KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/december
POSTA
• Pék Béla: Hány film készül Belgiumban? Olvasói levél
• Csala Károly: Olvasónk...
KRÓNIKA
• N. N.: FőMo Filminformációs Szolgálat

• Zalán Vince: Hol az igazság, ami nincs? A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyarországon
• Gambetti Giacomo: A történelem gúnyt űz az emberekből? Jancsó Miklós olasz filmjeiről
• Bársony Éva: Noé bárkái – az érdekek özönvizében Beszélgetés Kollányi Ágostonnal
• Antal István: Sorozatok évtizede Film a Balázs Béla Stúdió történetéről II.
• Jeles András: Sorozatok évtizede Film a Balázs Béla Stúdió történetéről II.
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• N. N.: Yilmaz Güney filmjei
• N. N.: Cellafóbia és forgatókönyv Beszélgetés Yilmaz Güney-jel
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Viharszünetben Locarno
• Létay Vera: Nagy motívum – mozivászonnal Taormina
• Bán Róbert: A családi albumtól a művészetig Amatőrfilmes világtalálkozó Siófokon

• Todero Frigyes: Furkósbot és mézesmadzag A spanyol film a Franco-rendszerben. Négy évtized
• N. N.: Törvények a tehetség ellen A spanyol film a Franco-rendszerben
FORGATÓKÖNYV
• Iván Gábor: Volt egyszer egy újsághirdetés... Forgatókönyvítói pályázat után
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Mindenki és senki
• Ambrus Katalin: Az élet szép
• Kövesdi Rózsa: Szabadlábon Velencében
• Koltai Ágnes: Kísérlet a szabadulásra
• Harmat György: A 3. számú űrbázis
• Csala Károly: Az elektromos eszkimó
• Kovács András Bálint: A piros pulóver
• Jakubovits Anna: Fontamara
• Kövesdi Rózsa: A paptanár
TELEVÍZÓ
• Molnár Gál Péter: Gladkov és a Brecht-nebuló Cement
• Hegyi Gyula: „A televízió filmevő Moloch” beszélgetés a tévé mozifilmjeiről
• Koltai Ágnes: Mit lehet eladni? A hungarofilm és a televízió
• N. N.: 1979-ben eladott tévéműsorok
• N. N.: 1980-ban eladott tévéműsorok
• N. N.: 1981-ben eladott tévéműsorok
KÖNYV
• Pörös Géza: Két portré
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Bogey

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Film / Regény

Emma Donoghue: A szoba

Szoba kilátás nélkül

Sándor Anna

Az ír regényírót az amstetteni emberrablás ihlette meg.

 

2008. április 27-én az osztrák Amstettenben 24 év rabság után kiszabadult Elisabeth Fritzl, akit saját apja tartott fogva szexrabszolgaként a házuk pincéjében. Az amstetteni rémként elhíresült férfi hét gyermeket nemzett lányának, akik közül a legkisebb szabadulásukkor mindössze 5 éves volt. Az eset korántsem példa nélkül való, csak az elmúlt tíz évből több hasonló is ismert a nyugati országokból. A nemzetközi felháborodás ismételten feltett kérdései: milyen szörnyetegek képesek ezt tenni? És hogy lehet megszabadulni egy ilyen helyzetből? A szintén Ausztriában elrabolt és fogvatartott Natascha Kampusch a 3096 nap című könyvben írta meg a maga történetét. Az ír származású Emma Donoghue írónő pedig az amstetteni események hatására látott neki A szoba (2010) című, Man Booker-díjas regényének. A kritikusok szinte egyöntetűen dicsérték az érzékenységet, mellyel a szerző a nehéz témához nyúlt, néhányan viszont azzal vádolták, hogy meglovagolja a botrány körüli intenzív médiafigyelmet. Kérdésként felmerült az is, hogy vajon képes-e az áldozaton kívül bárki más hitelesen bemutatni a rabság és a szabadulás lélektani folyamatait.

Emma Donoghue azonban nem csupán ihletet merített az amstatteni botrányból, hanem egy merész húzással meghaladta a hagyományos elvárást, mely a történetet az elkövető-áldozat-menekülés témáira építené fel. A regény ugyanis egyáltalán nem foglalkozik azzal, hogyan születik a szörnyeteg, és még csak nem is az elsődleges áldozat szemszögén keresztül láttatja az eseményeket. Donoghue narrátorául a könyvbeli áldozat kisfiát választotta, ezzel megtöbbszörözve a regény rétegeit: éppúgy elénk tár egy hiteles gyermeklélektani tanulmányt, mint ahogy rámutat a nyelv vagy a történetmondás erejére, és mélyen fejet hajt a szülői szeretet és az anyaság előtt. Donoghue írói erénye, hogy a kis Jack nem szirupos figura, hanem hol naiv, hol meglepően bölcs, hol aranyos, hol idegesítő – mint akármelyik gyerek.

A szobába Jack ötödik születésnapján lépünk be, mikor megismerjük a még egyetemistaként évekkel korábban elrabolt anya és már fogságban, a mindennapos nemi erőszakból született fia fullasztóan klausztrofób és monoton világát. A megélt valóságok között viszont hasadás mutatkozik, hiszen ami az anyának börtön, az Jack számára teljes élet, sőt, maga az Élet, amit gazdag részletességgel kommentál. Számára a szoba nem csapda, sokkal inkább anya és fia abszolút egységének fizikai kivetülése. Anyaméh, ahol ők ketten soha nem válnak el egymástól. Az anya pedig mindent megtesz, hogy a lehetőségekhez képest egészséges lelkű és szellemű kisfiút neveljen: sok játék, tanulás, tornagyakorlatok, gondosan felügyelt tévézés és végtelen figyelem kíséri Jack napjait. Az extrém közegbe helyezett, mindent körülvevő borzalmat felülíró szülői szeretet és gondoskodás tematikája nem véletlenül cseng össze Cormac McCarthy poszt-apokaliptikus apa-fiú sztorijával; Donoghue konkrét előképként hivatkozik Az útra (2006).

A szobában megtapasztalt korlátok azonban nemcsak fizikaiak, hanem fogalmi szinten is megjelennek. Jack belső monológja a szerző által tudatosan roncsolt szöveg; azaz az anyanyelvi szabályokat, kifejezéseket még tanuló gyerek gyakran kusza beszéde a gyermeki percepció illusztrálásának eszköze. A kisfiú számára értelmetlen, ijesztő vagy megnevezhetetlen dolgokra az olvasónak azonban már nagyon is vannak fogalmai. Ezekből a narratív hiányokból bomlanak ki számunkra a felnőttek által megélt események a múltban és a jelenben. A hitelesen megvalósított nyelvi bravúr mellett a külső nézőpont alkalmas arra is, hogy Donoghue az anya lelki folyamatait érzékeny tapintattal, de pontosan ábrázolja a szabadulás előtt és után.

Mert a cselekmény látványos fordulópontját jelentő szabadulás a kötet felénél bekövetkezik. Donoghue ugyanis a rabság mellett fontosnak tartja annak bemutatását is, hogyan lehet belépni, illetve visszaintegrálódni a falakon túli világba. Az anya számára a trauma kiterjeszti a magányt és a kiszolgáltatottság érzetét a jelenbe, a szeparációs szorongással túlkorosan küzdő Jacknek pedig a „szabad élet” rémisztő és logikátlan. A fizikai rabság ugyan megszűnik, de lelkileg egyáltalán nem könnyű elhagyni a szobát.

 

Alexandra, 2011.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/02 40-41. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12596