KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/november
KRÓNIKA
• N. N.: 36 év – 36 film
• N. N.: Glauber Rocha halálára
• N. N.: A sport népszerűsítése

• Faragó Vilmos: Milyen fiatalok? Dédelgetett kedvenceink
• Székely András: Egyszerre két lovon Fehérlófia
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Galsai Pongrác: Közérdekű magánügyek Moszkva nem hisz a könnyeknek
• Hankiss Ágnes: Jelenbe-zártak Nyikita Mihalkov filmjeiről
• N. N.: Nyikita Mihalkov filmjei
• N. N.: Világot teremteni Interjú Nyikita Mihalkovval
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Köszönik, megvannak Velence

• Kozák Márton: Neonfény és Mambo-magnó Beszélgetés Gothár Péterrel
• Gazdag Gyula: „Miénk a világ!” Film a Balázs Béla Stúdió történetéről I.
• Osztovits Levente: Gershwin és a kékharisnyák Manhattan
• Schubert Gusztáv: A látás iskolái? Az egyetemisták és a film
VITA
• Durst György: És a rövidfilmek? Vita a filmforgalmazásról
LÁTTUK MÉG
• Zoltán Katalin: I, mint Ikarusz
• Kulcsár Mária: A bíró és a hóhér
• Gáti Péter: A szőke indián
• Lajta Gábor: Az éneklő kutya
• Sólyom András: Vérvonal
• Deli Bálint Attila: Jesse James balladája
• Schubert Gusztáv: Egy pisztoly eltűnik
• Kövesdi Rózsa: Emberek és farkasok
• Ambrus Katalin: Korai darvak
• Koltai Ágnes: Emil, a komédiás
• Hegyi Gyula: A Herceg és a Csillaglány
• Harmat György: Katasztrófa földön-égen
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Televízió a gótikában Siena, Prix Italia
• Kerényi Mária: Egyedül a közöny... Beszélgetés A megsebzett bolygó szerzőjével
• Spira György: A megjelenítendő múlt Televízió és történelem
KÖNYV
• Berkes Ildikó: Egy örvendetesen rendhagyó filmelméleti műről
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: David di Donatello

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Oh, Isaura, ki emlékszik rád?

Marx József

 

Örömmel élek az alkalommal, hogy hozzá szólhatok a Filmvilág kerekasztal-beszélgetéséhez. Örülök, hogy abban a lapban, ahol legutoljára azt mondtam, hogy a Magyar Filmintézet nem jókedvéből, hanem gazdasági kényszerből forgalmaz kommersz filmeket. Nos, most ugyanitt leszögezhetem, hogy az Intézet – túljutva rövid szerepválságán – egyértelműen a művészi érték terjesztése mellett voksol. Nem arról van szó, hogy lekezeljük a rekreációs mozgóképet, de úgy véljük, hogy az igazi piacon – s így a mozik piacán is – az a helyes magatartás, ha a „kofák” alaposan megkülönböztethetők, s mivel az intézet szellemi kapacitása, a közgyűjtemény jellege ilyen (és a szívünk is erre hajlik), az alternatív szóból az értéket csendítettük ki magunk számára. A döntés ugyanakkor „piaci” szempontból is fontos: az intézet ezzel az értékválasztással nemcsak a filmklubok filmellátását vállalja, hanem bejelenti, hogy a még nem létező, de egyáltalán nem lehetetlen, az értékek terjesztésére alkalmas, valódi alternatív üzemeltetői hálózat egyik – jobb szó híján – gazdája kíván lenni. Hangsúlyozom, egyik gazdája, mivel mi sem lenne kártékonyabb, mint akár az „értékterjesztés” monopóliuma. Nem, a Magyar Filmintézet nem a filmművészeti értékek „reszortfelelőse” akar lenni, hanem olyan piaci szereplő, akit bár féken tart az állami kulturális „intervenció”, a szűk dotáció gyeplője, cserében azonban némileg függetlennek tudja magát a piaci „farkastörvényektől”: arculata így válhat egyértelművé, s az értékek szempontjából hitelessé. Jó lenne, ha így lenne? Kétségtelenül.

Gondolom, egy ilyen döntés felhívja a figyelmet arra, ami a jelenlegi filmpiacon vagy kvázi-piacon döntő lehet: nem elég a cinéphile eltökéltség az értékek terjesztésére, nem elég a gombamód szaporodó forgalmazók esetleges „belátása”; a filmek forgalmazásához elengedhetetlen az az infrastrukturális háttér is, amely nem az „éljen a szabadság!” mámoros eufóriájának perceiben jött létre, hanem évek, sőt évtizedek felhalmozása szülte. S az ilyen döntést követő munkának sem lesz azonnal mérhető „eredménye”; csendes és kitartó munkával azonban elérhető, hogy a „filmszerű film” újra otthonra talál a nézők azon szűk rétegében, mely most kizárólag a „beszélő fejeknek” tapsol. A forgalmazók bizonytalanok. Kulturális szolgáltatás-e vagy merő üzlet az, amit csinálnak? S a nézőt is minden arra ösztökéli, hogy nehezen megszerzett értékrendjét – ha volt egyáltalán – vesse el. A forgalmazás általános szerepválságára sötéten rímel az erkölcsök társadalmi méretű válsága. Mindez közismert, mint ahogy az is sokszor megtörtént már, hogy egy-egy tragikus társadalmi bicsaklásért a filmet, a mozit tették felelőssé... Nos, az igazi filmpiac éppen arra jó, hogy akár az amerikai filmek sohasem látott áradatával is, ezt a misztifikációt leleplezze, s a filmet kibillentse tiszteletre méltó bűnbak-szerepéből. A kommersz hirtelen tömeges hatása gyorsan elenyészik, – oh, Isaura, ki emlékszik rád? – míg az igazi kultúra sztalaktitokat formáló cseppek módjára hat – lassan és hosszú távon. A Magyar Filmintézet azért Közgyűjtemény, mert a gyors, ám olykor eb vacsorájára emlékeztető „meggazdagodás” helyett a hosszú távon megtérülő tőkebefektetés pártjára áll, s annak keresi mai piaci lehetőségeit.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1989/11 41. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5511