KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/január
JEGYZET
• Breuer János: Bartók Béla a moziban

• Zalán Vince: Egy kelet-európai képíró Huszárik Zoltán filmjeiről
• N. N.: Huszárik Zoltán filmjei
• Rózsa Gyula: Szindbád Nagybányán
• Sváby Lajos: Az idő festője
• Sára Sándor: Szindbádot játszottunk
• N. N.: Huszárik Zoltán
• Csoóri Sándor: Legenda
• Csala Károly: „Keresem a hangot...” A koncert
• Lengyel Balázs: A róka, mint legkisebb királyfi Vuk
• Kardos István: Fényérzékeny valóság Az amatőr
• Marx József: Film bérkocsi nélkül A terasz
• Takács Ferenc: Gyilkosok és moralisták Sidney Lumet portréjához
• N. N.: Az utolsó vágás joga
• N. N.: Sidney Lumet filmjei
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: Szörnyetegek szerelmei Trieszt
• Székely Gabriella: Túl a harmadik X-en Mannheim

• Bikácsy Gergely: Lábadozók A spanyol film Franco után. Fél évtized
• Dárday István: Helybenjárás Vita a filmforgalmazásról
• A szerkesztőség : Zárszó helyett Vita a filmforgalmazásról
LÁTTUK MÉG
• Deli Bálint Attila: Hurrikán
• Kulcsár Mária: A szűz és a szörnyeteg
• Szalai Anna Mária: A kék lagúna
• Loránd Gábor: Majd meglátjuk, ha megérjük
• Lajta Gábor: Mackó Misi és a csodabőrönd
• Zoltán Katalin: Cirkusz Vadnyugaton
• Ardai Zoltán: Sasszárny
• Varga András: Tobi
• Gáti Péter: Húsz nap háború nélkül
• Józsa György Gábor: Míg a halál el nem választ
TELEVÍZÓ
• Ágh Attila: Martinovics álma avagy a nemlétező léggömb Elek Judit filmjéről
• Faragó Vilmos: Patyomkin-történet – kedélyesen Vendéglátás
• Berkes Erzsébet: Jókait, még több Jókait! A névtelen vár
KÖNYV
• Györffy Miklós: Film-munkafüzetek Új nyugatnémet könyvsorozat

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

A pap gyermekei

Margitházi Beja

Svećenikova djeca – horvát, 2013. Rendezte: Vinko Brešan. Írta: Mate Matisić. Kép: Mirko Pivcević. Zene: Mate Matisić. Szereplők: Kresimir Mikić (Don Fabijan), Niksa Butijer (Petar), Marija Skaricić (Marija). Gyártó: Continental Film. Forgalmazó: Mozinet Kft. Feliratos. 93 perc.

Könnyű nyár eleji komédiának ígérkezik a kis dalmát szigeten népszaporulatért aggodalmaskodó fiatal pap története, aki ügybuzgalmában a helyi trafikossal, majd egy őrült patikussal is szövetkezve óvszerlyukasztással és vitaminokra cserélt fogamzásgátlóval igyekszik érvényesíteni a katolikus dogmákat – a haza becsületének helyreállítása mellett titkon saját reménytelenül stagnáló népszerűségének emelkedését is remélve ettől a nem egészen etikus magánakciótól. Az európai komédia legnépszerűbb hagyományait, a brit kisvárosi komédiák miliőjét, helyenként az Amélie karaktereit és humorát, nyomokban pedig Kaurismäki groteszk világát is megidéző A pap gyermekei ennek jegyében az első fél órában fel is sorakoztatja a kötelező figurákat (népszerű idős pap, falu bolondja, meleg polgármester, megesett kamaszlány, falu bikája) és eljut a kiszámítható bonyodalmakig (gyerekek születnek, kényszerű esküvők köttetnek, turisták rohamozzák meg a „termékeny” szigetet) – a folytatás azonban olyan váratlan fordulatokat vesz, hogy komoly kétségeink támadnak afelől, hogy ez még mindig vicces-e.

Vinko Brešan sokadik, hasonló témára variált opusa az új évszázad legnépszerűbb horvát filmje lett saját hazájában, ami nem is annyira A pap gyermekei önértékéről, mint a megtépázott hazai filmgyártás aktuális helyzetéről állít érdemlegeset. Pedig képileg egészen elragadó az összhang: szűrt, meleg színek (Amélie), frontális poén-kompozíciók (Kaurismäki) tanúskodnak a profi operatőri stábról, a színészek még pont jók, a repetitív háttér-harmonikázás belesimul a mediterrán hangulatba, de a színdarabból készült forgatókönyv az utolsó félórában olyannyira belemelegedik az egyre komorabb következmények adagolásába, hogy alig tehetünk mást, mint Don Fabijannal együtt tehetetlenül és dermedten figyelni, hogy a kezdeti komédia hogyan fullad drámába, majd végzetes tragédiába.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2014/07 57-58. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11905