KERESÉS ARCHÍVUM/TARTALOM LAPOZÓ
Év  

  
       
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
              
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
    
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
             
   1982/február
• Szabó B. István: Évtized-váltás Jegyzetek a XIV. Magyar Játékfilmszemle előtt
• Zalán Vince: Etikai parancs és történelem Beszélgetés Fábri Zoltánnal
• Bikácsy Gergely: A fájdalom árnyéka Rekviem
• Almási Miklós: A jóság traumája Kettévált mennyezet
• Zalán Vince: „Tehetetlen vagy!” Szabadgyalog
• Csala Károly: A „nyakig szegények” köztársasága A bankett
• Lengyel Balázs: Aranyhörcsög a babaházban Szeleburdi csalás
FESZTIVÁL
• Bikácsy Gergely: Blöffök és szerelmek San Sebastian
• Zsugán István: Eleven dokumentumok Nyon

• Tasi József: Villa a Vorosilov úton Beszélgetés Fehér Imrével a népi kollégiumokról
• N. N.: Fehér Imre (1926–1975) filmjei
LÁTTUK MÉG
• Lajta Gábor: Pukk!
• Harmat György: A Birodalom visszavág
• Zsilka László: A vágtató huszárosztag
• Hollós László: Variáció egy szerelemre
• Bognár Éva: A Vízesés fia
• Loránd Gábor: A férfiak pedig nem sírnak
• Koltai Ágnes: Napfivér, Holdnővér
TELEVÍZÓ
• Kovács András Bálint: Omlet, a jugoszláv ifjúmunkás
• Csepeli György: A tulajdonságok nélküli televízió
• Faragó Vilmos: Modor „A technika nyomasztó ugyan...”
• Baracs Dénes: A sajt mellé hírkosár A francia televízióról
KÖNYV
• Gáti Péter: Filmévkönyv, 1980
• Csala Károly: Az „új spanyol film”
POSTA
• Tasnádi Edit: Saját forgatókönyvének szerepét játszotta el Olvasói levél
• Szabó László: Fekete Ferenc Olvasói levél

             
             
     
bejelentkezés/regisztráció a kedvencekhez
 
 

Láttuk még

Vodka Lemon

Kolozsi László

 

Négy-öt évvel ezelőtt valamelyik amerikai magazin összeállította a világ leglakhatóbb-legélhetőbb városainak listáját. Figyelembe vették, hogy az adott városban milyen a klíma, a tömegközlekedés, milyen szórakozási lehetőségek vannak, milyen az ott lakók közérzete, és természetesen az is számított, hogy maga a város mennyire szép; ezért is lett az első Róma (a második Sydney, a harmadik Firenze). Az a város, amelyikben a Vodka Lemon játszódik, alighanem a lista utolsó helyezettje lenne: a lakhatásra-életre legalkalmatlanabb helyek egyike. Valahol az Ararát közelében, Örményország kurdok lakta részén fekszik. A tömegközlekedést egy leszakadt busz jelenti, ami hatalmas hóbuckák közt közlekedik; a városlakók vagy a teljesen kifosztott művelődési házba mehetnek vodkázni, vagy kimehetnek – busszal – a pár kilométerre fekvő temetőbe: ez jelenti a szórakozást; minden ház olyan, mint a nálunk a hatvanas években épült jellegtelen falusi házak; mindenki felfoghatatlanul szegény: Hamo (Romen Avinian) mindenét eladja, hogy meg tudjon élni. Még a nászajándékba kapott intarziás szekrényét is, a tévét is: lassan kiürül a lakása, csak a képek hiánya, a fehér foltok maradnak a falon. Hamo Franciaországban élő fiától vár segítséget, pénzt; oldalkocsis motorkerékpárral megy a postára, ha üzenetet kap: levele érkezett. De soha nincs pénz a levélben. Hamo egyedül él; özvegy, szinte minden nap kimegy a volt felesége sírjához. A temetőben ismerkedik össze az út szélén Vodka Lemont áruló Ninával (Lala Sarkissian), a szép özvegyasszonnyal: együtt utaznak a buszon, de nem mernek egymáshoz szólni. Az egyébként mindig kemény és szikár Hamo sután, bátortalanul közeledik. Kopár életükbe nehezen ereszt gyökeret a szerelem.

A történet mellékszereplői Nina és Hamo rokonai; Nina prostitúcióra kényszerülő zongorista lánya (az egyik legszebb színésznő, akit az utóbbi időben láttam), Hamo fia és unokája. Nincs egy sem köztük, aki feladta volna – talán csak Hamo fia –, aki elvesztette volna azt, ami ezt a filmet is élteti: a reményt. Hiner Saleem filmje egy idős szerelmespárról szól, a szerelem szükségességéről; a születéséről. A Vodka Lemon – mint kiderül – keserű: nem is tudja senki, miért e név. Hiner Saleem a lekopott, rongyos kurd tájban mindenesetre épp ilyen mandulakeserű filmet készített; a Vodka Lemon, ha nem is derűs, de mindenképpen kedves történet: Chagall-kép, rengeteg fehérrel.


A cikk közvetlen elérhetőségei:
offline: Filmvilág folyóirat 2004/04 61. old.
online: http://filmvilag.hu/xereses_frame.php?cikk_id=1896