KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/november
KRÓNIKA
• N. N.: 36 év – 36 film
• N. N.: Glauber Rocha halálára
• N. N.: A sport népszerűsítése

• Faragó Vilmos: Milyen fiatalok? Dédelgetett kedvenceink
• Székely András: Egyszerre két lovon Fehérlófia
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Galsai Pongrác: Közérdekű magánügyek Moszkva nem hisz a könnyeknek
• Hankiss Ágnes: Jelenbe-zártak Nyikita Mihalkov filmjeiről
• N. N.: Nyikita Mihalkov filmjei
• N. N.: Világot teremteni Interjú Nyikita Mihalkovval
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Köszönik, megvannak Velence

• Kozák Márton: Neonfény és Mambo-magnó Beszélgetés Gothár Péterrel
• Gazdag Gyula: „Miénk a világ!” Film a Balázs Béla Stúdió történetéről I.
• Osztovits Levente: Gershwin és a kékharisnyák Manhattan
• Schubert Gusztáv: A látás iskolái? Az egyetemisták és a film
VITA
• Durst György: És a rövidfilmek? Vita a filmforgalmazásról
LÁTTUK MÉG
• Zoltán Katalin: I, mint Ikarusz
• Kulcsár Mária: A bíró és a hóhér
• Gáti Péter: A szőke indián
• Lajta Gábor: Az éneklő kutya
• Sólyom András: Vérvonal
• Deli Bálint Attila: Jesse James balladája
• Schubert Gusztáv: Egy pisztoly eltűnik
• Kövesdi Rózsa: Emberek és farkasok
• Ambrus Katalin: Korai darvak
• Koltai Ágnes: Emil, a komédiás
• Hegyi Gyula: A Herceg és a Csillaglány
• Harmat György: Katasztrófa földön-égen
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Televízió a gótikában Siena, Prix Italia
• Kerényi Mária: Egyedül a közöny... Beszélgetés A megsebzett bolygó szerzőjével
• Spira György: A megjelenítendő múlt Televízió és történelem
KÖNYV
• Berkes Ildikó: Egy örvendetesen rendhagyó filmelméleti műről
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: David di Donatello

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Mese a szerelemről

Gyenge Zsolt

 

Mademoiselle Chambon­ – francia, 2009. Rendezte: Stéphane Brizé. Írta: Stéphane Brizé, Florence Vignon. Kép: Antoine Héberlé. Zene: Ange Ghinozzi. Szereplők: Vincent Lindon (Jean), Sandrine Kiberlain (Véronique), Aure Atika (Anne-Marie), Arthur Le Houérou (Jérémy). Gyártó: TS Productions / Canal+. Forgalmazó: Cirko Film. Feliratos. 101 perc.

 

Michel Gondry tavalyi dokuja egyik nagynénjéről szól, aki a francia oktatási rendszer sajátosságai miatt egész életét utazó tanítónőként töltötte: helyettesítőként egy-két év után állandóan továbbállt, beutazva az egész országot. Ebből az életformából kapunk ízelítőt Stéphane Brizé legújabb mozijában, amelynek középpontjában egy derék, házasságban élő kőműves és fiának kissé csúnyácska (helyettesítő) tanítónőjével folytatott románca áll.

A film legjobb jelenetében (a legelsőben) egy pikniken a kőműves és felesége közösen igyekszik megoldani gyerekük bonyolult grammatikai kifejezésekkel megfogalmazott, életidegen nyelvtanfeladatát. A tudományoskodó oktatás kritikájaként is felfogható jelenet valójában a később kibontakozó szerelmi történet két pólusa közül igyekszik az egyiket kibontani: ez az egyszerű, nehézkesen fogalmazó, de jóravaló kőműves találkozik majd a könyvek és klasszikus zenei CD-k közt élő értelmiségi nővel. A férfit nem a tanárnő szépsége vagy érzékisége nyűgözi le – a Chambon kisasszonyt középszerűen alakító Sandrine Kiberlainből mindkettő végletesen hiányzik – hanem az a kifinomultság, légiesség, ami a szerző szerint egy szellemi munkával foglalkozóból alapvetően árad, ha azt egy munkás nézi.

Stéphane Brizé – ha több muzikalitás szorul bele – sanzonénekes lehetett volna, hiszen filmjeiből egyértelmű, hogy a világot és az emberi kapcsolatokat a francia slágerek paneljein keresztül látja. A sanzonok ugyanis abban különböznek a popzenében megszokott zeneszámoktól, hogy valójában narratív monológok, amelyekben az énekes elmeséli fájdalommal és beteljesületlen vágyakozással teli (szerelmi) sztoriját. A Mese a szerelemről pont olyan, mint egy hosszúra sikerült sanzon: érzelmesen búgva, klisékbe burkolva mondja el egy nagy lelki felindulással járó, de lehetetlen szerelem történetét, amelynek fordulópontjait drámaira hangolt határhelyzetekbe sűríti.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/09 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10385