KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1981/december
POSTA
• Pék Béla: Hány film készül Belgiumban? Olvasói levél
• Csala Károly: Olvasónk...
KRÓNIKA
• N. N.: FőMo Filminformációs Szolgálat

• Zalán Vince: Hol az igazság, ami nincs? A zsarnok szíve, avagy Boccaccio Magyarországon
• Gambetti Giacomo: A történelem gúnyt űz az emberekből? Jancsó Miklós olasz filmjeiről
• Bársony Éva: Noé bárkái – az érdekek özönvizében Beszélgetés Kollányi Ágostonnal
• Antal István: Sorozatok évtizede Film a Balázs Béla Stúdió történetéről II.
• Jeles András: Sorozatok évtizede Film a Balázs Béla Stúdió történetéről II.
ISMERETLEN ISMERŐSÖK
• N. N.: Yilmaz Güney filmjei
• N. N.: Cellafóbia és forgatókönyv Beszélgetés Yilmaz Güney-jel
FESZTIVÁL
• Zsugán István: Viharszünetben Locarno
• Létay Vera: Nagy motívum – mozivászonnal Taormina
• Bán Róbert: A családi albumtól a művészetig Amatőrfilmes világtalálkozó Siófokon

• Todero Frigyes: Furkósbot és mézesmadzag A spanyol film a Franco-rendszerben. Négy évtized
• N. N.: Törvények a tehetség ellen A spanyol film a Franco-rendszerben
FORGATÓKÖNYV
• Iván Gábor: Volt egyszer egy újsághirdetés... Forgatókönyvítói pályázat után
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Mindenki és senki
• Ambrus Katalin: Az élet szép
• Kövesdi Rózsa: Szabadlábon Velencében
• Koltai Ágnes: Kísérlet a szabadulásra
• Harmat György: A 3. számú űrbázis
• Csala Károly: Az elektromos eszkimó
• Kovács András Bálint: A piros pulóver
• Jakubovits Anna: Fontamara
• Kövesdi Rózsa: A paptanár
TELEVÍZÓ
• Molnár Gál Péter: Gladkov és a Brecht-nebuló Cement
• Hegyi Gyula: „A televízió filmevő Moloch” beszélgetés a tévé mozifilmjeiről
• Koltai Ágnes: Mit lehet eladni? A hungarofilm és a televízió
• N. N.: 1979-ben eladott tévéműsorok
• N. N.: 1980-ban eladott tévéműsorok
• N. N.: 1981-ben eladott tévéműsorok
KÖNYV
• Pörös Géza: Két portré
TÉVÉMOZI
• Karcsai Kulcsár István: Bogey

             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Kritika

Eszter hagyatéka

Túl sok szó

Vajda Judit

A gyertyák csonkig égnek producere bemutatkozó nagyjátékfilmjében Márai Sándor egy másik sikerkönyvéhez fordult.

 

A legtöbb rajongó és/vagy irodalmár azt szokta az adaptációk hibájául felróni, hogy nem követi elég szorosan az eredeti mű cselekményét és szóról szóra leírt mondatait. A rendező-társforgatókönyvíró Sipos József azonban éppen abba a csapdába esett, hogy túlságosan hű akart maradni, és nem mert változtatni Márai sorain és szelektálni köztük (ami persze érthető kísértés). Műve emiatt túlbeszélt lett, ami csak kevés filmnek áll jól. S mivel az Eszter hagyatéka se nem Woody Allen-, se nem Eric Rohmer-darab, a túl sok szó maga alá temeti a feszültséget (ami pedig benne van a műben: miért jött vissza Lajos két évtized után egykor becsapott szerelméhez? átadja-e magát Eszter a férfi utolsó, végső becstelenségének?) és az erős érzelmeket, megfojtja a melodrámát.

Pedig Márai története színtiszta melodráma (ahogy a másik adaptált mű, A gyertyák csonkig égnek is az), s ennek megmutatásától nem kellett volna félni. Az Eszter hagyatéka szintén egyetlen helyszínen (Eszter badacsonyi házában és a körülötte elterülő kertben), egyetlen nap alatt játszódik, s benne egy utoljára húsz éve látott férfi tér vissza a múltból az elvirágzott szépség, Eszter életébe. Több ugyan a figura benne, mint a nagyrészt kétszereplős Gyertyákban, de a hősök köre itt is igen szűk (Eszter családja és társasága, a ház barátai). S Henrik és Konrád drámájához hasonlóan szintén egyetlen hosszú nagymonológ, ami ezúttal valakinek (a címszereplő Eszternek) a fejében játszódik.

Az adaptáció feladata, hogy élővé tegye a néző szeme előtt ezt a remekbe szabott visszaemlékezést – és ez az, ami nem sikerül neki. Márai emelkedett, irodalmi szövege tökéletesen működik a papíron, de nem a vásznon. Ott életidegennek, mesterkéltnek hat a sok „hagyd el, Lajos”, „húsz év előtt”, „elfeledem legott” stb. – bátran lehetett volna finoman modernizálni ezt az egy év híján hét évtizeddel ezelőtt született prózát (nem lett volna anakronizmus, hiszen az író maga is felváltva alkalmazza például az utolszor és az utoljára szavakat). Ennél nagyobb probléma, hogy a filmalkotó nem használja ki eléggé a filmnyelv eszközeit; mindennél jobban árulkodik erről a tény, hogy az Eszter hagyatéka akár színdarab, lefényképezett színház is lehetne. Ez lehetne koncepció is, hiszen a férfi főhős, a hazatérő tékozló szerelmes, a jellembeli „nyomorék”, Lajos mintha csak darabot rendezne, úgy mozgatja a szálakat, és úgy manipulálja a „szereplőket”. De félő, a színdarabszerűség itt inkább a koncepció hiányát jelzi.

Van egy jelenet a filmben, amiben Lajos egészen közelről, de anélkül, hogy hozzáérne, szagolgatja Eszter hajának illatát, ruháján keresztül csókolgatja a vállát. Közben természetesen beszél, de mindegy is, mit mond, hiszen a mű egyik tanulsága, hogy a férfi minden egyes szavával hazudik – a film azonban ezúttal végre a képekkel, nem pedig a szavakkal mond többet. Ilyen képsorokból kellett volna sokkal több az Eszter hagyatékába, hogy a képek erejével tudja visszaadni ugyanazt a sorsszerűséget és érzelmi viharokat, melyek Márai mondatai mögött húzódnak. Ezenkívül lényegesen több premier plánt is használhattak volna, hogy minél inkább bekerüljünk a mű erős érzelmekkel működő univerzumába. A film hangsúlyos nagyközelikkel kezdődik a főhősnő arcáról, visszaemlékezését író kezéről, papírra rótt sorairól, de az eztán sorjázó szenvtelen félközelik és szekond plánok tévéfilmízűvé teszik az alkotást, kívül maradunk világán.

S ha már a párjelenetről esett szó: Nagy-Kálózy Eszter és Cserhalmi György a Hamvadó cigarettavég után itt is (reménytelen) szerelmespárt hoznak, s a többi nagyszerű színész is mindent megtesz, hogy ebben a laboratóriumi, atmoszférátlan közegben is helytálljon (Törőcsik Mari, ha akarna, sem tudna rossz lenni, Eperjes Károly is leveti manírjait, és mély átéléssel adja az esélytelenül epekedő házibarátot, Udvaros Dorottya pedig annak ellenére jó, hogy figuráján történt néhány funkciótlan változtatás a kisregényhez képest). Nem rajtuk múlt, hogy az Eszter hagyatéka nem lett jól sikerült Márai-adaptáció.

 


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2008/05 54. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=9353