). Dahl művét többszörös reflexió szövi át: a szerző/óriás egy helyen Charles Dickens-t méltatja, amellyel egyszerre jelenik meg az árvaság és az írói tehetség tematikája, ehhez társul a HABÓ által befőttesüvegbe zárt sok ezer álom egyike egy kisfiúról, aki arról ábrándozik, hogy egy napon az egész világ az ő könyvét fogja izgalommal olvasni. Dahl a történet végén egyértelművé teszi, hogy a komoly írói babérokra érdemes, finom hallású szócsavaró ő maga, aki az emberek között megtelepedve papírra vetette közös kalandjaikat Szofival. Miközben a mese lapjain hatalmas ám barátságos személyében Szofi apukára és álomvilágra talál, a való élet ennél szívszorítóbb és kegyetlenebb történetet írt: a kis Olivia nyolc évesen agyvelőgyulladásban elhunyt, amit az író élete végéig képtelen volt feldolgozni. A Szofi és a HABÓ egyfajta művészi kísérletet jelentett erre (húsz évvel a tragédia után): nemcsak renitens humora és zseniális nyelvezete teszi kiemelkedővé a Dahl-csodavilágban és a világirodalomban, de az életmű legmegindítóbb gesztusával egyszerre két személyt emel a halhatatlanságba – írót és gyermekét.

 

Móra Kiadó, 1990 / Kolibri Kiadó, 2016

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/09 50-51. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11983