KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/november
KRÓNIKA
• N. N.: 36 év – 36 film
• N. N.: Glauber Rocha halálára
• N. N.: A sport népszerűsítése

• Faragó Vilmos: Milyen fiatalok? Dédelgetett kedvenceink
• Székely András: Egyszerre két lovon Fehérlófia
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Galsai Pongrác: Közérdekű magánügyek Moszkva nem hisz a könnyeknek
• Hankiss Ágnes: Jelenbe-zártak Nyikita Mihalkov filmjeiről
• N. N.: Nyikita Mihalkov filmjei
• N. N.: Világot teremteni Interjú Nyikita Mihalkovval
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Köszönik, megvannak Velence

• Kozák Márton: Neonfény és Mambo-magnó Beszélgetés Gothár Péterrel
• Gazdag Gyula: „Miénk a világ!” Film a Balázs Béla Stúdió történetéről I.
• Osztovits Levente: Gershwin és a kékharisnyák Manhattan
• Schubert Gusztáv: A látás iskolái? Az egyetemisták és a film
VITA
• Durst György: És a rövidfilmek? Vita a filmforgalmazásról
LÁTTUK MÉG
• Zoltán Katalin: I, mint Ikarusz
• Kulcsár Mária: A bíró és a hóhér
• Gáti Péter: A szőke indián
• Lajta Gábor: Az éneklő kutya
• Sólyom András: Vérvonal
• Deli Bálint Attila: Jesse James balladája
• Schubert Gusztáv: Egy pisztoly eltűnik
• Kövesdi Rózsa: Emberek és farkasok
• Ambrus Katalin: Korai darvak
• Koltai Ágnes: Emil, a komédiás
• Hegyi Gyula: A Herceg és a Csillaglány
• Harmat György: Katasztrófa földön-égen
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Televízió a gótikában Siena, Prix Italia
• Kerényi Mária: Egyedül a közöny... Beszélgetés A megsebzett bolygó szerzőjével
• Spira György: A megjelenítendő múlt Televízió és történelem
KÖNYV
• Berkes Ildikó: Egy örvendetesen rendhagyó filmelméleti műről
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: David di Donatello

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Erőszakik

Pápai Zsolt

In Bruges – belga-brit, 2008. Rendezte és írta: Martin McDonagh. Kép: Eigil Bryld. Zene: Carter Burwell. Szereplők: Colin Farrell (Ray), Ralph Fiennes (Harry), Elizabeth Berrington (Natalie), Brendan Gleeson (Ken), Eric Godon (Yuri), Clémence Poésy (Chloë). Gyártó: Blueprint Pictures / Film4 / Focus Features / Scion Films. Forgalmazó: Forum Hungary. Feliratos. 107 perc.

 

Miközben sokan azon dohognak, hogy a brit gengsztervígjáték nem méltó régi nagy híréhez, és a kilencvenes években a nagy elődök örököseiként feltűnt fiatalok (Guy Richie, Paul McGuigan) parkólópályára álltak, néhány óvatos duhaj nem csökkenő lelkesedéssel és tehetséggel igyekszik művelni a műfajt. Ilyen Martin McDonagh, aki – mint filmje harsánynak nem mondható címe (In Bruges) is jelzi – szerényen és minden feltűnést kerülve próbálja ápolni, illetve társművészeti utalásokkal finoman felülírni a hagyományokat.

Az Erőszakik két munkáját végzett bérgyilkost helyez az eredeti címben nevezett belgiumi kisvárosba, hogy általuk sem ismert okokból várakozzanak, megcsodálják a Hieronymus Boscht idéző miliőt, felhecceljék a turistákat, mutatós asszisztensekkel ismerkedjenek meg filmforgatásokon – és mindeközben azon töprengjenek, hogy mit is keresnek ők itt egyáltalán. Igazi kamarahelyzetbe kerülnek, folyvást dialogizálni kényszerülnek, és ez módot ad a nagyjátékfilmmel most debütáló – már számos díjnyertes színdarabot jegyző, sőt 2004-es kisfilmjével Oscart szerző – rendezőnek, hogy jól ülő gegekkel szórja meg a jeleneteket. Az első félidőben annyi poén csattan, hogy a film nem is tűnik egyébnek lazán felskiccelt kabarétréfánál, de idővel elkomorul a kép.

McDonagh munkája valahol félúton áll gengsztervígjáték és sorsdráma között, igazi inspirálója azonban nem a mozi, hanem a brit színház, annak is az Arnold Wesker, John Arden és Harold Pinter nevével fémjelzett ága. Kivált Pinter hatása tapintható benne, és ez a hatás nem merül ki Az étellift című egyfelvonásos alapszituációjának megidézésében, hanem a figurák rajzán látszik igazán. McDonagh vonzóan taszító hősei, Pinteréihez hasonlóan, tudat nélkül élnek, de az igazi tragédia számukra nem is ez, inkább az, hogy a sors (a gondviselés, a véletlenek összjátéka) idővel ráébreszti őket végtelen reflektálatlanságukra. Ha a film híján is van a pinteri mélységnek, képes valamit közvetíteni ennek a határhelyzet-élménynek a groteszk tragikumából.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/06 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9391