KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/január
JEGYZET
• Breuer János: Bartók Béla a moziban

• Zalán Vince: Egy kelet-európai képíró Huszárik Zoltán filmjeiről
• N. N.: Huszárik Zoltán filmjei
• Rózsa Gyula: Szindbád Nagybányán
• Sváby Lajos: Az idő festője
• Sára Sándor: Szindbádot játszottunk
• N. N.: Huszárik Zoltán
• Csoóri Sándor: Legenda
• Csala Károly: „Keresem a hangot...” A koncert
• Lengyel Balázs: A róka, mint legkisebb királyfi Vuk
• Kardos István: Fényérzékeny valóság Az amatőr
• Marx József: Film bérkocsi nélkül A terasz
• Takács Ferenc: Gyilkosok és moralisták Sidney Lumet portréjához
• N. N.: Az utolsó vágás joga
• N. N.: Sidney Lumet filmjei
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: Szörnyetegek szerelmei Trieszt
• Székely Gabriella: Túl a harmadik X-en Mannheim

• Bikácsy Gergely: Lábadozók A spanyol film Franco után. Fél évtized
• Dárday István: Helybenjárás Vita a filmforgalmazásról
• A szerkesztőség : Zárszó helyett Vita a filmforgalmazásról
LÁTTUK MÉG
• Deli Bálint Attila: Hurrikán
• Kulcsár Mária: A szűz és a szörnyeteg
• Szalai Anna Mária: A kék lagúna
• Loránd Gábor: Majd meglátjuk, ha megérjük
• Lajta Gábor: Mackó Misi és a csodabőrönd
• Zoltán Katalin: Cirkusz Vadnyugaton
• Ardai Zoltán: Sasszárny
• Varga András: Tobi
• Gáti Péter: Húsz nap háború nélkül
• Józsa György Gábor: Míg a halál el nem választ
TELEVÍZÓ
• Ágh Attila: Martinovics álma avagy a nemlétező léggömb Elek Judit filmjéről
• Faragó Vilmos: Patyomkin-történet – kedélyesen Vendéglátás
• Berkes Erzsébet: Jókait, még több Jókait! A névtelen vár
KÖNYV
• Györffy Miklós: Film-munkafüzetek Új nyugatnémet könyvsorozat

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Fekete villám

Vajda Judit

Csornaja Molnyija – orosz, 2009. Rendezte: Dimitrij Kiszelev. Írta: Dimitrij Alejnikov és Alexander Talal. Kép: Szergej Trofimov. Szereplők: Grigorij Dobrijgin (Dima), Szergej Garmas (Dima apja), Jekatyerina Vilkova (Nasztya), Igor Szavocskin (Borisz), Jekateryina Sztarsova (Sima testvére). Gyártó: Bazelevs Production. Forgalmazó: UIP-Duna Film. Feliratos. 106 perc.

Az orosz filmipar többször bizonyította, hogy számos műfajban felveszi a versenyt Hollywooddal – lásd Az Admirálisnak a Titanickal vetekedő háborús melodrámáját vagy a Timur Bekmambetov-féle Éjszakai és Nappali őrség akciófantasyját. Részben éppen a kazah rendezőnek köszönhetjük az amerikaiaknak adott újabb csattanós orosz választ is: ő ugyanis a producere a Fekete Villámnak, ami az első, de annál frappánsabb felelet a világ másik oldalán már régóta futó, ám még közel sem lecsengett szuperhősmozikra.

A Fekete Villám (muszáj leírni az eredeti címet is: Csornaja Molnyija) ráadásul úgy használja az amerikai eredetű (szub)zsánert, hogy szervesen beágyazza a kortárs Oroszország valóságába – mintha mindig is ide tartozott volna. Az új orosz szuperhős nem születésénél fogva vagy valamely végzetes baleset okán, hanem egyrészt a jószerencse, másrészt saját döntése következtében válik az embertársait segítő kiválasztottá (vö.: a rendszerváltás utáni, új típusú „self-made-man” vállalkozókkal). S habár főhősünk és Pókember sorsa közt számos párhuzam fedezhető fel (mindketten csóró diákok, akik egy családi tragédia miatt határoznak úgy, hogy felvállalják a szuperhős státuszt, ezenkívül még itt van a szeretett nőért folyó harc motívuma is), elsőre nem sokaknak tűnik fel: Gyima nem száz százalékig orosz hős.

Ennek fő oka egyben a mű legfontosabb különbsége az amerikai superhero-filmekhez képest: a Fekete Villám alkotói egyrészt élesen elválasztják a szuperhőst és szuperképességét (nem a testén belülre, hanem azon kívülre helyezik), másrészt egy olyan eszközt választanak, ami tipikusan orosz: a magát virágkihordónak álcázó Gyima egy ősrégi fekete Volga 21-essel menti a bajba jutottakat. Ez is mutatja, hogy a film nem fél a paródiától sem – ami garantálja, hogy a Fekete Villám a fiatalabb célközönségen kívül a nosztalgiázó idősebbeket is eltalálja.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2010/03 61-61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=10115