KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/február
• Szabó B. István: Évtized-váltás Jegyzetek a XIV. Magyar Játékfilmszemle előtt
• Zalán Vince: Etikai parancs és történelem Beszélgetés Fábri Zoltánnal
• Bikácsy Gergely: A fájdalom árnyéka Rekviem
• Almási Miklós: A jóság traumája Kettévált mennyezet
• Zalán Vince: „Tehetetlen vagy!” Szabadgyalog
• Csala Károly: A „nyakig szegények” köztársasága A bankett
• Lengyel Balázs: Aranyhörcsög a babaházban Szeleburdi csalás
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Blöffök és szerelmek San Sebastian
• Zsugán István: Eleven dokumentumok Nyon

• Tasi József: Villa a Vorosilov úton Beszélgetés Fehér Imrével a népi kollégiumokról
• N. N.: Fehér Imre (1926–1975) filmjei
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Pukk!
• Harmat György: A Birodalom visszavág
• Zsilka László: A vágtató huszárosztag
• Hollós László: Variáció egy szerelemre
• Bognár Éva: A Vízesés fia
• Loránd Gábor: A férfiak pedig nem sírnak
• Koltai Ágnes: Napfivér, Holdnővér
TELEVÍZÓ
• Kovács András Bálint: Omlet, a jugoszláv ifjúmunkás
• Csepeli György: A tulajdonságok nélküli televízió
• Faragó Vilmos: Modor „A technika nyomasztó ugyan...”
• Baracs Dénes: A sajt mellé hírkosár A francia televízióról
KÖNYV
• Gáti Péter: Filmévkönyv, 1980
• Csala Károly: Az „új spanyol film”
POSTA
• Tasnádi Edit: Saját forgatókönyvének szerepét játszotta el Olvasói levél
• Szabó László: Fekete Ferenc Olvasói levél

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Batman és Robin

Bori Erzsébet

 

Batman a gyerekek hőse, meg a gyereklelkűeké. Ők lapozzák rongyosra immár hatvan éve a képregényfüzeteket, nekik szólnak az újabb és újabb Denevérember-szériák a televízióban és ők játszanak a teljes Batman-univerzumot lefedő műanyagfigurákkal. Kicsit más a helyzet az egészestés mozidarabokkal: ezek túl sokba kerülnek ahhoz, hogy csak a nagyit és a gyereket vigyék be a multiplexbe. A Batman-film jósága így azon mérhető, hogyan tudja ötvözni az izgalomra, látványra, erőszakra és erotikára éhes felnőtt néző igényeit a hagyományos meseelemekkel.

Idáig a páratlan számú denevérek jártak nagyobb sikerrel; a pingvinemberes-macskanős második részt túlterhelték mélylélektannal és perverziókkal, míg a sok kétértelműség és bonyolult ellentmondás kikezdte a jó és a Gonosz nagyszabású küzdelmét. A Mindörökké Batman ismét visszatalált a helyes útra, a mostani, negyedik rész viszont arra figyelmeztet, hogy ideje lecserélni a Schumacher-csapatot. Elsőként mindjárt a forgatókönyvírót, akinek nem akadt egy szál ötlete sem, mindent a comicsból emelt el vagy saját korábbi leleményeit toldotta meg egy kurta lépéssel, mindig a legkonvencionálisabb irányban. És ne higgyük egy szavát se, ha a Batman-sztori kötelező fordulataira hivatkozik: épp azzal kellett volna megdolgoznia a pénzéért, hogy a mitológiai apparátust érintetlenül hagyva talál ki új mesét. Kétséges az is, vajon meddig tartható az a tendencia, melynek nyomán a magányos hős immár felvételt nyerhetne a nagycsaládosok egyesületébe. És könyörgök, ki ez az őszülő halántékú, fáradt figura, aki holmi nők miatt civódik Robinnal? Ha ez így megy tovább, a következő részben már egy Torschlusspanik űzte agg legény fut majd a lányok után.

A rutinos évismétlők közül csak a látványtervezők lógnak ki: kezük nyomán végre Metropolisszá nőtte ki magát Gotham City, Fritz Lang nagyobb dicsőségére.

A Batman és Robinban nincsenek szellemes riposztok, jó bemondások, még szegény Alfredot is érzelgőssé tette a betegsége, melyet az alkotóktól kapott; a rejtelmes kór legfeltűnőbb tünete, hogy elveszi az ember humorérzékét. Orvosolni akarván e hiánybetegséget Schumacherék a leggyalázatosabb tettől sem riadtak vissza: gúnyt űztek a Batman-legendából. Ez is csak azt jelzi, hogy már érzik a vesztüket: ők menni fognak, de Batman marad, mindörökké.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 1997/09 59-60. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1584