KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/november
KRÓNIKA
• N. N.: 36 év – 36 film
• N. N.: Glauber Rocha halálára
• N. N.: A sport népszerűsítése

• Faragó Vilmos: Milyen fiatalok? Dédelgetett kedvenceink
• Székely András: Egyszerre két lovon Fehérlófia
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Galsai Pongrác: Közérdekű magánügyek Moszkva nem hisz a könnyeknek
• Hankiss Ágnes: Jelenbe-zártak Nyikita Mihalkov filmjeiről
• N. N.: Nyikita Mihalkov filmjei
• N. N.: Világot teremteni Interjú Nyikita Mihalkovval
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Köszönik, megvannak Velence

• Kozák Márton: Neonfény és Mambo-magnó Beszélgetés Gothár Péterrel
• Gazdag Gyula: „Miénk a világ!” Film a Balázs Béla Stúdió történetéről I.
• Osztovits Levente: Gershwin és a kékharisnyák Manhattan
• Schubert Gusztáv: A látás iskolái? Az egyetemisták és a film
VITA
• Durst György: És a rövidfilmek? Vita a filmforgalmazásról
LÁTTUK MÉG
• Zoltán Katalin: I, mint Ikarusz
• Kulcsár Mária: A bíró és a hóhér
• Gáti Péter: A szőke indián
• Lajta Gábor: Az éneklő kutya
• Sólyom András: Vérvonal
• Deli Bálint Attila: Jesse James balladája
• Schubert Gusztáv: Egy pisztoly eltűnik
• Kövesdi Rózsa: Emberek és farkasok
• Ambrus Katalin: Korai darvak
• Koltai Ágnes: Emil, a komédiás
• Hegyi Gyula: A Herceg és a Csillaglány
• Harmat György: Katasztrófa földön-égen
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Televízió a gótikában Siena, Prix Italia
• Kerényi Mária: Egyedül a közöny... Beszélgetés A megsebzett bolygó szerzőjével
• Spira György: A megjelenítendő múlt Televízió és történelem
KÖNYV
• Berkes Ildikó: Egy örvendetesen rendhagyó filmelméleti műről
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: David di Donatello

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Solo: Egy Star Wars-történet

Andorka György

Solo: A Star Wars Story – amerikai, 2018. Rendezte: Ron Howard. Írta: Jonathan és Lawrence Kasdan. Kép: Bradford Young. Zene: John Powell. Szereplők: Alden Ehrenreich (Han Solo), Emilia Clarke (Qira), Woody Harrelson (Beckett), Paul Bettany (Dryden Vos), Donald Glover (Lando), Joonas Suotamo (Chewie). Gyártó: Walt Disney Pictures / Lucasfilm. Forgalmazó: Fórum Hungary. Szinkronizált. 135 perc.

 

Félő volt, hogy az új Star Wars-opusz, amelynek koporsójában a figurát túlságosan lazára vevő Lord–Miller rendezői duó célegyenesben történő menesztése tűnt az utolsó szögnek, leginkább a produkció mostoha sorsa miatt fog bekerülni a történelemkönyvekbe; a váltásként érkező Ron Howard előtt azonban, aki a színtiszta eszképizmusban megmártózva rég nem használt izmokat melegített be, kalapot lehet emelni: a rutinos mesterember végül kitűnően sikerült, szerethető alkotást hozott össze.

 Mintha csak a munka utolsó hónapjait fémjelző „ne vacakoljunk”-hozzáállást tükrözné, a Solo amolyan B-filmes feszességel bíró, üresjáratokat nélkülöző darab lett: a „menekülő szerelmesek”-motívummal indító, nagyívű heist-sztoriban kiteljesedő űrponyvában energikus akciószekvenciák követik egymást, a fináléban egy szellemesen megírt, leginkább fékezett habzású Tarantino-etűdre emlékeztető standoff-szituációval. A koréliai sikátorokból a birodalmi lövészárkokba pottyanó, majd tolvajok bandájához csapódó Han karakteríve mindeközben átgondoltan épül, ahogyan a kalandok végére a figurában rejlő idealizmus óhatatlanul megtörik az árulások és csalódások szirtjein – a hideget-meleget kapó Ehrenreich vállát lehetetlen feladat nyomta, mégis hamar a szívünkbe lopja magát. A Zsivány egyes és Az utolsó Jedik grandiózus drámái mellett a közönségkedvenc csibész eredettörténete éppen visszafogottságával és fókuszáltságával nyerheti el a szimpátiánkat: hiába a kismillió kikacsintás és a franchise-állandók (kizökkenne a világ egy fárasztó beszólásokat pufogtató robotszereplő vagy szűk járatokban manőverező Sólyom nélkül), mégsem nyög társfilmjei terhe alatt; saját meséjébe fog, amelynek a végén úgy érezzük, bármerre vihet az út – a társbérletes univerzumok pókhálójába gabalyodott évtizedben pedig ennyi is elég, hogy egy pillanatra a szabadság illata csapja meg az embert.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2018/07 58-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=13737