KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/november
KRÓNIKA
• N. N.: 36 év – 36 film
• N. N.: Glauber Rocha halálára
• N. N.: A sport népszerűsítése

• Faragó Vilmos: Milyen fiatalok? Dédelgetett kedvenceink
• Székely András: Egyszerre két lovon Fehérlófia
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Galsai Pongrác: Közérdekű magánügyek Moszkva nem hisz a könnyeknek
• Hankiss Ágnes: Jelenbe-zártak Nyikita Mihalkov filmjeiről
• N. N.: Nyikita Mihalkov filmjei
• N. N.: Világot teremteni Interjú Nyikita Mihalkovval
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Köszönik, megvannak Velence

• Kozák Márton: Neonfény és Mambo-magnó Beszélgetés Gothár Péterrel
• Gazdag Gyula: „Miénk a világ!” Film a Balázs Béla Stúdió történetéről I.
• Osztovits Levente: Gershwin és a kékharisnyák Manhattan
• Schubert Gusztáv: A látás iskolái? Az egyetemisták és a film
VITA
• Durst György: És a rövidfilmek? Vita a filmforgalmazásról
LÁTTUK MÉG
• Zoltán Katalin: I, mint Ikarusz
• Kulcsár Mária: A bíró és a hóhér
• Gáti Péter: A szőke indián
• Lajta Gábor: Az éneklő kutya
• Sólyom András: Vérvonal
• Deli Bálint Attila: Jesse James balladája
• Schubert Gusztáv: Egy pisztoly eltűnik
• Kövesdi Rózsa: Emberek és farkasok
• Ambrus Katalin: Korai darvak
• Koltai Ágnes: Emil, a komédiás
• Hegyi Gyula: A Herceg és a Csillaglány
• Harmat György: Katasztrófa földön-égen
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Televízió a gótikában Siena, Prix Italia
• Kerényi Mária: Egyedül a közöny... Beszélgetés A megsebzett bolygó szerzőjével
• Spira György: A megjelenítendő múlt Televízió és történelem
KÖNYV
• Berkes Ildikó: Egy örvendetesen rendhagyó filmelméleti műről
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: David di Donatello

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Citizenfour

Sepsi László

Citizenfour – német-amerikai, 2014. Rendezte és írta: Laura Poitras. Kép: Kirsten Johnson, Laura Poitras. Szereplők: Edward Snowden, Glenn Greenwald. Gyártó: Praxis Film / Participant Media. Forgalmazó: Magyar Hangya. Feliratos. 114 perc.

 

Mielőtt 2013-ban Edward Snowden kiszivárogtatta volna, milyen alkotmányellenes módszerekkel figyeli meg és hallgatja le saját állampolgárait is az amerikai Nemzetbiztonsági Hivatal, a cikkeket megíró újságírók mellett megkereste Laura Poitras dokumentumfilmest is, hogy harmadik félként rögzítse az interjúkat. Az így elkészült Citizenfour, a munkássága miatt az állambiztonsági szervek által szintén zargatott Poitras 9/11-trilógiájának zárdarabja, az elhatározástól Snowden kényszerű moszkvai emigrációjáig követi az eseményeket, ám tárgyilagos szenvtelensége mögött Poitras munkája ideológiailag éppoly terhelt darab, mint bármelyik Michael Moore-tétel.

A Citizenfour fő problémája mégsem az, hogy Snowden és pártfogóinak gondolatmenetével csak a legolcsóbb állami porhintést állítja szembe, így a mismásoló ügyvédek és Obama elnök terelése még azelőtt elveszítenek minden nézői szimpátiát, hogy egyetlen valamirevaló érvük előkerült volna (ha van ilyen egyáltalán), hanem hogy a készítők kevéssé reflektálnak saját médiaszövegük pozíciójára a történetben. A hongkongi hotelszobában adott beszélgetések mögött csupán a rendszerrel szembeszálló kisember naiv mítosza sejlik fel, amit csekély mértékben árnyal, hogy Snowden láthatóan élvezi ezt a szerepet és a vele járó nyilvánosságot, önként engedve be privát szférájába a dokumentumfilmes stáb fürkész kameratekintetét. Amellett, hogy a Citizenfour ezzel csak megerősíti a szivárogtató Dávid és a mindig fülelő Góliát kényelmesen ismerős történetét, távolságtartás nélkül vállalja fel az NSA tevékenységéből levezethető paranoid világképet. A megfigyeltség puszta lehetősége öncenzúrára készteti a megfigyeltet, hangzik el többször a foucault-i tanulság, miközben a nyomasztó soundtrack vagy az egyik beszélgetés alatt megszólaló tűzriadó sokkja egyaránt a zsigeri nézői bevonódást, az „akár én is lehetek megfigyelt” érzetét erősítik. A Citizenfour ezáltal úgy beszél a megfigyeltség elleni harcról, hogy közben épp rettegni tanít – de a paradoxon tematizálására sajnos már nem pazarol játékidőt.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/05 55-55. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12222