KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/október
JEGYZET
• Koltai Ágnes: Amatőrfilmes világtalálkozó Siófokon

• Létay Vera: Csak kézfogás Mephisto
• Zalán Vince: Szemben a történelemmel Ideiglenes paradicsom
• Ágh Attila: Mit ér a néptanító, ha magyar? Sára Sándor dokumentumfilmjéről
• Koltai Ágnes: Rubljov és gőzgép Világot teremtők
• Kulcsár Mária: Kabala és Facsiga Forgatási napló
• Báron György: „Holnapja nincs ez éjnek...” Éjszaka külsőben
• Takács Ferenc: Filmklisé és realizmus Kék gallér
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• Gazdag Gyula: Ki hallgat ma vonósnégyeseket? Otar Joszeliani
• N. N.: Otar Joszeliani filmjei

• Molnár Gál Péter: Az emberarcú vámpír Drakula és Nosferatu
VITA
• Császár Ferenc: Filmreformra van szükség! Vita a filmforgalmazásról

• Bársony Éva: 30 éves a magyar szinkron
FESZTIVÁL
• Csala Károly: Történelem az arénában Pula
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Ratataplan
• Ardai Zoltán: Lidérces álmok
• Barna Márta: Fészek a szélben
• Harmat György: P. S., a avagy a könnyelműség határai
• Deli Bálint Attila: Rendőrök háborúja
• Loránd Gábor: Őrült napok
• Ardai Zoltán: ...és megint dühbe jövünk
• Képes Júlia: Zűrzavar a fellegekben
• Gáti Péter: A kölcsönkért gyufa
• Koltai Ágnes: Zsaru vagy csirkefogó?
TELEVÍZÓ
• Lukácsy Sándor: Mikrotársadalom vagy történelem? Zokogó majom
• Csala Károly: Televízió, novellaosztály
• Domonkos László: Empátia, telefonnal
KÖNYV
• Csantavéri Júlia: Az értelmezhetőség határai
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Neveletlenek
• Karcsai Kulcsár István: A folyó vonala

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Apollo 13

Takács Ferenc

Megtörtént eset körülményeit rekonstruálja a film: az amerikai Apollo 13 űrhajó balesetét és majdnem-katasztrófáját 1970-ből. Megszokott recept szerint épül a jól ismert kettős sémára: egyrészt gondosan igyekszik valamiféle dokumentumfilm-illúziót kelteni, másrészt merőben művi történetet kerekít az ügyből, ugyanis a néző részben a szokásos „hajszál híján” filmet látja, azaz sokáig idegtépő feszültséget érez, majd – a megmenekülés láttán – jóleső megkönnyebbülést, részben pedig az űrhajósok szeretteit, a mamát, a nejet, a gyerekeket figyelheti, szeme sarkában az együttérzés könnyeivel.

Érdekesebb a séma első fele, az űrutazás rekonstruált látványa. Érdekesebb, mert paradox az eredménye. A kompjuteranimációs trükktechnika, a remek makettek és hasonlók segítségével ugyanis olyasmit láttat a film, amit így, együtt akkor, 1970-ben senki sem láthatott: az űrutazás és a baleset teljes vizuális krónikáját, amelyből eredetileg mást és mást láttak az űrhajósok, az irányítóközpont személyzete vagy a tévénézők, s ők is csupán töredékes és tökéletlen képeket. Kiváltságos megfigyelőként, afféle mindent látó jóistenként nézheti most végig a néző azt, amiből annak idején vajmi keveset tudtak neki megmutatni.

A séma másik eleme már unalmasabb eredményre vezet: átlátszó izgalomkeltés, banális pszichologizálás és némi mértéktartó nemzeti öntömjénezés a hozadék. Profi futószalagmunkát látunk, s természetesen minden tabu sértetlen marad. A kérdés, hogy mire volt jó ez az egész Apollo-program, fel sem vetődik, fél füllel halljuk csupán, hogy Nixon elnök is aggódik, de az eredeti dokumentumbejátszások – TV-híradók, riportok, közvetítések – közül egyik sem mutatja az időközben szalonképtelenné vált államférfiút. Kárpótol viszont ezért a film egy másik érdekes retró-eleme: 1970-ben még mindenki dohányzott Amerikában, egyáltalán még szabad volt dohányozni Amerikában, s a film készítői boldogan engedelmeskednek a történeti hűség követelményének, mert látható élvezettel mutogatják az idegfeszültség szorításában a füstöt vadul tüdőző földi irányítókat és a vezérlőterem tányérjain-hamutartóin egyre magasabbra tornyosuló csikkhalmokat. Hát igen. Aki nem élt Nixon Amerikájában, az nem ismeri az élet édességét…


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/11 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=998