KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/november
KRÓNIKA
• N. N.: 36 év – 36 film
• N. N.: Glauber Rocha halálára
• N. N.: A sport népszerűsítése

• Faragó Vilmos: Milyen fiatalok? Dédelgetett kedvenceink
• Székely András: Egyszerre két lovon Fehérlófia
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Galsai Pongrác: Közérdekű magánügyek Moszkva nem hisz a könnyeknek
• Hankiss Ágnes: Jelenbe-zártak Nyikita Mihalkov filmjeiről
• N. N.: Nyikita Mihalkov filmjei
• N. N.: Világot teremteni Interjú Nyikita Mihalkovval
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Köszönik, megvannak Velence

• Kozák Márton: Neonfény és Mambo-magnó Beszélgetés Gothár Péterrel
• Gazdag Gyula: „Miénk a világ!” Film a Balázs Béla Stúdió történetéről I.
• Osztovits Levente: Gershwin és a kékharisnyák Manhattan
• Schubert Gusztáv: A látás iskolái? Az egyetemisták és a film
VITA
• Durst György: És a rövidfilmek? Vita a filmforgalmazásról
LÁTTUK MÉG
• Zoltán Katalin: I, mint Ikarusz
• Kulcsár Mária: A bíró és a hóhér
• Gáti Péter: A szőke indián
• Lajta Gábor: Az éneklő kutya
• Sólyom András: Vérvonal
• Deli Bálint Attila: Jesse James balladája
• Schubert Gusztáv: Egy pisztoly eltűnik
• Kövesdi Rózsa: Emberek és farkasok
• Ambrus Katalin: Korai darvak
• Koltai Ágnes: Emil, a komédiás
• Hegyi Gyula: A Herceg és a Csillaglány
• Harmat György: Katasztrófa földön-égen
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Televízió a gótikában Siena, Prix Italia
• Kerényi Mária: Egyedül a közöny... Beszélgetés A megsebzett bolygó szerzőjével
• Spira György: A megjelenítendő múlt Televízió és történelem
KÖNYV
• Berkes Ildikó: Egy örvendetesen rendhagyó filmelméleti műről
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: David di Donatello

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Pokolba taszítva

Csillag Márton

Drag me to Hell – amerikai, 2009. Rendezte: Sam Raimi. Írta: Sam Raimi és Ivan Raimi. Kép: Peter Deming. Zene: Christopher Young. Szereplők: Alison Lohman (Christine), Justin Long (Clay), Lorna Raver (Mrs. Ganush), David Paymer (Mr. Jacks), Dileep Rao (Rham Jas). Gyártó: Buckaroo / Ghost House / Mandate. Forgalmazó: Budapest Film. Feliratos. 99 perc.

 

Válság idejében kis pénzből kell jó filmet forgatni, méghozzá olyan témában, mely az – evilági és túlvilági – élet nagy kérdéseit a mindennapok praktikus kis bosszúságaival ötvözi. A karrierjét jó negyed évszázada egy olcsó és ötletes horrorral (Evil Dead) kezdő Sam Raimi az évezred elején a szuperképességekkel rendelkező, mégis erkölcsi- és identitásproblémákkal küszködő kisember mítoszát támasztotta fel Pókember-trilógiájával, most azonban egy évtizedes filmtervét vette elő, hogy megmutassa: egy egyszerű esendő pályakezdő is elementáris – és pokoli – problémákkal szembesülhet.

A Pokolba taszítva hősnője közönséges banktisztviselő, aki alulról csodálja a ranglétra magasba emelő fokait, és nem is sejti, hogy szürke kis életét micsoda veszélybe sodorhatja egy döntés, mely az üzleti világ normái szerint logikus ugyan, de a következményeit elszenvedő kisember számára végzetes lehet. Történik ugyanis, hogy Christine Brown (Alison Lohman) a banki előmenetel reményében nem ítél meg további hitelt egy öregasszonynak, mire az zengzetes magyar(!) szitokszavak közepette elátkozza őt, és rászabadít egy termetes rontást, ami három nap iszonyatos szenvedés után a pokol tüzére küldheti a lányt. Raimi és öccse, a társforgatókönyvíró Ivan tankönyvi egyszerűségű dramaturgiával és szinte gyermeteg végső csavarral meséli el Christine balsorsának lefolyását, a Pokolba taszítva mégis kimagaslik az utóbbi évtized folytatás-füzérekben termő tinihorrorjai és 3D-parafilmjei közül, mert egyszerű, de pontos eszközökkel (a Mullholland Drive operatőre és a Pókember-filmek vágója a garancia erre) és kellő humorral dolgozik.

A latin-amerikai, balkáni és USA-misztikát (értsd: karrier-vallás) ötvöző történet látszólagos egyfedelűsége ellenére is a létezés és a művészet (esetünkben: munkahelyi előmenetel) miértjét kutató nagy hollywoodi filmekre emlékeztet, és közben olyan erővel csap a széksorokban ülők közé, hogy a nézők azt sem tudják, a vacogástól vagy a kacagástól reszkessenek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2009/07 56-57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9816