KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/december
POSTA
• Pék Béla: Hány film készül Belgiumban? Olvasói levél
• Csala Károly: Olvasónk...
KRÓNIKA
• N. N.: FőMo Filminformációs Szolgálat

• Zalán Vince: Hol az igazság, ami nincs? A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyarországon
• Gambetti Giacomo: A történelem gúnyt űz az emberekből? Jancsó Miklós olasz filmjeiről
• Bársony Éva: Noé bárkái – az érdekek özönvizében Beszélgetés Kollányi Ágostonnal
• Antal István: Sorozatok évtizede Film a Balázs Béla Stúdió történetéről II.
• Jeles András: Sorozatok évtizede Film a Balázs Béla Stúdió történetéről II.
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• N. N.: Yilmaz Güney filmjei
• N. N.: Cellafóbia és forgatókönyv Beszélgetés Yilmaz Güney-jel
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Viharszünetben Locarno
• Létay Vera: Nagy motívum – mozivászonnal Taormina
• Bán Róbert: A családi albumtól a művészetig Amatőrfilmes világtalálkozó Siófokon

• Todero Frigyes: Furkósbot és mézesmadzag A spanyol film a Franco-rendszerben. Négy évtized
• N. N.: Törvények a tehetség ellen A spanyol film a Franco-rendszerben
FORGATÓKÖNYV
• Iván Gábor: Volt egyszer egy újsághirdetés... Forgatókönyvítói pályázat után
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Mindenki és senki
• Ambrus Katalin: Az élet szép
• Kövesdi Rózsa: Szabadlábon Velencében
• Koltai Ágnes: Kísérlet a szabadulásra
• Harmat György: A 3. számú űrbázis
• Csala Károly: Az elektromos eszkimó
• Kovács András Bálint: A piros pulóver
• Jakubovits Anna: Fontamara
• Kövesdi Rózsa: A paptanár
TELEVÍZÓ
• Molnár Gál Péter: Gladkov és a Brecht-nebuló Cement
• Hegyi Gyula: „A televízió filmevő Moloch” beszélgetés a tévé mozifilmjeiről
• Koltai Ágnes: Mit lehet eladni? A hungarofilm és a televízió
• N. N.: 1979-ben eladott tévéműsorok
• N. N.: 1980-ban eladott tévéműsorok
• N. N.: 1981-ben eladott tévéműsorok
KÖNYV
• Pörös Géza: Két portré
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Bogey

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Doktor Minorka Vidor nagy napja

Hegyi Gyula

 

Gyerekfilm, gondolom közhelyes egyszerűséggel, végeredményben kétféle akad. Van jó gyerekfilm, mely a felnőtt szemével nézve lényegében nem különbözik az egyéb jó filmektől, a gyerek számára pedig azokkal egyenértékű, de könnyebben, egészen természetesen feldolgozható hatást jelent. Aztán vannak csinált gyerekfilmek. Ezek, szemben minden öntörvényű művészi alkotással, nem a teljességre törekszenek, hanem valamiféle mesterségesen lekicsinyített világ szabályainak igyekeznek megfelelni. Mondjuk olyasminek, mint hogy gyerekfilmre kultúrpolitikai okok miatt szükség van, valami szerény összeg ilyesmire csak kihasítható a büdzséből, s túl komolyan amúgy sem érdemes venni az egészet. A mai gyerekközönség a tévé, a videó, a képregény jóvoltából vizuális mindenevő, a mozik korhatárról papoló jegyszedő nénijei egy régesrég elsüllyedt szokás utolsó, kedvesen felesleges őrei: a gyerek éppúgy nem csak gyerekfilmet néz, mint ahogy a hatvan feletti közönség sem kizárólag a nyugdíjasoknak szóló műsorokat figyeli a televízióban.

A Doktor Minorka Vidor nagy napja című gyerekfilm szerény elképzelésem szerint elsősorban olyan felnőtteknek készült, akiknek hivatalból kell dönteniük a hazai gyerekfilmek sorsa felett. Sólyom András és stábja mindent elkövetett, hogy a gyerekfilmmel kapcsolatos összes magas szempontnak eleget tegyen. A filmet író írta, egy másik író konzultált, a harmadik pedig dramaturgként működött közre. A történet kedves is, van is benne ötlet, épp csak egy rövid mesére, aprócska epizódra való: hihetetlen erőfeszítésbe kerülhetett nagyjátékfilmmé felduzzasztani. (Sajnos, ez a nagy erőfeszítés látszik is a filmen.) A téma mai is, gyerekes is, s amellett meglehetősen pozitív: végeredményben, ahol olyan bőségben akad élelmiszer, hogy másfél órán át lehet egymásra dobálni-lődözni, munícióképpen az ellenség fejéhez vágni, ott olyan nagyon rosszul nem mennek a dolgok. Néhány etióp falu gyerekei elélnének egy ideig a filmben ellődözött élelmiszeren, dehát ez a film nem is nekik született. Az ötletek közül némelyik – mint a címbeli beszélő, bölcsészdoktor tyúk, a rossz és még rosszabb emberek közt szárnyaszegetten felesleges jó tündér – kidolgozatlan marad, inkább csak körítésképp szolgál a nagy attrakcióhoz, a piaci sétához és háborúsághoz.

Ami a történet magvát, a kofák és a hentesek/halasok összecsapását illeti, ezt a film igen hosszadalmasán, de itt-ott tagadhatatlan leleménnyel dolgozza fel. A piac a mai Magyarországon igazán divatos dolog. Közgazdasági fogalomként szinte varázsige, mindennapi valóságában pedig zarándokhely, primer anyagi bőségünk nemzeti jelképe. Ételben-italban, húsban, zöldségben igazán nem szűkölködünk: akárki, brit miniszterelnök-asszony, amerikai rokon, keleti látogató egyaránt láthatja ezt a piacainkon. A piaci csata néhány képi ötlete valóban szellemes, már amennyire szellemesnek ítélhetjük az élelmiszerrel tüzelő gépfegyverek alapötletét. A szereplők, akiket szinte kizárólag színészek alakítanak, egészen olyanok, mint a hazai gyerekfilmekben játszó színészek általában. Vagyis mintha egy harminc-negyven éve készült „felnőttfilmben” játszanának. Kivéve némelyikük hangját-beszédét: ezt ugyanis éppoly nehéz megérteni, akárha egy mai, experimentális filmet látnánk-hallanánk. Ahogy dokumentumfilmekben olykor már előfordul, a hangtechnika és a vetítési körülmények mai állapotában érdemes lenne feliratozni egynémely magyar játékfilmet is.

Ami a film alaphangulatát illeti, a vállalkozást szürke és unalmas konzervativizmus jellemzi. Régi, poros babaházakban játszható ilyesfajta régimódi játék. Ami mindebben talán mégis vonzó lehetne, az ódon iránti divatos nosztalgia – nos, éppen azt rombolja szét tökéletes sikerrel a poros mesén átható erőszakos aktualizálás. Amikor már-már beleringatnánk magunkat a hagyományos mese szelíd unalmába, úgynevezett „mai” poénokba ütközünk: s mire az aktuális utalások talán-talán érdekesek lehetnének, a történet ismét a hagyományos mederbe csap vissza.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1987/10 58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5185