KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/november
KRÓNIKA
• N. N.: 36 év – 36 film
• N. N.: Glauber Rocha halálára
• N. N.: A sport népszerűsítése

• Faragó Vilmos: Milyen fiatalok? Dédelgetett kedvenceink
• Székely András: Egyszerre két lovon Fehérlófia
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Galsai Pongrác: Közérdekű magánügyek Moszkva nem hisz a könnyeknek
• Hankiss Ágnes: Jelenbe-zártak Nyikita Mihalkov filmjeiről
• N. N.: Nyikita Mihalkov filmjei
• N. N.: Világot teremteni Interjú Nyikita Mihalkovval
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Köszönik, megvannak Velence

• Kozák Márton: Neonfény és Mambo-magnó Beszélgetés Gothár Péterrel
• Gazdag Gyula: „Miénk a világ!” Film a Balázs Béla Stúdió történetéről I.
• Osztovits Levente: Gershwin és a kékharisnyák Manhattan
• Schubert Gusztáv: A látás iskolái? Az egyetemisták és a film
VITA
• Durst György: És a rövidfilmek? Vita a filmforgalmazásról
LÁTTUK MÉG
• Zoltán Katalin: I, mint Ikarusz
• Kulcsár Mária: A bíró és a hóhér
• Gáti Péter: A szőke indián
• Lajta Gábor: Az éneklő kutya
• Sólyom András: Vérvonal
• Deli Bálint Attila: Jesse James balladája
• Schubert Gusztáv: Egy pisztoly eltűnik
• Kövesdi Rózsa: Emberek és farkasok
• Ambrus Katalin: Korai darvak
• Koltai Ágnes: Emil, a komédiás
• Hegyi Gyula: A Herceg és a Csillaglány
• Harmat György: Katasztrófa földön-égen
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Televízió a gótikában Siena, Prix Italia
• Kerényi Mária: Egyedül a közöny... Beszélgetés A megsebzett bolygó szerzőjével
• Spira György: A megjelenítendő múlt Televízió és történelem
KÖNYV
• Berkes Ildikó: Egy örvendetesen rendhagyó filmelméleti műről
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: David di Donatello

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

DVD

Buena Vista Social Club: Adios

Géczi Zoltán

Buena Vista Social Club: Adios – kubai–amerikai, 2017. Rendezte: Lucy Walker. Szereplők: Ibrahim Ferrer, Omara Portuondo, Manuel Guajiro Mirabal. Forgalmazó: Universal. 106 perc.

 

Ritkán válik kamera a történelmi igazságtétel eszközévé, Wim Wenders 1999-ben bemutatott zenés dokumentumfilmje azonban isteni beavatkozással ért fel. A Buena Vista Social Club dicsőséggel rehabilitálta a Castro-rezsim évtizedeiben elfeledett kubai zenészgeneráció nagyjait, a globális közönség sztárjaivá téve a méltatlanul mellőzött muzsikusokat és a tradicionális kubai zenét, tágabb értelemben véve pedig: akkora lökést adott a világzenei mozgalmaknak, hogy ezen lendület a mai napig kitart.

Lucy Walker alkotása egy korszakos klasszikus bővített kiadása; érdemben nem tesz, nem is tehetne hozzá sokat az eredetihez, de kiterjeszti annak kontextusát, prológusként és epilógusként szolgál, miközben változatlan szeretettel és tisztelettel fordul a dokumentum főszereplőihez és tárgyához. Az Adios 1998 és 2016 között készült felvételeken mutatja be a Ry Cooder produceri bábáskodásával készült lemez stúdiómunkálatait, az első európai és amerikai koncerteket, az all-star zenekar bámulatos diadalmenetét, miközben mélyinterjúkból kiemelt részletekkel, történelmi háttérinformációkkal, archív anyagokkal árnyalja a már ismert képet. Technikai szempontból nem lép ki a zenés dokumentumfilmek szokványos keretei közül, de oly sok dráma és muzsika, napfény és szívszakasztóan őszinte életöröm van ebben a 110 percben, hogy ilyen sűrű nyersanyag mellett a formai bűvészkedés merőben szükségtelenné válik. A kamera az utolsó fellépésekig követi azokat az idős zenészeket, akik már nincsenek közöttünk, kulcseseményként mutatva be a 2016-os koncertet a Fehér Házban, majd visszatér Kubába, oda, ahol az egész elkezdődött, méltósággal zárva be a kört. Voltaképpen mindegy, hogy saját ifjúkorunk iránti nosztalgiától vezetve, a kubai népzene szeretete okán, vagy a dokumentumfilmek iránti általános érdeklődés miatt tekintjük meg az Adiost, mindenképpen varázslatos élményt, egyszersmind fontos tapasztalatot kínál a néző számára. Üzenete egyetemes, tiszta és világos: az alkotó ember szabad szellemét sem a rasszizmus, sem a politikai elnyomás, sem a hidegháború, sem a hétköznapok nyomora, megannyi válogatott történelmi rohadékság sem törheti meg, és akár az is megeshet, hogy a sors végül igazságot szolgáltat – ezt a már-már túl szép, bámulatos módon mégis igaz történetet pedig mindenkinek ismernie kell.

Extrák: Werkfilm.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/03 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13591