KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/november
KRÓNIKA
• N. N.: 36 év – 36 film
• N. N.: Glauber Rocha halálára
• N. N.: A sport népszerűsítése

• Faragó Vilmos: Milyen fiatalok? Dédelgetett kedvenceink
• Székely András: Egyszerre két lovon Fehérlófia
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Galsai Pongrác: Közérdekű magánügyek Moszkva nem hisz a könnyeknek
• Hankiss Ágnes: Jelenbe-zártak Nyikita Mihalkov filmjeiről
• N. N.: Nyikita Mihalkov filmjei
• N. N.: Világot teremteni Interjú Nyikita Mihalkovval
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Köszönik, megvannak Velence

• Kozák Márton: Neonfény és Mambo-magnó Beszélgetés Gothár Péterrel
• Gazdag Gyula: „Miénk a világ!” Film a Balázs Béla Stúdió történetéről I.
• Osztovits Levente: Gershwin és a kékharisnyák Manhattan
• Schubert Gusztáv: A látás iskolái? Az egyetemisták és a film
VITA
• Durst György: És a rövidfilmek? Vita a filmforgalmazásról
LÁTTUK MÉG
• Zoltán Katalin: I, mint Ikarusz
• Kulcsár Mária: A bíró és a hóhér
• Gáti Péter: A szőke indián
• Lajta Gábor: Az éneklő kutya
• Sólyom András: Vérvonal
• Deli Bálint Attila: Jesse James balladája
• Schubert Gusztáv: Egy pisztoly eltűnik
• Kövesdi Rózsa: Emberek és farkasok
• Ambrus Katalin: Korai darvak
• Koltai Ágnes: Emil, a komédiás
• Hegyi Gyula: A Herceg és a Csillaglány
• Harmat György: Katasztrófa földön-égen
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Televízió a gótikában Siena, Prix Italia
• Kerényi Mária: Egyedül a közöny... Beszélgetés A megsebzett bolygó szerzőjével
• Spira György: A megjelenítendő múlt Televízió és történelem
KÖNYV
• Berkes Ildikó: Egy örvendetesen rendhagyó filmelméleti műről
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: David di Donatello

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A szerelem üstököse

Varró Attila

Comet – amerikai, 2014. Rendezte és írta: Sam Esmail. Kép: Eric Koretz. Zene: Daniel Hart. Szereplők: Justin Long (Dell), Emmy Rossum (Kim). Gyártó: Anonymus Content. Forgalmazó: ADS Service. Szinkronizált. 91 perc.

 

Nem kizárt, hogy a Szerelem üstökösét egykor majd éppen úgy egy ifjúsági rétegzsáner egyik alapköveként fogják emlegetni, mint az Ok nélkül lázadót, az Eper és vért vagy a Sid és Nancy-t, ehhez ugyanis elsősorban nem kiemelkedő művészi színvonal vagy eredetiség szükségeltetik, mint inkább a reprezentáns jegyek látványos konstellációja. Márpedig egy vérbeli hipster-filmhez nem elég a huszonéves vívódó (művész)értelmiségi főhős (ezúttal cinikus orvospalánta), a trendi kortárs bulikörnyezet (üstökösváró parti a Hollywood Cemetery-ben, párizsi hotelszoba esküvő előtt, átdumált vonatút a lá Mielőtt felkel a nap) és a romantikus alapkonfliktus (szakítások és újrakezdések egy öt évig tartó párkapcsolatban) – kell még hozzá egy figyelemfelkeltő zsánerálca, valami formabontó narratív truváj és persze sok mély életbölcsesség vicces/laza egysorosok celofánjában.

Dell és Kim eleven humorral megírt, rokonszenves románca az elsőfilmes Esmail tálalásában az utóbbi kitételeknek is maximálisan eleget tesz. A viharos viszony öt esztendejének egy-egy napját non-lineáris kavalkádban bemutató történet könnyedén, minden komolyabb tét nélkül kacérkodik egy science-fiction olvasattal, miközben búvópatakként fel-felbukkanó motívumaival nem csak egy lehetséges „párhuzamos univerzum”-keretet ad a cselekménynek, de a játékos kedvű néző akár a „mi álom-mi valóság” nevű népszerű fabula-fejtörővel is elszórakozhat unaloműzésként. Esmail semmivel nem mond többet a szerelem rejtelmes működéséről, mint mondjuk a Harry és Sally örökzöldje, arra azonban gondosan odafigyel, hogy az eredetiség illúzióját megadja nézőinek (lásd a rendre sarokba komponált bőszekondokat és az idővel kapcsolatos önreflexiókat) – vagy legalább nagybetűs európai filmművészt (konkrétan Godard korai életművét) idézgessen a jóval közelebbi elődöket jelentő Woody Allen és Linklater helyett.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2015/05 60-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12234