KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/november
KRÓNIKA
• N. N.: 36 év – 36 film
• N. N.: Glauber Rocha halálára
• N. N.: A sport népszerűsítése

• Faragó Vilmos: Milyen fiatalok? Dédelgetett kedvenceink
• Székely András: Egyszerre két lovon Fehérlófia
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Galsai Pongrác: Közérdekű magánügyek Moszkva nem hisz a könnyeknek
• Hankiss Ágnes: Jelenbe-zártak Nyikita Mihalkov filmjeiről
• N. N.: Nyikita Mihalkov filmjei
• N. N.: Világot teremteni Interjú Nyikita Mihalkovval
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Köszönik, megvannak Velence

• Kozák Márton: Neonfény és Mambo-magnó Beszélgetés Gothár Péterrel
• Gazdag Gyula: „Miénk a világ!” Film a Balázs Béla Stúdió történetéről I.
• Osztovits Levente: Gershwin és a kékharisnyák Manhattan
• Schubert Gusztáv: A látás iskolái? Az egyetemisták és a film
VITA
• Durst György: És a rövidfilmek? Vita a filmforgalmazásról
LÁTTUK MÉG
• Zoltán Katalin: I, mint Ikarusz
• Kulcsár Mária: A bíró és a hóhér
• Gáti Péter: A szőke indián
• Lajta Gábor: Az éneklő kutya
• Sólyom András: Vérvonal
• Deli Bálint Attila: Jesse James balladája
• Schubert Gusztáv: Egy pisztoly eltűnik
• Kövesdi Rózsa: Emberek és farkasok
• Ambrus Katalin: Korai darvak
• Koltai Ágnes: Emil, a komédiás
• Hegyi Gyula: A Herceg és a Csillaglány
• Harmat György: Katasztrófa földön-égen
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Televízió a gótikában Siena, Prix Italia
• Kerényi Mária: Egyedül a közöny... Beszélgetés A megsebzett bolygó szerzőjével
• Spira György: A megjelenítendő múlt Televízió és történelem
KÖNYV
• Berkes Ildikó: Egy örvendetesen rendhagyó filmelméleti műről
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: David di Donatello

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Frost/Nixon

Forgács Nóra Kinga

Frost/Nixon – amerikai-brit-francia, 2008. Rendezte: Ron Howard. Írta: Peter Morgan. Kép: Salvatore Totino. Zene: Hans Zimmer. Szereplők: Frank Langella (Richard Nixon), Patty McCormack (Pat Nixon), Michael Sheen (David Frost), Mark Simich (Hugh Hefner). Gyártó: Imagine / Relativity Media / Studio Canal / Working Title. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Feliratos. 122 perc.

 

Akárcsak a George Clooney-féle Good Night, and Good Luck esetében, a televízió szerepének analízisére ezúttal is a huszadik századi amerikai történelem jelentős politikai botrányainak egyike ad apropót. Az amerikai CBS csatorna (h)őskorát felidéző és a McCarthy szenátor elleni médiacsatának korhűen fekete-fehérben emléket állító Clooney-film tévés hősöket teremtett, és a hamis politikai propaganda leleplezésének, valamint az alkotmányosság védelmének etikai súlyát állította a figyelem középpontjába. Ron Howard más céllal nyúlt (A királynő forgatókönyvét is jegyző) Peter Morgan komoly sikereket aratott Forst/Nixon című színpadi drámájához.

Howard adaptációja David Frost brit médiasztár Nixon elnökkel készített interjúsorozatának eseménytörténetét meséli el, az egyik oldalon Frost rendhagyó, látszólag anyagi bukásra ítélt médiavállalkozását és stábja szakmai ambícióit, a másik oldalon a Watergate-botrányon elvérzett elnök belső értékválságát bemutatva. A rendező a tisztán játékfilmes történetmondást dokumentarista eszközökkel dúsítja, a „show” két hőse, Nixon és Frost emberi drámáját pedig a határozott állásfoglalás igénye nélkül ábrázolja, megőrizve figuráival szemben az egészséges ambivalenciát. A médiareflexiót új szemponttal gazdagítja, a közvetített közelképben ragadva meg a televízió hatásának titkát: nem Nixon nyilvános vallomása, hanem öngyűlöletet sugárzó arcának háztartások millióiban megjelenő képe fog a nézők emlékezetébe vésődni.

Ezek a vonások a film legfőbb erényei, és hatásának legfőbb próbakövei is egyben, mivel a hős-ellenhős pólus lassú felszámolása és a dokumentarista keret megnehezíti a nézői azonosulást, a Nixont (mégoly jól) alakító Frank Langella arcáról készült közelik pedig semmiképpen nem tudják helyettesíteni Nixon arcának premier plánjait.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/01 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9639