KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/január
JEGYZET
• Breuer János: Bartók Béla a moziban

• Zalán Vince: Egy kelet-európai képíró Huszárik Zoltán filmjeiről
• N. N.: Huszárik Zoltán filmjei
• Rózsa Gyula: Szindbád Nagybányán
• Sváby Lajos: Az idő festője
• Sára Sándor: Szindbádot játszottunk
• N. N.: Huszárik Zoltán
• Csoóri Sándor: Legenda
• Csala Károly: „Keresem a hangot...” A koncert
• Lengyel Balázs: A róka, mint legkisebb királyfi Vuk
• Kardos István: Fényérzékeny valóság Az amatőr
• Marx József: Film bérkocsi nélkül A terasz
• Takács Ferenc: Gyilkosok és moralisták Sidney Lumet portréjához
• N. N.: Az utolsó vágás joga
• N. N.: Sidney Lumet filmjei
FESZTIVÁL
• Matos Lajos: Szörnyetegek szerelmei Trieszt
• Székely Gabriella: Túl a harmadik X-en Mannheim

• Bikácsy Gergely: Lábadozók A spanyol film Franco után. Fél évtized
• Dárday István: Helybenjárás Vita a filmforgalmazásról
• A szerkesztőség : Zárszó helyett Vita a filmforgalmazásról
LÁTTUK MÉG
• Deli Bálint Attila: Hurrikán
• Kulcsár Mária: A szűz és a szörnyeteg
• Szalai Anna Mária: A kék lagúna
• Loránd Gábor: Majd meglátjuk, ha megérjük
• Lajta Gábor: Mackó Misi és a csodabőrönd
• Zoltán Katalin: Cirkusz Vadnyugaton
• Ardai Zoltán: Sasszárny
• Varga András: Tobi
• Gáti Péter: Húsz nap háború nélkül
• Józsa György Gábor: Míg a halál el nem választ
TELEVÍZÓ
• Ágh Attila: Martinovics álma avagy a nemlétező léggömb Elek Judit filmjéről
• Faragó Vilmos: Patyomkin-történet – kedélyesen Vendéglátás
• Berkes Erzsébet: Jókait, még több Jókait! A névtelen vár
KÖNYV
• Györffy Miklós: Film-munkafüzetek Új nyugatnémet könyvsorozat

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Filmszemle

Szerelem első vérig

Hollywoodi suszterek

Koltai Ágnes

 

Isaac Bashevis Singernek van egy csodálatosan egyszerű, tiszta, lírai, mégsem érzelgős novellája, A hét kicsi suszter, amelyben a lengyelországi Frampol városában élő suszterdinasztia legendáját és életét írja le. Az egymást követő cipésznemzedékek nemcsak messze földön híres tudásukat, szakmai becsületüket és tisztességüket adták tovább, hanem egy édes-szomorú dalt is, amelynek ritmusára szabtak, ragasztottak a műhelyben. Egy dalt, amelyet egyedül nem lehetett énekelni, mindig az apák zendítettek rá, és a fiúk énekelték a refrént. A hét kicsi suszter Singer legoptimistább írása: a frampoli kicsi suszterek legifjabb nemzedéke kivándorolt Amerikába, a hat fiú módos polgár lett, de a régi dalt sosem feledték, s egy napon, midőn öreg apjuk megérkezett a vérzivataros Óhazából, a gazdag cipőgyárosok leültek a kaptafa mellé, és jóízűen elénekelték a kalapács koppanásának ütemére zendülő suszterindulót. Tudom, Isaac Bashevis Singernek és A hét kicsi suszternek nincs sok köze a Szerelem első vérig című új magyar filmhez. Természetesen Singert nem azért említettem, hogy Dobray György társrendezőjét, Horváth Péter írót-forgatókönyvírót, hozzá mérjem.

