KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/szeptember
POSTA
• Geibel Károly: Érdeklődéssel olvasom...
• Bundik Imre: John Huston
• Bontó István: A lap idei 6-os számában...
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Tanmesék, krónikák, filmek Moszkva

• Zsugán István: Jancsó-hologram Születésnapi beszélgetés
• N. N.: Jancsó Miklós filmjei
• Nemeskürty István: Megkésett pályakezdés Jancsóval a hatvanas években
• N. N.: Jancsó-filmek bibliográfiája, könyvek, fontosabb tanulmányok
• Kézdi-Kovács Zsolt: Jancsó tánca Egy stílus alakváltozásai
• Ágh Attila: Modernizáció és tradíció Jancsó, a kelet-európai
• Papp Zsolt: Kőbánya Blues Kopaszkutya
• Bikácsy Gergely: Dr. Graf meg a spanyol nátha A transzport
ESZMECSERE
• Hankiss Elemér: Nyafogás vagy társadalomkritika?
VITA
• Kozák Márton: Közönség és „közönség” Vita a filmforgalmazásról

• Lajta Gábor: Önvallomás – szordinóval Mesés férfiak kurblival
• Pošová Kateřina: Capriccio múltról és jelenről Prágai beszélgetés Jiří Menzellel
• Richter Rolf: A brechti elmélet kihívása Brecht és a film
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Seriff az égből
• Sólyom András: Egymillió zöldhagymával
• Koltai Ágnes: Hotel a Halott alpinistához
• Ambrus Katalin: 25 millió fontos váltságdíj
• Schéry András: Egy zseni, két haver, egy balek
• Lajta Gábor: Cseresznyefák
• Gáti Péter: Szélvihar idején
• Zsilka László: A nagymama unokája
• Loránd Gábor: Libuskák
• Dániel Ferenc: A hegy legendája
TELEVÍZÓ
• Boldizsár Iván: Tévéfilmekről – magas mércével Veszprém után
• Hegyi Gyula: Három plusz egy Fiatal Művészek Stúdiója

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

A miniszter félrelép

A kergetőzés joga

Békés Pál

Kortalan bohózaton nem szerencsés számon kérni a korszellemet. Újdonságnak elég, hogy végre megint lehet önfeledten nevetni egy magyar mozifilmen.

 

Két különböző dologról van szó. Egy jelenségről, meg egy filmről. Egy vállalkozásról, melynek külsőségei elütnek a nálunk az utóbbi időben megszokottól, és ezért sokakat irritálnak, és egy moziról, amire a vállalkozók reményei szerint bemegy a közönség. A statisztikai adatok szerint a remények nem légbőlkapottak: A miniszter félrelép az első öt nap alatt moziba vonzott százezer nézőt.

Elvárható, hogy egy szaklapban a filmről essék szó és ne a körítésről, a reklámkampányról, az előkelőségeket felvonultató díszvacsora-parádéról, elvárható, hogy a filmről alkotott véleményt ne színezze a csinnadrattáról alkotott vélemény, és elvárható, hogy A miniszter félreléptől csak azt kérjük számon, amit ígér. A bohózat a bohózat mércéje szerint mérendő, és a lila fanyalgás ilyen esetben bohózati figurává változtatja a lila fanyalgót.

A film alapanyagául szolgáló Ray Cooney-bohózat profi munka. Cooney legjobb mesterfogása az, hogy jó mestert fogott, hiszen A miniszter félrelép Feydeau Bolha a fülben című, gyakran játszott kasszasikerének gyakorlott kézzel átgyúrt változata. Nem mintha a színidirektorok mentőöveként is szolgáló múltszázadi Feydeau-bohózat patronjainak javarésze ne nyúlna vissza a commedia dell’arte színpadáig – avagy mélységesen mély a múltnak kútja, még egy olyan ravaszkodások és utalások nélküli játék esetében is, mint amilyen Kern András és Koltai Róbert filmje.

De kit érdekel a múlt? A Feydeau írta, Cooney gyúrta szituációk gond nélkül illeszkednek az Astoria Szálló pompás belső tereibe, mint ahogyan előadhatók volnának egy New York-i vagy Burkina Faso-i hotelben is. A játék sem korhoz, sem földrajzi ponthoz nem kötődik, az alapszituáció hibátlanul szolgál bárhol és bármikor, a bikamód dühöngő felszarvazott férj, a miniszterrel cicázó kikapós asszonyka ősi komédia-karakterek.

A filmet elsősorban a „játszó személyek” felszabadult komédiázása teszi felhőtlen szórakozássá. Kern és Koltai sokféle színpadon és tömérdek kabarén edzett komédia-tudása most magas szinten kamatozik, s néha egy-egy csipetnyi többlettel is dúsul, ezt azonban a színész-rendezők mintha elszégyellnék, vagy fölöslegesnek tartanák, és nyomban visszafogják. Kár. Magam, míg hangosan nevettem, csöndesen szurkoltam; hátha megússzuk a gatyaletolást. Nem úsztuk meg. Kár. De végül is egy-két avíttas alsónemű bemutatásával megelégedtek az alkotók, mintha kipipálták volna, ez is megvolt – akár ha a bohózati kelléktár elengedhetetlen eleme volna. (És alaposabban meggondolva: talán az is.)

A feledhető férfialsóneműk látványát – egyensúlynak pedig lennie kell – Dobó Kata sokkalta emlékezetesebb körvonalai ellenpontozták. A fiatal színésznő mindent megtett, amire a film lehetőséget nyújtott. Viszont legalább féltucatnyi ritkán látható színész karakteralakítása zsúfolódott a másfél órába. (Azért használom a hangsúlyozottan színpadi kifejezést: karakteralakítás, mert A miniszter félrelép Ragályi Elemér minden igyekezetével együtt – egy pillanatra sem feledtette, hogy nem annyira filmet, mint invenciózusan vászonra vitt színdarabot látunk.) Hernádi Judit, Udvaros Dorottya, Gáspár Sándor, Kállai Ferenc, Reviczky Gábor alakításainak együttese, kabarépatronjaikkal együtt hibátlanul szolgálják a célt: a sikert.

A miniszter félrelép szakszerűen elkészített kevercs; tartalmaz mindent, ami a sikerhez szükséges.

Csak tapsolni lehet, hogy visszatért a vászonra egy régen hiányolt műfaj, és a közönség a jelek szerint jól fogadja. Csak örülni lehet, hogy a moziban élvonalbeli magyar színészek komédiáznak, és élvonalbeli magyar nézők csapkodják térdüket a röhögéstől. Viszont súlyos hiba volna azt hinni, hogy itt van már a Kánaán, és A miniszter félrelép elkészítésének módja az egyetlen hasznosítható recept a magyar filmkészítésben. Ha nem esünk át – hagyományainkhoz híven – a ló másik oldalára, és tudomásul vesszük, hogy nem az ilyen vagy olyan módszerek kizárólagossága az üdvözítő, hanem a filmek és a filmkészítés sokfélesége, akkor talán feltámad tetszhalálából a magyar film, és a tévécsatornák felmérhetetlen kínálatával bombázott közönség visszatér a moziba, vagy legalábbis gyakrabban teszi tiszteletét.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1998/02 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3609