KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/december
POSTA
• Pék Béla: Hány film készül Belgiumban? Olvasói levél
• Csala Károly: Olvasónk...
KRÓNIKA
• N. N.: FőMo Filminformációs Szolgálat

• Zalán Vince: Hol az igazság, ami nincs? A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyarországon
• Gambetti Giacomo: A történelem gúnyt űz az emberekből? Jancsó Miklós olasz filmjeiről
• Bársony Éva: Noé bárkái – az érdekek özönvizében Beszélgetés Kollányi Ágostonnal
• Antal István: Sorozatok évtizede Film a Balázs Béla Stúdió történetéről II.
• Jeles András: Sorozatok évtizede Film a Balázs Béla Stúdió történetéről II.
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• N. N.: Yilmaz Güney filmjei
• N. N.: Cellafóbia és forgatókönyv Beszélgetés Yilmaz Güney-jel
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Viharszünetben Locarno
• Létay Vera: Nagy motívum – mozivászonnal Taormina
• Bán Róbert: A családi albumtól a művészetig Amatőrfilmes világtalálkozó Siófokon

• Todero Frigyes: Furkósbot és mézesmadzag A spanyol film a Franco-rendszerben. Négy évtized
• N. N.: Törvények a tehetség ellen A spanyol film a Franco-rendszerben
FORGATÓKÖNYV
• Iván Gábor: Volt egyszer egy újsághirdetés... Forgatókönyvítói pályázat után
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Mindenki és senki
• Ambrus Katalin: Az élet szép
• Kövesdi Rózsa: Szabadlábon Velencében
• Koltai Ágnes: Kísérlet a szabadulásra
• Harmat György: A 3. számú űrbázis
• Csala Károly: Az elektromos eszkimó
• Kovács András Bálint: A piros pulóver
• Jakubovits Anna: Fontamara
• Kövesdi Rózsa: A paptanár
TELEVÍZÓ
• Molnár Gál Péter: Gladkov és a Brecht-nebuló Cement
• Hegyi Gyula: „A televízió filmevő Moloch” beszélgetés a tévé mozifilmjeiről
• Koltai Ágnes: Mit lehet eladni? A hungarofilm és a televízió
• N. N.: 1979-ben eladott tévéműsorok
• N. N.: 1980-ban eladott tévéműsorok
• N. N.: 1981-ben eladott tévéműsorok
KÖNYV
• Pörös Géza: Két portré
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Bogey

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Leszármazottak

Vérvonal

Dániel Ferenc

Egy antiszemita, aki mindent ott folytatna, ahol háborús bűnös apja abbahagyta. Varga Ágota dokumentumfilmje.

 

A két tőrőlmetszett, bajszos magyar figura között kortársaik is alig tudtak különbséget tenni: Baky Lászlónak hívták az egyiket, Endre Lászlónak a másikat, eltökélt fajvédő gyilkosok voltak, Eichmann és Weesenmayer cselekvő kollégái, a vidéki (majd az országos) magyar zsidóság deportálásának, mondjuk ki tisztán: világból való kiirtásának bajnokai. Közrendű fogalmak szerint szörnyetegek. E vad korszakra jellemző módon, a háború múltán népes közönség jelenlétében nyíltszínen akasztották fel őket. Mint vezérüket, Szálasi Ferencet is. Ocsmány halálnem. Most, hogy újra láttam a kivégzést, gyerekkori okádhatnékomat is a számban éreztem. Ügyük, népirtó, rabló, kiskorúakat, öregeket megsemmisítő cselekedetek, beleértve a méltó/arányos ítéletet, a megtorlás szimbólumaként is annyira evidens volt, hogy hamar feledésbe is merült. Rákosi pajtásnak inkább a kisnyilasokra volt szüksége.

Időközben eltelt egy félévszázadnyi idő. Ki gondolta volna, hogy Endre Lászlónak élt, él egy fia Argentínában, mára öregember, élnek unokái, dédunokái. Endre Zsigmond, nemcsak, hogy él, de fürge, inas, eszénél lévő, makacs, mozgékony individuum, eleven cáfolata Hannah Arendt „banális gonosz” típusának, vérszerinti hű utódja, leszármazottja atyjának. Hazakéredzkedett s most közöttünk „él”. Ez nem örömhír.

Dokufilmes szempontból azonban enigmatikus esély. Mert ez az élemedett ember létező naplói tanúsága szerint is, vallomásai szerint is csupán annyiban különbözik rémséges nemzőjétől, hogy őtőle a történelmi idő tényszerűleg megtagadta az eseményekben való aktív részvételt. Ez az ő bánata. (Anno: a kivégzés napjáig bejárt a börtönbe. Kár, hogy nem rögzítették rejtett kamerával).

Mint Bibó István tökéletes ellentettjei, az antiszemitizmus körül maszatoló, rejtőzködő xenofóbok közti nyílt titán apja nyomdokain haladva ma sem vall mást: „a zsidók a magyar élet megfojtói voltak, asszimilációjuk kártékony, eltörlendő, önmagukban a világ fertőzetei, így minden leplombált vagon az emberi faj tisztulását szolgálta.

S hogy voltak-e lágerek, gázkamrák, krematóriumok? „Az bizonyítsa létüket, akinek saját érdekében áll...”

A dokufilm rendezőnője, Varga Ágota műfajérzetből is jelesre vizsgázik: halk szavú, alig kérdez, semmit se sulykol vagy sugalmaz, nem érzékelteti „külön” az események óta eltelt félévszázadot, a világméretű polémiát, amely több generáció szégyenével s borzongásával forrt egybe, nem sejteti a felejtés históriai vagy lélektani problematikáját, nem bonyolódik bűn/bűnhődés vagy az antikrisztus dosztojevszkiji hálógrabancába. Hadd tanúskodjon egy „színmagyar”! Egy magáért való archetípus.

A Duna Televízió későestén sugárzott dokumentum-opusza többeket kiborított; Izraelbe vándorolt magyar zsidó túlélők tiltakoztak is. Valahogy – helytelenül! – úgy vélték, hogy a média aljanézeteket propagál. Az adást követő másnap estén Ormos Mária és Ungváry Krisztián történészek kerekasztal-vitában pontosan az ellenkezőjével érveltek. Mélyen érintve Varga Ágota alkotói szándékától, még inkább az Endre-ivadék vallotta hiteles világképtől s a leszármazottak halványuló tudatmásolataitól, Bibó István eredeti törekvésére utaltak vissza, miszerint ahhoz, hogy egy bonyolult nemzettudat megszabadulhasson elődei kusza, bűnös, zagyva eszméitől s azokból fakadó ringy-rongy ösztöncselekedeitől, meg egyesek jótéteményeinek alkalmi érzületeitől – megfontolt értékekre hagyatkozva: nem lehet megúszni, hogy ne szembesítsenek a legvégsőbb tanúságtételekkel.

Együtt hallgattuk a vén fasisztával Argentínában élő gyerekei telefon-monológjait. A mondatok neki már nem stimmeltek. A vérvonal megszakadni látszik. Hatása semmivé válik. Az ószövetségi vagy hellén mitológiai hetedíziglen átka a jelek szerint, a mai gyorsan forduló világban már nem telik be olyan magától értetődően, mint a bibliai időkben. Tekinthetjük költészetnek is, genetikai valószerűségnek is. Legyen ez mentségünk.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2005/11 57. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=8428