KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/november
KRÓNIKA
• N. N.: 36 év – 36 film
• N. N.: Glauber Rocha halálára
• N. N.: A sport népszerűsítése

• Faragó Vilmos: Milyen fiatalok? Dédelgetett kedvenceink
• Székely András: Egyszerre két lovon Fehérlófia
SZOVJET FILMEK FESZTIVÁLJA
• Galsai Pongrác: Közérdekű magánügyek Moszkva nem hisz a könnyeknek
• Hankiss Ágnes: Jelenbe-zártak Nyikita Mihalkov filmjeiről
• N. N.: Nyikita Mihalkov filmjei
• N. N.: Világot teremteni Interjú Nyikita Mihalkovval
FESZTIVÁL
• Létay Vera: Köszönik, megvannak Velence

• Kozák Márton: Neonfény és Mambo-magnó Beszélgetés Gothár Péterrel
• Gazdag Gyula: „Miénk a világ!” Film a Balázs Béla Stúdió történetéről I.
• Osztovits Levente: Gershwin és a kékharisnyák Manhattan
• Schubert Gusztáv: A látás iskolái? Az egyetemisták és a film
VITA
• Durst György: És a rövidfilmek? Vita a filmforgalmazásról
LÁTTUK MÉG
• Zoltán Katalin: I, mint Ikarusz
• Kulcsár Mária: A bíró és a hóhér
• Gáti Péter: A szőke indián
• Lajta Gábor: Az éneklő kutya
• Sólyom András: Vérvonal
• Deli Bálint Attila: Jesse James balladája
• Schubert Gusztáv: Egy pisztoly eltűnik
• Kövesdi Rózsa: Emberek és farkasok
• Ambrus Katalin: Korai darvak
• Koltai Ágnes: Emil, a komédiás
• Hegyi Gyula: A Herceg és a Csillaglány
• Harmat György: Katasztrófa földön-égen
TELEVÍZÓ
• Csala Károly: Televízió a gótikában Siena, Prix Italia
• Kerényi Mária: Egyedül a közöny... Beszélgetés A megsebzett bolygó szerzőjével
• Spira György: A megjelenítendő múlt Televízió és történelem
KÖNYV
• Berkes Ildikó: Egy örvendetesen rendhagyó filmelméleti műről
KRÓNIKA
• N. N.: Hibaigazítás
• N. N.: David di Donatello

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Apollo 13

Takács Ferenc

Megtörtént eset körülményeit rekonstruálja a film: az amerikai Apollo 13 űrhajó balesetét és majdnem-katasztrófáját 1970-ből. Megszokott recept szerint épül a jól ismert kettős sémára: egyrészt gondosan igyekszik valamiféle dokumentumfilm-illúziót kelteni, másrészt merőben művi történetet kerekít az ügyből, ugyanis a néző részben a szokásos „hajszál híján” filmet látja, azaz sokáig idegtépő feszültséget érez, majd – a megmenekülés láttán – jóleső megkönnyebbülést, részben pedig az űrhajósok szeretteit, a mamát, a nejet, a gyerekeket figyelheti, szeme sarkában az együttérzés könnyeivel.

Érdekesebb a séma első fele, az űrutazás rekonstruált látványa. Érdekesebb, mert paradox az eredménye. A kompjuteranimációs trükktechnika, a remek makettek és hasonlók segítségével ugyanis olyasmit láttat a film, amit így, együtt akkor, 1970-ben senki sem láthatott: az űrutazás és a baleset teljes vizuális krónikáját, amelyből eredetileg mást és mást láttak az űrhajósok, az irányítóközpont személyzete vagy a tévénézők, s ők is csupán töredékes és tökéletlen képeket. Kiváltságos megfigyelőként, afféle mindent látó jóistenként nézheti most végig a néző azt, amiből annak idején vajmi keveset tudtak neki megmutatni.

A séma másik eleme már unalmasabb eredményre vezet: átlátszó izgalomkeltés, banális pszichologizálás és némi mértéktartó nemzeti öntömjénezés a hozadék. Profi futószalagmunkát látunk, s természetesen minden tabu sértetlen marad. A kérdés, hogy mire volt jó ez az egész Apollo-program, fel sem vetődik, fél füllel halljuk csupán, hogy Nixon elnök is aggódik, de az eredeti dokumentumbejátszások – TV-híradók, riportok, közvetítések – közül egyik sem mutatja az időközben szalonképtelenné vált államférfiút. Kárpótol viszont ezért a film egy másik érdekes retró-eleme: 1970-ben még mindenki dohányzott Amerikában, egyáltalán még szabad volt dohányozni Amerikában, s a film készítői boldogan engedelmeskednek a történeti hűség követelményének, mert látható élvezettel mutogatják az idegfeszültség szorításában a füstöt vadul tüdőző földi irányítókat és a vezérlőterem tányérjain-hamutartóin egyre magasabbra tornyosuló csikkhalmokat. Hát igen. Aki nem élt Nixon Amerikájában, az nem ismeri az élet édességét…


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1995/11 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=998