Végtére is Dobray György és Horváth Péter nem a tollforgatók képzeletbeli pástján küzd, egészen más versenyben indultak – a közönség kegyeiért vívott küzdelem élharcosai ők. Annak az – utóbbi években felerősödött – filmes irányzatnak a képviselői, amely a mozi cirkuszi jellegét hangsúlyozza, s úgy bánik közönségével, mint idomár a lomha észjárású, de kitartó és hűséges állatával. Dobray György már előző két filmjével, Az áldozattal és a Vérszerződéssel is bizonyította, hogy jól megtanulta az úgynevezett közönségfilm receptjét. Az áldozatban még megpróbálta a művészet köntösébe öltöztetni a krimit (néhány ötletét Antonioni Nagyításából vette), és a Vérszerződésbe is jócskán jutott a moralizálásból s a pszichologizálásból, a Szerelem első vérig azonban már nem viseli magán a kezdő rendezők tétovaságát. Ez a – Horváth Péterrel közösen írt és rendezett – film egyszerű tinimozi, ilyenből Hollywoodban tizenkettő egytucat (itt jöttek rá az élelmes és jó szimatú producerek, hogy a serdületlen ifjúságot kell becsalogatni a moziba, ők hajlandók ugyanis a legtöbb időt és pénzt áldozni azokra a hamvas történetekre, amelyek ügyesen elhitetik velük, hogy nem fontos felnőni, de ha ez a malőr netán mégis megesik, abba sem halnak bele). Mi minden van a Szerelem első vérigben, ami – a rendező és az író képzeletében élő – úgynevezett mai fiataloknak tetszhet! Dögös zene, szex, szerelem, undok tanárok és szülők, nem beszélve a divatos butikholmikról, s a kicsit spleenes hanyag eleganciáról. A főhőst alakító Bery Ari mintha egy hollywoodi statisztaalbumból lépett volna ki, a tengeren túl talán nem fért volna bele a stábba, itthon viszont főszerepet kapott, mert megfeszültén utánozza James Dean szúrós tekintetét, szomorú nézését, makacs szájtartását.

A Szerelem első vérig nem egyszerűen másolja az amerikai tinimozit – összegyúrva a Haragban a világgalt A rock nagy évtizedével és Coppola Kívülállókjával – hanem megpróbálja szalonképessé tenni a „film egyenlő üzleti vállalkozás” elvét. Minden kockájából árad a szándékos leegyszerűsítés, a báj, és a kellem, a vágy, hogy meghódítsa a közönséget. Bármi áron. Akár a valóság eltüntetésével is.

Úgy tetszik, kiirthatatlanul beleette magát a közgondolkodásba az a tévhit, hogy a filmrendezőknek elsősorban eladható árut kell készíteniük. E tévhit kialakulásában a filmgyártók is készségesen közreműködtek, akik túltermelési válságokkal, krízisekkel és konjunktúrával küszködő, nyereséget vagy veszteséget termelő iparrá formálták a filmet. Iparrá, amelynek mágnásai, tőkései és iparosai vannak. Ezt sugallják, sőt, vállalják a Szerelem első vérig alkotói is: bátran legyünk a film öntudatos kisiparosai, találjuk ki a nézők igényeit, és tálaljuk a kívánt történetet – lehetőleg könnyed eleganciával.

Semmi okunk sincs kétségbe vonni, ez is lehet a filmművészet egyik útja, de büszke, öntudatos kismesterben Isaac Bashevis Singer frampoli suszterei legyenek a példák. Akik nemcsak dalolni tudtak, hanem kiválóan szabtak és varrtak, s hogy művészei voltak a mesterségüknek, azt mi sem bizonyítja jobban, mint az a hat pár lábbeli, amit minden évben ingyen, jókedvükben, különös gonddal készítettek el a falu özvegyeinek, árváinak.

A mozi végül is a modern világ népmeséje, mindannyian vágyunk rá, hogy elhiggyük képtelenségeit, kedves tódításait. A Szerelem első vérig rendezői alaposan kihasználják ezt a naiv vágyat. Vidámkodó filmjükkel azt az illúziót keltik ifjú, a művészet rafinériáira még nem érzékeny nézőikben, hogy övék a világ. Mégcsak nem is jelzik: márpedig mese ez, gyermek.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1986/04 21. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=5845