KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/november
KRÓNIKA
• N. N.: 36 év – 36 film
• N. N.: Glauber Rocha halálára
• N. N.: A sport népszerűsítése

• Faragó Vilmos: Milyen fiatalok? Dédelgetett kedvenceink
• Székely András: Egyszerre két lovon Fehérlófia
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Galsai Pongrác: Közérdekű magánügyek Moszkva nem hisz a könnyeknek
• Hankiss Ágnes: Jelenbe-zártak Nyikita Mihalkov filmjeiről
• N. N.: Nyikita Mihalkov filmjei
• N. N.: Világot teremteni Interjú Nyikita Mihalkovval
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Köszönik, megvannak Velence

• Kozák Márton: Neonfény és Mambo-magnó Beszélgetés Gothár Péterrel
• Gazdag Gyula: „Miénk a világ!” Film a Balázs Béla Stúdió történetéről I.
• Osztovits Levente: Gershwin és a kékharisnyák Manhattan
• Schubert Gusztáv: A látás iskolái? Az egyetemisták és a film
VITA
• Durst György: És a rövidfilmek? Vita a filmforgalmazásról
LÁTTUK MÉG
• Zoltán Katalin: I, mint Ikarusz
• Kulcsár Mária: A bíró és a hóhér
• Gáti Péter: A szőke indián
• Lajta Gábor: Az éneklő kutya
• Sólyom András: Vérvonal
• Deli Bálint Attila: Jesse James balladája
• Schubert Gusztáv: Egy pisztoly eltűnik
• Kövesdi Rózsa: Emberek és farkasok
• Ambrus Katalin: Korai darvak
• Koltai Ágnes: Emil, a komédiás
• Hegyi Gyula: A Herceg és a Csillaglány
• Harmat György: Katasztrófa földön-égen
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Televízió a gótikában Siena, Prix Italia
• Kerényi Mária: Egyedül a közöny... Beszélgetés A megsebzett bolygó szerzőjével
• Spira György: A megjelenítendő múlt Televízió és történelem
KÖNYV
• Berkes Ildikó: Egy örvendetesen rendhagyó filmelméleti műről
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: David di Donatello

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Enter the Void

A nagy trip

Kovács Kata

Nyolc évvel az extrém erőszakábrázolásáról elhíresült Visszafordíthatatlan után Gaspar Noé ismét a visszaforgathatatlan időről forgatott.

A Visszafordíthatatlan eredetisége az elbeszéléstechnikában rejlett, az Enter the Void hagyományos szerkezetű, flash backeket alkalmazó, ám nem kevésbé explicit és kísérleti vállalkozás. A film elején felbukkanó drogos, Alex a tibeti Halottaskönyvről szóló monológjában didaktikusan foglalja össze, amit a történetből majd értenünk kell: a halál pillanatában a lélek elhagyja a testet, először végignézi egész korábbi életét, aztán lebegni kezd, figyeli az élőket, de nem kommunikálhat velük. A legtöbb halott annyira ragaszkodik a földiekhez, hogy vissza akar térni, így az egész egy pocsék triphez kezd hasonlítani, amiből az egyetlen kiút a reinkarnáció.

A három fejezetre osztható történetben a tinédzser korú főhős, Oscar három, stilisztikailag élesen elváló elbeszélői pozícióban jelenik meg, ezeket fogja össze a film egészén végigvitt intenzív szubjektivitás. Az első fél órában Oscar extrémen szubjektív nézőpontból, point of view felvételekkel bemutatott drogos tudatállapotába zuhanunk, mely a fiú halálával végződik. Ebben a szekvenciában a kamera Oscar helyén áll, a mozgása a fiú fejének mozgása, az objektív folyamatos, másodpercnyi elsötétülése az ő pislogása. Ezután a film két új nézőpontot vezet be: az egyik a halotté, aki felülről szemléli egykori élete szereplőit, ahogyan azok próbálják megfejteni halálának körülményeit és folytatni az életüket. A szellem-nézőpont felülről ábrázolja a történéseket, a kamera a Visszafordíthatatlanból ismert virtuozitással cikázik Oscar díszletszerű terekben mozgó ismerősei és szerettei fölött. (A hamvasztás után azonban visszatér, és rövid ideig ismét egy „szintre” kerül a többi emberrel, egyre elkeseredettebben küzdve, hogy visszakerüljön közéjük.) A másik nézőpont flash backjében Oscar és húga, Linda közös története tárul fel, szüleik és egymás elvesztésétől a másik euforikus, incesztus-hangulatú újra megtalálásáig. A kép előterében mindvégig Oscar áll, a kamera hátulról, a tarkója mögül követi őt, az előző nézőpontokhoz képest jóval távolságtartóbban. Annak ellenére, hogy ezek az intim élményeket feltáró, a gyerekkor élményvilágát megörökítő melodrámai képsorok rendkívül szentimentálisak, a befogadói azonosulás Oscar jelenlétének semlegessége miatt jóval kevésbé intenzív, mint ahogyan annak a látottakból következnie kellene. Oscar úgy vezeti végig a nézőt életének legmeghatározóbb élményein, hogy szinte semmilyen reakciója nincsen a látottakkal kapcsolatban, csupán némán szemléli őket. A különböző tudatállapotok élményvilágának megrajzolása tehát stilisztikailag elválik, a néző pedig azzal a felismeréssel szembesül, hogy az azonosulása tárgyául szolgáló szubjektum a film során alig nyilvánul meg, és szinte kizárólag megfigyelői pozícióban van.

Ami mégis összefogja a filmet, az Oscar karakterének tétlensége, és az ennek feszülő, artikulálatlan vágya, hogy a történteket visszafordítsa. Ennek a csak apró gesztusokban megnyilvánuló attitűdnek az egyik kifejeződése, hogy Oscar az életét meghatározó nagy traumákat többször, több nézőpontból is felidézi. Húga életének egyre mániákusabb megfigyelése odafentről szintén azt a benyomást kelti, hogy szeretne beavatkozni a lenti történésekbe, mígnem a visszatérés melankolikus vágya a film végi lenyűgöző szekvenciában teljesedik ki. Az Enter the Void két és fél órája Alex Halottaskönyvből vett, ám misztikus titoknak nem igazán nevezhető gondolatmenetét viszi a gyöngyvászonra körülbelül úgy, ahogyan a szétcsúszott junkie is tenné: a tripnek vannak igen eredeti és egzotikus pillanatai, hipnotikus, neonfényű világába könnyű beleszédülni, a trendi formalista megoldások összességében azonban csupán avítt hippi lózungokat takarnak.

ENTER THE VOID­ – francia-német-olasz, 2009. Rendezte és írta: Gaspar Noé. Kép: Benoît Debie. Zene: Thomas Bangalter. Szereplők: Nathaniel Brown (Oscar), Paz de la Huerta (Linda), Cyril Roy (Alex), Emily Alyn Lind (a fiatal Linda), Jesse Kuhn (a fiatal Oscar). Gyártó:Canal+ / Wild Bunch / Fidélité. Forgalmazó: Magyar Hangya. Feliratos. 161 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2011/06 53-53. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10657