KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/február
• Szabó B. István: Évtized-váltás Jegyzetek a XIV. Magyar Játékfilmszemle előtt
• Zalán Vince: Etikai parancs és történelem Beszélgetés Fábri Zoltánnal
• Bikácsy Gergely: A fájdalom árnyéka Rekviem
• Almási Miklós: A jóság traumája Kettévált mennyezet
• Zalán Vince: „Tehetetlen vagy!” Szabadgyalog
• Csala Károly: A „nyakig szegények” köztársasága A bankett
• Lengyel Balázs: Aranyhörcsög a babaházban Szeleburdi csalás
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Blöffök és szerelmek San Sebastian
• Zsugán István: Eleven dokumentumok Nyon

• Tasi József: Villa a Vorosilov úton Beszélgetés Fehér Imrével a népi kollégiumokról
• N. N.: Fehér Imre (1926–1975) filmjei
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Pukk!
• Harmat György: A Birodalom visszavág
• Zsilka László: A vágtató huszárosztag
• Hollós László: Variáció egy szerelemre
• Bognár Éva: A Vízesés fia
• Loránd Gábor: A férfiak pedig nem sírnak
• Koltai Ágnes: Napfivér, Holdnővér
TELEVÍZÓ
• Kovács András Bálint: Omlet, a jugoszláv ifjúmunkás
• Csepeli György: A tulajdonságok nélküli televízió
• Faragó Vilmos: Modor „A technika nyomasztó ugyan...”
• Baracs Dénes: A sajt mellé hírkosár A francia televízióról
KÖNYV
• Gáti Péter: Filmévkönyv, 1980
• Csala Károly: Az „új spanyol film”
POSTA
• Tasnádi Edit: Saját forgatókönyvének szerepét játszotta el Olvasói levél
• Szabó László: Fekete Ferenc Olvasói levél

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Hollywoodi fantázia

Az Acélember

Nehéz Istenné lenni

Varró Attila

Az idei Superman-film sci-fit farag a hagyományos szuperhős-meséből

Superman 75 éves karrierje óta a science-fiction zsánervetületének számít a szuperhős-tematikában, de soha oly közel nem került szülőműfajához, mint az évfordulós rebootban. Zack Snyder, aki eddigi pályafutása során gondosan katalógusba rendezte a fantasztikus műfajokat természetfeletti horrortól (A holtak hajnala) gyermekmeséig (Az Őrzők legendája), történelmi fantasytől (300) szürreális fantáziafilmig (Álomháború), ezúttal a tudományos fantasztikum irányából látott hozzá a Superman-mítosz megreformálásához. Hőse elsősorban egy idegen bolygó száműzöttje, szervezetében egy másik életforma teljes génkészletével, sem screwball-os újságíró alteregója, sem romantikus férfiénje, sem szuperhős-profilja (azaz különösen nehéz tárgyak és gonosz bűnözők elkapása) nem kap túl sok teret. Míg Singer 2006-os szerzői fejlődéstörténete a családi megközelítés és az „apa felnő a fiához”-eszme jegyében eresztette hősét a gonosz Lex Luthorra, Snydernél az egyetlen konfliktus Clark Kent és Kal-El többfrontos küzdelme, ahol az utóbbit a hajdani szülőbolygó gyarmatosító/népirtó lázadói jelképezik Zod tábornok vezetésével (lásd az 1980-as Superman 2 történetét), az előbbi pedig hol vívódó kamasz, hol bujkáló renegát, hol pedig akaratos gyerek képében jelenik meg.

Christopher Nolan produceri árnya szinte szükségszerűen hozta el a Superman-legendáriumba is a gyötrő identitás-krízis motívumát, az Acélember drámája valahol a karcos Sötét Lovag-filmek és az introspektív Terrence Malick-opuszok határsávjában mozog a záró óra bombasztikus fináléjáig, amiben előbb Smallville, majd Metropolis teljes leamortizálásával próbálnak alkotói minden korábbi Superman-filmet földbe döngölni. Ugyanakkor az újfajta műfaji megközelítés az „idegen egy idegen világban” alaptematikán túl hibátlanul illeszti Snyder filmjét a nyár sci-fi felhozatalába is, felvonultatva a friss opuszok (Feledés, A Föld után) közös motívumait, a rosszindulatú környezetté vált Földet, az erős evolúciós olvasatot és az univerzális magány témáját. Idei Supermenünk ezúttal is leplezetlen istenalak, profán Krisztus-metafóra és modern Atlasz, akinek az egész bolygót kell minden terhével együtt vállán hordania, ellenséges lakóitól a természeti csapásokig – miközben a magában hordozott génkészlet inkompatibilis új otthonával. Kal-El nem eredendően isten, ahogy az elődei (vagy a Thor hőse), testileg és lelkileg egyaránt adaptálódnia kell az emberfeletti pozícióhoz megkínzott földönkívüli lényből, aki saját faja utolsó képviselőjeként veti meg lábát a Föld nevű bolygón. Ebben a túlélés/üdvözülés-történetben is osztozik műfajtársai magányos hőseivel, vagy akár a sötét oldalt választó Khan-nal – mintha a mai közönségnek már csak egy emberiség kipusztulása lenne elég ahhoz, hogy pár órára istennek érezhesse magát a moziteremben.

 

Az acélember (Man of Steel) –amerikai, 2013. Rendezte: Zack Snyder. Írta: David S. Goyer. Kép: Amir Mokri. Zene: Hans Zimmer. Szereplők: Henry Cavill (Kal-El), Michael Shannon (Zod), Amy Adams (Lois), Russall Crowe (Jor-El). Gyártó: Warner Bors / Legendary Pictures. Forgalmazó: InterCom. Szinkronizált. 150 perc.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2013/07 25-25. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=11506