KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/november
KRÓNIKA
• N. N.: 36 év – 36 film
• N. N.: Glauber Rocha halálára
• N. N.: A sport népszerűsítése

• Faragó Vilmos: Milyen fiatalok? Dédelgetett kedvenceink
• Székely András: Egyszerre két lovon Fehérlófia
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Galsai Pongrác: Közérdekű magánügyek Moszkva nem hisz a könnyeknek
• Hankiss Ágnes: Jelenbe-zártak Nyikita Mihalkov filmjeiről
• N. N.: Nyikita Mihalkov filmjei
• N. N.: Világot teremteni Interjú Nyikita Mihalkovval
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Köszönik, megvannak Velence

• Kozák Márton: Neonfény és Mambo-magnó Beszélgetés Gothár Péterrel
• Gazdag Gyula: „Miénk a világ!” Film a Balázs Béla Stúdió történetéről I.
• Osztovits Levente: Gershwin és a kékharisnyák Manhattan
• Schubert Gusztáv: A látás iskolái? Az egyetemisták és a film
VITA
• Durst György: És a rövidfilmek? Vita a filmforgalmazásról
LÁTTUK MÉG
• Zoltán Katalin: I, mint Ikarusz
• Kulcsár Mária: A bíró és a hóhér
• Gáti Péter: A szőke indián
• Lajta Gábor: Az éneklő kutya
• Sólyom András: Vérvonal
• Deli Bálint Attila: Jesse James balladája
• Schubert Gusztáv: Egy pisztoly eltűnik
• Kövesdi Rózsa: Emberek és farkasok
• Ambrus Katalin: Korai darvak
• Koltai Ágnes: Emil, a komédiás
• Hegyi Gyula: A Herceg és a Csillaglány
• Harmat György: Katasztrófa földön-égen
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Televízió a gótikában Siena, Prix Italia
• Kerényi Mária: Egyedül a közöny... Beszélgetés A megsebzett bolygó szerzőjével
• Spira György: A megjelenítendő múlt Televízió és történelem
KÖNYV
• Berkes Ildikó: Egy örvendetesen rendhagyó filmelméleti műről
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: David di Donatello

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Csillagainkban a hiba

Vajda Judit

The Fault in our Stars – amerikai, 2014. Rendezte: Josh Boone. Írta: John Green regényéből Scott Neustadter és Michael H. Weber. Kép: Ben Richardson. Zene: Mike Mogis és Nate Walcott. Szereplők: Shailene Woodley (Hazel), Ansel Elgort (Gus), Laura Dern (Frannie), Sam Trammell (Michael), Nat Wolff (Isaac). Gyártó: Temple Hill Entertainment. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 126 perc.

 

Az Életrevalók sikere után a melodráma/dramedy (kevert) műfaján belül nemcsak sorra érkeztek az életigenlő humorral bemutatott haldoklástörténetek vagy súlyos betegséggel folytatott küzdelmet ábrázoló alkotások (A kezelés, Fifti-fifti), de lassan külön csoportot képeznek az alműfajon belül is a súlyos/halálos beteg tinédzserekről szóló művek. A nyugtalanság kora és a Most jó után újabb darab érkezett a témában. A Csillagainkban a hiba már első mondatában leszögezi, hogy nem cukorkába csomagolva kapjuk majd a keserű igazságot. Ám az elbizakodott bejelentést követően a nézőnek rá kell jönnie, hogy ezúttal is másodpercenként 24 kocka hazugságot kapunk (vagy mondjuk 18-at a 24-ből). Az igazság ugyanis ott kezdődik, hogy egy áttétes rákbetegségben szenvedő 17 éves lány, akinek tüdeje jórészt felmondta a szolgálatot és folyamatos kezelésekre szorul, nem úgy néz ki, mint a főszerepet játszó Shailene Woodley – a betegség által megtépázott testnek a könyveredetiben ecsetelt külsőségeiből a filmre mindössze annyi maradt, hogy a Hazel Grace-t alakító színésznő előnytelen apródfrizurát visel.

Pedig a lehetőség adott volt a film alkotói számára, hiszen az alapul szolgáló forrásmű hitelesen jelenítette meg a két egymásba szerető rákos fiatal szomorkás meséjét. A magyarul is megjelent John Green-regény az ifjúsági irodalom utóbbi években népszerűvé váló azon típusába tartozik, amely egyes szám, első személyben mutatja be különleges tinihőse sztoriját. A Meyer-, Lore- és Collins-opusoktól eltérően azonban Green írásának van stílusa, és olyan mondatokat ad kamaszfigurái szájába, amit egy 17-18 éves sosem mondana – kivéve, ha rákos. A szimpatikusan lényeglátó karakterekből szerencsére annyit azért sikerült átörökíteni a mozgóképre is, amennyi elég ahhoz, hogy humorral tompítsa annak amúgy szépen és ízlésesen előadott szentimentalizmusát.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/07 57-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11904