KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/szeptember
POSTA
• Geibel Károly: Érdeklődéssel olvasom...
• Bundik Imre: John Huston
• Bontó István: A lap idei 6-os számában...
FESZTIVÁL
• Zalán Vince: Tanmesék, krónikák, filmek Moszkva

• Zsugán István: Jancsó-hologram Születésnapi beszélgetés
• N. N.: Jancsó Miklós filmjei
• Nemeskürty István: Megkésett pályakezdés Jancsóval a hatvanas években
• N. N.: Jancsó-filmek bibliográfiája, könyvek, fontosabb tanulmányok
• Kézdi-Kovács Zsolt: Jancsó tánca Egy stílus alakváltozásai
• Ágh Attila: Modernizáció és tradíció Jancsó, a kelet-európai
• Papp Zsolt: Kőbánya Blues Kopaszkutya
• Bikácsy Gergely: Dr. Graf meg a spanyol nátha A transzport
ESZMECSERE
• Hankiss Elemér: Nyafogás vagy társadalomkritika?
VITA
• Kozák Márton: Közönség és „közönség” Vita a filmforgalmazásról

• Lajta Gábor: Önvallomás – szordinóval Mesés férfiak kurblival
• Pošová Kateřina: Capriccio múltról és jelenről Prágai beszélgetés Jiří Menzellel
• Richter Rolf: A brechti elmélet kihívása Brecht és a film
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Seriff az égből
• Sólyom András: Egymillió zöldhagymával
• Koltai Ágnes: Hotel a Halott alpinistához
• Ambrus Katalin: 25 millió fontos váltságdíj
• Schéry András: Egy zseni, két haver, egy balek
• Lajta Gábor: Cseresznyefák
• Gáti Péter: Szélvihar idején
• Zsilka László: A nagymama unokája
• Loránd Gábor: Libuskák
• Dániel Ferenc: A hegy legendája
TELEVÍZÓ
• Boldizsár Iván: Tévéfilmekről – magas mércével Veszprém után
• Hegyi Gyula: Három plusz egy Fiatal Művészek Stúdiója

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Nincs kegyelem

Bírák és vamzerek

Vajda Judit

A Csudafilm súlytalan bohózata után Ragályi Elemér operatőr-rendező kőkemény valóságdrámát alkotott.

 

A Nincs kegyelem már az első perctől kezdve rendkívül erőteljes: nyers fekete-fehérben, brutális közelikkel és szuperközelikkel egyenesen a közepébe, egy rendőrségi vallatásba vágva kezdi el az alcímben (P. D. emlékére) jelzett Pusoma Dénes, filmbeli nevén Suha Dénes tragikus történetét. Hogy a premier- és szuperplánok dinamikus használatával nem a nézői azonosulás megteremtése, hanem a hatáskeltés az alkotó célja, akkor válik egyértelművé, amikor sorra kapjuk az újabb dinamikus vizuális eszközöket: egymásra vágott extrém szögekből, alulról, a börtönlépcső alól, majd felülről, egy drótkerítés mögül követhetjük, ahogy a kihallgatott rabot zárkájába visszakísérik.

Az erőteljes vizualitáshoz a filmben hangsúlyos dokumentaritás társul: az eredeti helyszínen forgatott bírósági jelenetektől a lepukkant rendőrségi irodában villódzó, ugráló képernyőjű számítógépen át a hiteles szóhasználatig minden elem azt szolgálja, hogy a Nincs kegyelem minél pontosabban idézze fel a megtörtént eset körülményeit. Pusoma Dénes esetéről korábban dokumentumfilm is készült Daráló címmel, Komenczi Norbert rendezésében, a Ragályi-film maga pedig Magyar Elemér dokumentumdrámáján alapul.

A dokumentarista jelenetekkel éles ellentétben állnak ugyanakkor azok az eszközök, melyekkel Ragályi egyéníteni akarja hősét, a jogi nyelv és eljárásrend útvesztőjében végzetesen elveszett kisembert. A főcím alatt látható, a főhőst különböző életkoraiban ábrázoló fotók ugyan még egyformán szolgálják a hitelességet és az egyénítést, ám ezt követően mindez élesen kettéválik. A valószerű, realista jeleneteket a gyilkossággal gyanúsított Suha víziói, álmai és rémálmai ellenpontozzák, melyek egyszersmind apró részekre is tagolják a filmet. Tárgyalóteremben zajló orgia az összes bemutatott figura részvételével, a vádlottat biztató (sőt csábító) bírónő, azaz a vágyálom, a visszájára fordított valóság jelenik meg a börtönben senyvedő férfi látomásaiban.

Habár az erős kezdés kemény, brutális, valósághű művet ígér, a szubjektivizáló eszközök gyengítik a hatásos realizmust, ahogy a többszörös flash-backek is (például amikor Suha a zárkában felidézi kihallgatását, melynek során pedig az áldozat meggyilkolásának napjára emlékszik vissza) inkább gátjai a megértésnek: a Nincs kegyelemhez talán jobban illene az egyenes vonalú, célra tartóbb elbeszélésmód.

Ragályi Elemért nem a társadalmi-szociológiai háttér érdekelte, hanem a törvénytől sújtott ember. A több mint tíz évvel ezelőtt gyilkosságért ártatlanul elítélt, börtönbe zárt, végül csupán a véletlennek köszönhetően kiszabadult Pusoma Dénes szomorú véget ért története mindazonáltal alkalmas arra, hogy megjelenítse és szimbolizálja a többi hozzá hasonló – többnyire roma – sorstársa ügyét, amikor közvetlen bizonyíték nélkül, jobb híján vagy a társadalom nyomására ítéltek el vétleneket. Gondoljunk csak Burkáékra (akik ugyan végül szerencsésebben jártak, de előtte közel hat évig ültek ártatlanul), a Gán fivérekre (akiknél a bíróság „primitívségükre” hivatkozva csökkentette kártérítésük összegét) vagy arra a közelmúltban történt esetre, amely mindennél aktuálisabbá teszi Ragályi művét: Pusoma esetéhez hasonlóan a vak véletlennek köszönhetően derült ki, hogy Kaiser Ede mindezidáig ártatlanul ült – legalábbis a móri mészárlás miatt.

A kezdeti részletezés után a Nincs kegyelem néhány kulcsfontosságú momentuma (például a beismerő levél megírása) és tragikus végkifejlete balladai homályba vész. A film valószínűleg jobban kibontaná a történet részleteit, ha az alkotók eredetileg nem feszes, 70 perces tévéfilmnek szánták volna (Fekete fehér címmel a művet idén februárban be is mutatta a Duna Televízió), Nagypál Gábor tökéletes alakítása azonban így is átélhetővé teszi az alkotást. Bemutatkozó nagyjátékfilmje, a kevésbé sikerült Csudafilm után így Ragályi Elemér ezúttal rendezőként is igazán értékes művet hozott létre, mellyel méltó emléket állít egy ártatlanul és jogtalanul szenvedett embernek.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2007/05 55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8985