KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/január
JEGYZET
• Breuer János: Bartók Béla a moziban

• Zalán Vince: Egy kelet-európai képíró Huszárik Zoltán filmjeiről
• N. N.: Huszárik Zoltán filmjei
• Rózsa Gyula: Szindbád Nagybányán
• Sváby Lajos: Az idő festője
• Sára Sándor: Szindbádot játszottunk
• N. N.: Huszárik Zoltán
• Csoóri Sándor: Legenda
• Csala Károly: „Keresem a hangot...” A koncert
• Lengyel Balázs: A róka, mint legkisebb királyfi Vuk
• Kardos István: Fényérzékeny valóság Az amatőr
• Marx József: Film bérkocsi nélkül A terasz
• Takács Ferenc: Gyilkosok és moralisták Sidney Lumet portréjához
• N. N.: Az utolsó vágás joga
• N. N.: Sidney Lumet filmjei
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: Szörnyetegek szerelmei Trieszt
• Székely Gabriella: Túl a harmadik X-en Mannheim

• Bikácsy Gergely: Lábadozók A spanyol film Franco után. Fél évtized
• Dárday István: Helybenjárás Vita a filmforgalmazásról
• A szerkesztőség : Zárszó helyett Vita a filmforgalmazásról
LÁTTUK MÉG
• Deli Bálint Attila: Hurrikán
• Kulcsár Mária: A szűz és a szörnyeteg
• Szalai Anna Mária: A kék lagúna
• Loránd Gábor: Majd meglátjuk, ha megérjük
• Lajta Gábor: Mackó Misi és a csodabőrönd
• Zoltán Katalin: Cirkusz Vadnyugaton
• Ardai Zoltán: Sasszárny
• Varga András: Tobi
• Gáti Péter: Húsz nap háború nélkül
• Józsa György Gábor: Míg a halál el nem választ
TELEVÍZÓ
• Ágh Attila: Martinovics álma avagy a nemlétező léggömb Elek Judit filmjéről
• Faragó Vilmos: Patyomkin-történet – kedélyesen Vendéglátás
• Berkes Erzsébet: Jókait, még több Jókait! A névtelen vár
KÖNYV
• Györffy Miklós: Film-munkafüzetek Új nyugatnémet könyvsorozat

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Mozi

Mérges Buddha

Baski Sándor

Der zornige Buddha – német, 2016. Rendezte: Stefan Ludwig. Írta és kép: Thomas Beckman és Stefan Ludwig. Zene: Martina Eisenreich. Gyártó: Metafilm / Tellux Film. Forgalmazó: magyarhangya. 98 perc.

 

Általában nem a jól működő, önkritikára és önvizsgálatra hajlandó országokkal fordul elő, hogy legégetőbb társadalmi problémáik iránt a külföldi dokumentumfilmesek nagyobb érdeklődést tanúsítanak, mint a hazaiak. Ha mint jelenség nem is túl biztató, hogy a holland gyártású Érpatak Modell után most egy német rendezőnek kellett osztrák és német pénzből a Sajókazán működő Dr. Ámbédkar Gimnázium történetét elmesélnie, a külső perspektíva számunkra kétségkívül hasznos és tanulságos is lehet.

Stefan Ludwig rendezőt nem befolyásolták a magyar közéleti csatározások, a politikai korrektség elvárása sem kötötte gúzsba, viszont – az előítéletekre és a félelmekre apelláló bulvár kameráival szemben – nem csak a gettó széléig merészkedett el. Több mint három éven át forgatott a sajókazai romatelepen és a település buddhista iskolájában, folyamatosan nyomon követve 3-4 tanuló sorsát, illetve az intézmény egyik alapítójának és tanárának, Orsós Jánosnak a mindennapjait. Sikerült elérnie, hogy a szereplők megnyíljanak neki – kívülálló volta ebben is segítségére lehetett –, de az elkapott életképek, a hiányos fogsorok, a nyomor díszletei legalább ennyire beszédesek.

Ludwig természetesen szimpatizál az indiai minta alapján megvalósított, a kitörés lehetőségét hangsúlyozó oktatási modellel, de van annyira elfogulatlan szemlélő, hogy a projekt buktatóit is bemutassa. A valódi főszereplő, Orsós János maga sem biztos benne, hogy jó úton járnak, kétségeinek hangot is ad, és bár a kissé kimódolt indiai epilógusban visszanyeri a munkájába vetett hitét, aligha lehet olyan benyomásunk, hogy propagandafilmet néznénk. A hurráoptimista hangvétel nem is állna jól egy olyan filmnek, amelyben a főszereplők egy része feladja az álmait, a másik fele pedig csak óvatos részsikereket könyvelhet el. Legalább kétszáz évre van szükség, hogy valódi változások történjenek, mondja Orsós egy ponton, és a Mérges Buddhát nézve nehéz lenne vitába szállni vele.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2016/10 56-56. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=12916