KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/szeptember
POSTA
• Geibel Károly: Érdeklődéssel olvasom...
• Bundik Imre: John Huston
• Bontó István: A lap idei 6-os számában...
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Tanmesék, krónikák, filmek Moszkva

• Zsugán István: Jancsó-hologram Születésnapi beszélgetés
• N. N.: Jancsó Miklós filmjei
• Nemeskürty István: Megkésett pályakezdés Jancsóval a hatvanas években
• N. N.: Jancsó-filmek bibliográfiája, könyvek, fontosabb tanulmányok
• Kézdi-Kovács Zsolt: Jancsó tánca Egy stílus alakváltozásai
• Ágh Attila: Modernizáció és tradíció Jancsó, a kelet-európai
• Papp Zsolt: Kőbánya Blues Kopaszkutya
• Bikácsy Gergely: Dr. Graf meg a spanyol nátha A transzport
ESZMECSERE
• Hankiss Elemér: Nyafogás vagy társadalomkritika?
VITA
• Kozák Márton: Közönség és „közönség” Vita a filmforgalmazásról

• Lajta Gábor: Önvallomás – szordinóval Mesés férfiak kurblival
• Pošová Kateřina: Capriccio múltról és jelenről Prágai beszélgetés Jiří Menzellel
• Richter Rolf: A brechti elmélet kihívása Brecht és a film
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Seriff az égből
• Sólyom András: Egymillió zöldhagymával
• Koltai Ágnes: Hotel a Halott alpinistához
• Ambrus Katalin: 25 millió fontos váltságdíj
• Schéry András: Egy zseni, két haver, egy balek
• Lajta Gábor: Cseresznyefák
• Gáti Péter: Szélvihar idején
• Zsilka László: A nagymama unokája
• Loránd Gábor: Libuskák
• Dániel Ferenc: A hegy legendája
TELEVÍZÓ
• Boldizsár Iván: Tévéfilmekről – magas mércével Veszprém után
• Hegyi Gyula: Három plusz egy Fiatal Művészek Stúdiója

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Váltságdíj

Bérczes László

Mert mi is a világ rendje? – kérdezhetjük ezzel az amerikai filmmel kapcsolatban (is). A rend lenne-e az vagy netalántán a káosz? Első nekifutásra persze, hogy a rendre voksolunk – esetünkben a rend egy sikeres üzletembert jelent a legszebb férfikorban, továbbá egy összetéveszthetően csinos feleséget (egyben fátyolos szemű családanyát) és vele az ágyban, párnák közt a legédibb szőke kisfiút. Ez így együtt egy felsőtízezres amerikai család, melynek tagjai igen szeretik egymást. Ezt a rendet jelentik a tőlük függetlenül létező rossz emberek is, akik, hogy egyből felismerhessük őket, mindig rosszkedvűek és borostásak – de nem úgy divatosan, hanem csak úgy kopottan, szürkén, szőrösen. Tulajdonképpen az is e megszavazott világrend része, hogy a most Tom Mullen névre hallgató Mel Gibson szükség esetén pillanatok alatt egy-egy millió dollárt tud elhelyezni egy-egy aktatáskában – ám – e tevékenység már a káoszra

utal, mely bekövetkezik, amikor azt látjuk, hogy a nyomozók főnöke színesbőrű és szakállas, míg az emberrablók zseniális vezetője – az FBI-fizetéssel nyilván elégedetlen zsaru – bizony gondosan ügyel arra, hogy mindig frissen borotválva lépjen kamera elé.

Ha türelemmel végigültük a mintegy húszperces sablonrendet, akkor jutalomból megnézhetünk egy pofás, jólmegcsinált, izgalmas filmet (kicsit talán túl nagy is az izgalom, merthogy a kétmilkó ott lapul a táskában, a szőke gyermek meg ott hever a szőrös emberek díványán, csak ki kéne őket cserélni). Egy kitűnően felépített, kellőképpen kiszámíthatatlan, egyórás nyomozást, üldözést, vérrel telifröcskölt, igazi váltságdíjas mozit látunk, ami még hasonlít is valamelyest a világra. Ezért aztán második nekifutásra mégiscsak a káoszra szavazunk, szóval, hogy az lenne a világ rendje.

Jó érzéssel szedelőzködünk hát, amikor a szőke gyermek hazakerül – de még remegve bepisil –, a szőrös gengszterek pedig már a hűtőkamrában várnak sorukra – ám a simaképű főnök életben marad, sőt megmentőként ő kapja a kétmilkót. Valahogy így szokott ez lenni. De csalódottan visszazöttyenünk, mert Ron Howard rendező ráhúz még húsz percet: úgy dönt, rend a lelke mindennek. A simaképűt szitává löveti, a családi biznisz – valószínűleg pisi nélkül – megy tovább. Szóval rend van, aminek végülis örülnünk kell.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/01 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1386