KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/október
JEGYZET
• Koltai Ágnes: Amatőrfilmes világtalálkozó Siófokon

• Létay Vera: Csak kézfogás Mephisto
• Zalán Vince: Szemben a történelemmel Ideiglenes paradicsom
• Ágh Attila: Mit ér a néptanító, ha magyar? Sára Sándor dokumentumfilmjéről
• Koltai Ágnes: Rubljov és gőzgép Világot teremtők
• Kulcsár Mária: Kabala és Facsiga Forgatási napló
• Báron György: „Holnapja nincs ez éjnek...” Éjszaka külsőben
• Takács Ferenc: Filmklisé és realizmus Kék gallér
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gazdag Gyula: Ki hallgat ma vonósnégyeseket? Otar Joszeliani
• N. N.: Otar Joszeliani filmjei

• Molnár Gál Péter: Az emberarcú vámpír Drakula és Nosferatu
VITA
• Császár Ferenc: Filmreformra van szükség! Vita a filmforgalmazásról

• Bársony Éva: 30 éves a magyar szinkron
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Történelem az arénában Pula
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Ratataplan
• Ardai Zoltán: Lidérces álmok
• Barna Márta: Fészek a szélben
• Harmat György: P. S., a avagy a könnyelműség határai
• Deli Bálint Attila: Rendőrök háborúja
• Loránd Gábor: Őrült napok
• Ardai Zoltán: ...és megint dühbe jövünk
• Képes Júlia: Zűrzavar a fellegekben
• Gáti Péter: A kölcsönkért gyufa
• Koltai Ágnes: Zsaru vagy csirkefogó?
TELEVÍZÓ
• Lukácsy Sándor: Mikrotársadalom vagy történelem? Zokogó majom
• Csala Károly: Televízió, novellaosztály
• Domonkos László: Empátia, telefonnal
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: Az értelmezhetőség határai
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Neveletlenek
• Karcsai Kulcsár István: A folyó vonala

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Ház a Kísértet-hegyen

Varró Attila

 

Az Eisenhower-éra kifulladását hozó 1958-as év az amerikai gótika kísértetház-szubzsánerének tündöklő esztendeje volt, amelynek egét egy ikercsillag fénye ragyogta be: Shirley Jackson San Francisco-i írónő papírra vetette Haunting of te Hill House című kitűnő horror-regényét, William Castle peremhollywoodi rémrendező-producer pedig a matiné-közönség nagy örömére bemutatta a kétes értékű pályafutásának egyik csúcspontját jelentő House on the Haunted Hillt. A két alapművet nemcsak a műfaj, a téma és gyanúsan összecsengő címük rokonítja egymással: negyven évvel később gyakorlatilag egyszerre porolták le őket a stúdiórendszer anyagbeszerzői, hogy a digitális effekt-virtuózok egy újabb játszótéren is kipróbálhassák tudásukat. Jan de Bont CGI-bolhacirkusza, az Átok csupán tűnő árnyéka lett Jackson klausztrofób klasszikusának, amelyből Robert Wise pixeldémonok nélkül is szokatlanul nyomasztó, eredeti filmverziót forgatott még 1964-ben, szóval duplán kár volt a visszatapsolásért. A zsáner iránt sokkal fogékonyabb William Malone, aki inaséveit a Mesék a kriptából tévésorozatnál töltötte, eddigi mozifilm-pályaképét pedig főként az Alien-sztori változatos verziói alkotják (Scared to Death, Creature), szerencsére több invencióval és háttérismerettel vágott neki a Castle-remake-nek, és a hajmeresztő kompjutertrükkökkel szemben inkább az ódivatú borzongatás módszereit részesítette előnyben.

Az új változat kontúrjaiban híven követi az eredeti forgatókönyvet, csupán a méretek változnak: Castle elhagyatott szellemtanyájából Malone-nál zord kőszirten magasodó kihalt elmegyógyintézet lesz, ahol néhány legyilkolt rokon-lélek helyett kegyetlen emberkísérletek áldozatainak bosszúszomjas kísértetei lesnek az egyéjszakás túlélőtúra résztvevőire, akik jutalma tízezer dollárról kerek egymillióra gyarapodott. Bár a szereplők többsége a tinihorror-szabványt követi, a két főhős bőven kárpótolja a nézőt: Geoffrey Rush könnyed, szellemes Vincent Price-játéka láttán még Tim Burton is sírva fakadna a meghatottságtól („Ez a ház ÉL!”), Famke Janssen pedig biztos éremesélyes lenne a filmtörténet Fekete Özvegy-figurái közt megrendezett karizma-versenyen. Az érdemek tetemes része azonban mindenképp a rendezőé: míg Castle annak idején a közönségét lelkiismeretlenül manipuláló házigazdával azonosult (a vetítéseken például adott jelre egy foszforeszkáló óriáscsontváz repült át a nézők felett), Malone az alanyaiból szakavatott kézzel részeket kimetsző Wannacut („Vágnivágy”) doktor szerepét osztotta magára. A gátlástalan mennyiségben leforgatott jelenetek közül utólag remek érzékkel vágta ki a felesleges hajszákat, erőltetett humoros közjátékokat, sőt a drága digitális effektek jelentős hányadát is. A boncasztalon maradt végeredmény egy önfeledt videoklip-gore hibrid, ideális éjszakai kikapcsolódás így Halloween idején.

Amelynek végén új nap virrad az óceánból Hollywoodra.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2000/12 59. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=3156